A feladatokra és egymásra figyelve
Sørensen és Thygesen egyszerre végezték el 1966-ban a Koppenhágai Iparművészeti Főiskolát, ám születésüket tekintve igencsak különböző generációk tagjai és nem bizonyulnak a design fenegyerekeinek sem. Így a napjaink designcsemegéit és hullócsillagait bemutató friss seregszemlékből mindenki hátrányára gyakran hiányoznak.
T&S, ahogy egyszerűsítve emlegetik őket, már 1966-ban megalapították saját stúdiójukat, majd 1969-ben a Koppenhágai Asztalos Egyesület éves kiállításán bútorcsaládjuk kiérdemelte az első díjat. Díjazott bútorkollekciójával az illusztris egyesület a 70. születésnapját ünneplő IX. Frederik dán királyt ajándékozta meg, és az azóta is „King's Furniture" néven ismert és vásárolt a szép tárgyak kedvelői között.
Megjelenésükkor, a '60-as évek derekán meginogtak a dán bútoripar piaci pozíciói és az azt fémjelző dán design, és általában a skandináv stílus, vonal elvesztette nemzetközi ízlést és trendet diktáló szerepét. Az ok az olasz gyártók offenzív piachódítása, tudatos és eredményes marketingtevékenysége. A „linea italiana" térhódítása hatására a dánok tudatosan elemezték helyzetüket. Erről Povl Christiansen a kor jeles design szaklapjában, a Mobilia-ban az asztalos egyesület 41. kiállításáról tudósítva így írt: „az egyesület a nevével 1927 óta jelzett kiállítások vezetését... átvette... hogy a fiatal és friss erők képességeik birtokában a kiállításon az új gondolatokat, életerőt érvényesítsék..."
Valóban T&S bemutatott alkotásait az addig közismertté vált dán „áramvonalas" plasztikus, organikus formavilággal szem¬ben egy új, a gépi gyártást megjelenítő, az elemi geometriát idéző egyszerűbb formák és motívumok jellemzik. A dán asztalosság legjobb hagyományainak birtokában a hangsúlyt a gépi sorozatgyártásra és az egzotikus fanemek mellett az olcsóbb európai fákra, rétegelt-préselt idomokra helyezték. Józan problémamegoldó funkcionalizmus, szoros együttműködés a gyártóval és a piaccal, versenyképes árak, ezek receptjük új elemei.
Az első gyártó és megbízójuk Mogens Kold, a közös fejlesztésük sikerét követően „egyszerre névvé vált a szakmában", majd kibővítette gyárát is. Az új kárpitos garnitúrájukhoz szövetet is terveztek, amely aztán több mint 15 európai országban bizonyult trendhordozó kárpitnak.
Ezt követően a páros a Hansen&Guld-borg cégnek flexibilisen kombinálható szekrényfalat tervezett, „Reolsystem" néven. A sikeres termék ez esetben is új gyárépület építését igényelte.
Munkáikat Leif Alring a Mobilia-ban így jellemzi: „T&S a megszokott megjelenésnek egy új fordulatot adott és a szeget a fején találták. Amellett, hogy nem tízet léptek előre, hanem pontosan annyit, ameddig a felhasználók meg tudták érteni szándékaikat. T&S iskolát csináltak annak, ami manapság egészséges és természetes". Mindmáig, tenném hozzá, napjaink trendjeinek ismeretében.
Munkásságuk elismeréseként 1968-69 és 1975-ben a Dán Nemzeti Bank ösztöndíjasai voltak, majd 1976-ban a Fox Alapítványé. Sorra kapták a kitüntető díjakat is: 1966-ban a King's Furniture bútorcsaládért a Koppenhágai Asztalos Egyesület első díját, 1971-ben a Dán Bútorgyártók Szövetségének tiszteletdíját, 1978-ban az Amerikai Kereskedelmi Formatervezési Intézet díját, 1989-ben a rangos japán design nagydíjat, a G díjat, 1996-ban a Good Design díjat Hannoverben, 1998-ban a Dán Művészeti Alapítványtól megkapják a kitüntető „Kiemelkedő Művész" címet is.
Az utóbbi évtizedekben, mint tervezők szoros kapcsolatba kerültek az 1937-ben alapított Magnus Olensen A/S és az 1977-ben létrehozott Erik Boiesen A/S dán bútorgyártó cégekkel. Mindkét cég az úgynevezett közületi bútor műfajára specializálódott. Azonban skandináv bútorról lévén szó, ezekben az esetekben a közületi és lakásbútor műfaji határai összemosódnak.
