Lakás és bútor 1920–1948 között

Támlás szék, 1925 körül

Az első világháborút követően alapvetően két ellentétes irányzatot lehetett megkülönböztetni. Egyesek igyekeztek a tradíciók megtartásával az egyszerűségre törekedni, míg mások vágytak a díszített mozgalmas, barokkos formák visszatérésére. Ezen hatások mellett eleven erővel élt a józan, gyakorlatias építés vágya, a célszerűséget szem előtt tartva, amely így újra rendet teremt a formátlanná vált világban.

A gyártástechnológiát tekintve is átalakulások mentek végbe. Voltak művészek, akik mámorosan üdvözölték a gépet, az új termelési lehetőséget, míg mások úgy tekintettek a gépekre, mint a művészeti képzelet korlátozójára. A kialakulóban lévő stílusokat több hatás együttesen befolyásolta.

Megrendelő a vesztes háború utáni Magyarországon különösen kevés volt, és jellemzően a vagyonosabb középosztály, a polgárság köréből került ki. Ezek a megrendelők nem tömegtermékre vágytak, hanem drága és hivalkodó, az elmúlt éveket idéző egyedi alkotásra. A luxusigényeket kényszerűen kiszolgáló művészek, mesteremberek a polgárok csillogni vágyó ízlését elégítették ki a barokkos formák alkalmazásával. Ez a stílus, amely mind a magyar, mind az európai iparművészetre, bútortervezésre éppen úgy jellemző, a háború előtt szárnyait bontogató art deco jellegzetes vonása. A stílus a háborút követően a polgárság körében széles körben elterjedtté vált. Az art deco uralkodó tendenciája mellett megjelentek a századelő népművészetéhez kapcsoló törekvések is. A magyar hagyományokat alkalmazó művészek a túldíszítettséget elvetették, helyette az üde, világos lakás, a kevés, de harmonikus szín alkalmazását, ezek kellemes összhangját helyezték előtérbe.
A másik jelentős stílusformáló hatás magából a társadalom átalakult anyagi helyzetéből adódott. Az első világháború után széles tömegek szegényedtek el,
ennek következtében életforma-változásra kényszerültek.

Íróasztal, 1930 körül

A családok élete átalakult és szakítani kellett a meggyökeresedett szokásokkal. Megváltozott a nők helyzete is, a legtöbbjük dolgozó, olykor családfenntartó lett. A lakás többé nem a polgári magamutogatás helyszíne, hanem ésszerűen, racionálisan berendezett, lehetőleg két-három szobás lakóhely, ahol semmi szükség a felesleges dolgokra. A konyha lassan egy kisüzemhez hasonlít, gépek végzik a háztartási munkák egy részét, melyhez elektromos áramra és gázra volt szükség. Ezen változások hatására újra kellett gondolni a régebben alkalmazott alapelveket.

El kell hagyni a feleslegeset, esetleg össze kell vonni a funkciókat. Ami célszerű, az egyben szép is, vallották az irányzat építészei és bútortervezői. A tárolószekrény egyben könyvespolc, de akár íróalkalmatosság is lehetett. Ezzel együtt új szemlélet jelent meg a színhasználatban, a világításban, a textíliák használatában egyaránt. Az irányzatok egymásra gyakorolt hatása eredményeként lassan kezdett kialakulni egy új stílus. Az Országos Magyar Iparművészeti Társulat 1935-ben lakás és iparművészeti kiállítást rendezett, „Szép otthon – Boldog élet” címmel. Az itt bemutatott enteriőrökön már lehetett érezni a Bauhaus hatásokat. A funkcionalista eszmék megváltoztatták az iparművészetet is. A barokkos lendület lassan lehiggadt.

A tárgyak sík felületekkel határolt, konstruktív, sokszor „áramvonalas” formát kaptak. Minden területen egy nyugodt, hűvös harmóniára törekvés vált uralkodóvá, amely alkalmas volt arra, hogy a megrendelők által igényelt hagyományos gyártási eljárásokat, az általánosan érvényre jutó funkcionalizmus eszméjével kapcsolják össze. Ennek eredményeként a modern szemlélet és a konzervatizmus sajátos keveréke született meg.
A míves igényes tárgyak a bőség és a gondtalanság illúzióját sugallták, azonban ezen műveknél ezt már összehangolták a gyakorlatiassággal.

Alacsony, kétszer kétajtós tálalószekrény 1939

A második világháború hatásaként a negyvenes évekre egyre égetőbbé vált a „dolgozó nép” lakáskérdésének és az ezzel együtt járó bútorozottság kérdésének a megoldása. A körülmények egyre jobban a típusbútorok megjelenésének az irányába terelték a tervezőket. Több kísérlet és javaslat született a Művészeti Tanács, illetve az Iparművészek Szabad Szakszervezetének a kezdeményezésére. Végül a két nagy szervezet megállapodott abban, hogy nem komplett szobákat gyártanak, hanem olyan bútorsorozatokat, melyek alkalmasak az egy-két szobás lakások szabadon kiválasztható berendezésére is. Pályázatukat ebben a szellemben írták ki. A többfordulós pályázati anyagot végül 1948-ban, a centenáriumi év keretén belül, a Budapesti Nemzetközi Vásáron mutatták be önálló kiállításként, Típusbútor – Szép lakás címmel. Azonban a lakosság érdektelenségének és a kis szériában gyártható bútoroknak köszönhetően a kiállítás nem hozta meg a várt reményeket. A kiállítást követő szocialista realizmus térnyerése, illetve az államosítással járó változások már nem tették lehetővé a megkezdett út folytatását.

Kiss Éva könyve segít a korszak változó stílusai közötti eligazodásában, az egymás mellett haladó és mégis oly különböző alkotói pályák megismerésében. A bemutatott tervezők között vannak olyanok, akik valamennyi irányzat szellemében alkottak valamit, és a periódusonként változó stílusokban a megrendelések, a feladatok és a lehetőségek függvényében szolgálták ki vevőik igényeit. Vannak azonban közöttük olyan alkotók, akik következetesen kapcsolódnak egy-egy irányzathoz, és munkásságukra a céltudatosság volt jellemző. Az alkotók bemutatásánál nem a teljesség volt a cél, hanem sokkal inkább az irányzatok, tendenciák sokféleségének a feltérképezése.

Forrás: Kiss Éva - Lakás és bútor 1920-1948 között című könyve. A könyv ára: 4995 Ft Megrendelhető: itt

Az író a bemutatott periódus végének – a szokásostól eltérően– nem a második világháború végét tekinti, hiszen a háború idején mind az építészet, mind a művészet a háttérbe szorult. 1945 után azonban volt egy rövid bizakodásra okot adó időszak, melyben felvetődtek a háború előtti idők irányzatainak folytatásával, újrakezdésével kapcsolatos kérdések. Ezt az időszakot zárta le az 1948-ban megrendezésre kerülő, de végül kudarcba fulladt Típusbútor kiállítás.
A könyvben azonban az idő az alkotók bemutatásakor nem minden esetben áll meg 1948-nál. Vannak olyanok, akiknek munkássága az ezt követő időszakban is olyan értékeket tudott felmutatni, amelyek túlmutatnak az időhatárokon és mindenképpen továbbgondolásra érdemesek.
(P. L.)

Tetszett a cikk?