Tevékenységük intenzitásáról, nemzetközi elismertségéről és műfaji sokszínűségéről a két gyártó cég által megnyert beszállítói pályázatok rangja és tömege szolgál meglepő és impozáns adatokkal. A terveik alapján gyártott bútorok Torontótól a Távol-Keleten keresztül Új-Zélandig a dán design kiválóságának képviselői.
Szemben az olasz design gyakran elitista csillogásával, a dán formatervezést problémafeltáró és -megoldó képessége, azaz funkcionalitása, időtálló esztétikai kvalitása és kivitelezése teszik megnyerővé.
Munkáikból a világ különböző pontjain berendezett dán nagykövetségek szolgálnak mintakollekció gyanánt, és hatásosan. Az előbbiek nyomán számos egyetemet: pekingi, edinborough-i, limonges-i, bielefeld-i, japán és amerikai; a Világbank központjait: Washingtonban, Laoszban, Nicaraguában, Hondurasban, Indonéziában és Etiópiában rendezték be műtárgyaikkal. De olyan ismert középületeket is, mint az Európa Parlament Brüsszelben, a World Trade Center Londonban, az új Parlament Canberrában, a Barbican Arts and Conference Hall Londonban, a Rotterdami Könyvtár, az UNICEF New York-i székháza, a Smithsonian Intézet és Kongresszusi Könyvtár az Egyesült Államokban. A felsorolásban szerényebb rangú a számos kórház, minisztérium, múzeum berendezése Európában, és az olyan cégek székházai, mint az IBM, a Nestlé, az Esso, a Philips, a Dow Chemical, a British Telecom, a Rank Xerox, a Fiat, a Bosch, a Siemens és a Motorola.
Munkásságuk során a '80-as években tovább bővült a „King's Furniture" kollekció: ülőszófával (1983), nyugszékkel (1984), tárgyalógarnitúrával (1989), írópulttal (1990), bizonyítva időállóságát. A kollekció gyártója a dán Botium cég.
1983-ban néhány préselt-rétegelt elemből sszeálló szék- és asztalkollekciót terveztek az Erik Boiesen A/S cégnek. A korszerű préstechnológiával előállított, a találmányok szintjén értékelhető „ék-csapolt", kónuszos kötőelemek az egykori klasszikus Thonet-modellek egyszerűségét és sokoldalú demokratizmusát idézik a jelenkor technikai-esztétikai szintjén.
1984-ben az Erik Boiesen cégnek terveznek először ívelt modulokból szabadon építhető térelhatároló irodabútor-családot.
1987-ben a PP Line cégnek terveztek kiegészítő tárgykollekciót: a gyertyatartók, mécsesek, sétapálca felépítésében először használnak fémet, acélcsövet.
A kollekció egy kézzel használható só- és borsőrlőjét beválasztották a New York-i Modern Művészetek Múzeuma állandó kollekciójába. Ugyanebben az évben az 1983-as préselt-rétegelt kollekciójuk egy, a francia, neorokokót idéző darabbal, a „Confidence" szemtől szembe kétszemélyes ülőpaddal bővült.
A '80-as évek végén és a '90-es évek elején egyre több fémcsőből hajlított széket terveztek a Botium cégnek, egyre színe -sebb kivitelben. Szintén ekkor tervezik a Magnus Olesen A/S-nek a hullámvonalú alaprajzával a „Swinger" nevet igazoló, vidám színekben előadott térelválasztó, telt, kárpitozott pamlagsort.
A hullámvonalú térelválasztó vonalvezetés a '90-es években még visszatért az Erik Boiesen A/S-nek tervezett „Cinus" és „Cobra" térválasztó paravánoknál és a Magnus Olensen A/S-nek 1999-ben tervezett „Partout" és „T2" székcsaládoknál.
Ezek felépítésében a rétegelt elem és fémcső váltják egymást, összekötve múl¬tat és jelent.
A T&S szerzőpáros összefüggő életműve semmit sem sejtet a két alkotó egyéniség mindennapjairól, munkamódszerükről. Erről így vallanak: „Mindig nézeteltérésben vagyunk egy tárgynak adható forma kapcsán, ha mindig egyetértenénk, nem lenne szükségünk az együttes munkára. Ezek a feszült percek egy termékeny dinamikát szülnek, amely megerősíti kreatív folyamatainkat."
Utóirat (kommentár nélkül): a 2000-es években Rud Thygesen már önállóan is dolgozik.
Vásárhelyi János
formatervező
Rud Thygesen
Johnny Sørensen
Irodabútor-család az Erik Boiesen cégnek
Só- és borsőrlő
Dark Horse csővázas garnitúra a Botium cég számára
T2 székcsalád
Swinger pamlagsor
Thonet-jellegű szék rétegelt, préselt idomokból, kónuszos csapokkal
Cobra paraván
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


