Thék Endre bútorgyára a világkiállításokon

Az életpálya
 


1. kép: a gyár korabeli plakátja

Thék Endre 1842-ben született Orosházán. Apai ágon nemzedékekkel azelőtt Angliából betelepült iparoscsaládból származott. A szabadságharcot követően lecsúszott família gyermeke 1852-ben kezdte meg inaséveit egy helyi asztalosnál, itt szabadult fel mint segéd, majd Békéscsabára került egy rövid időre. Thék családi legendáriuma szerint Csabán együtt inaskodott Munkácsy Mihállyal, ám e történet hitelessége nem bizonyított. Röviddel később már Pesten találjuk, ahol 1859–1860 táján a francia földről hazatért Serli Sándor asztalosmester mellett a francia és angol bútordivat elemeivel ismerkedik és francialeckéket vesz tőle. Minden bizonnyal Serli hatására a céhlegény elhatározza, hogy Párizsba megy a céhtagsághoz elengedhetetlen vándorlás bevégzésére. Rövid bécsi tartózkodás után 1862 táján érkezett a francia fővárosba, ahol 5–7 esztendőt töltött el. Párizsi sorsáról kevés adat áll rendelkezésre, maga


2. kép: az 1867-es párizsi expó látképe

Thék is keveset árult el önéletírásaiban erről az időszakról. Annyi bizonyos, hogy az egyik jelentős párizsi bútorgyár megbecsült művezetője lett, s szoros kapcsolatot tartott fenn az ott élő magyar 1848-as emigránsokkal. Saját későbbi elbeszélése szerint Teleki Sándorral, Klapka Györggyel, Irányi Dániellel és Kossuth Lajossal is találkozott. Későbbi sorsát – ugyancsak saját emlékeiből idézve – Kossuth komolyan befolyásolta, ugyanis 1866-ban Thék több társával egyetemben be akart lépni a Klapka-légióba, ám Kossuth lebeszélte őket e tervükről, arra biztatva inkább őket, hogy visszatérve külföldön szerzett magas szakmai képzettségüket a haza szolgálatába állítva Magyarország ipari, polgári felemelkedését segítsék elő. Thék, aki eredetileg párizsi éveit is csupán felkészülésnek tekintette és valójában Amerikába készült, lemondott ez irányú terveiről, s a kiegyezést követő eufórikus hangulatnak engedve hazatért, hogy szülőföldjén teljesedjen be sorsa.
Pesten Taussig József Üllői úti bútorgyárában szeretett volna elhelyezkedni művezetőként, ám a cégvezető nem alkalmazta. Ezek után 1872-ben saját műhelyt nyitott, s már abban az évben részt vett az országos iparkiállításon. Vállalkozása a számos állami és magánmegrendelésnek (így a budavári királyi palota bútorai egy része, az Országház miniszterelnöki fogadószobája, az Operaház mellett a


3. kép: a bécsi világkiállítás főépülete

Tőzsdepalota, a Hazai Bank, valamint a Károlyi-, a Weckheim-, az Andrássy- és a Sacelláry-Törley-paloták belsőépítészeti, illetve asztalosmunkái is a Thék-gyár nevéhez fűződnek) köszönhetően rohamosan fejlődött, s a századfordulóra egy 400 főt foglalkoztató gyár jött létre munkájának köszönhetően. A sors iróniája, hogy Thék 1885-ben éppen a Taussig-féle cég telepét felvásárolva kezdett terjeszkedésbe a fővárosban.
Thék a historizmus korában tevékenykedett, s a keze alól kikerülő bútorok e stílus jegyében fogantak. Magas szintű stílusismeretének köszönhetően jól boldogult a román kort idéző bútorok kivitelezésén túl a gótikus, a reneszánsz és a barokk formákkal is. Kedvence a minden bizonnyal Párizsban tanult XVI. Lajos stílus volt, melyet kedvére gyakorolhatott, amikor a budavári királyi palota átépítése során annak berendezésére kapott megbízást a századfordulón.
Ebben az időben aztán, több nagyobb projektben a kor jeles művészeit kérte fel tervezőnek, s a gyár e korszakában a historizmuson túllépve ragyogó, modern szecessziós garnitúrák kivitelezését vállalta, többek között


4. kép: a bécsi kiállítás érmeinek nyomata a díszalbumból

Rippl-Rónai József, Foerk Ernő és Horti Pál alkotótevékenységének segítségével. E munkái közül kiemelkedett gróf Andrássy Tivadar budai palotájának szecessziós együttese, melyet Rippl-Rónai tervezett. Sajnos e bútorokat ma már csak fényképeken láthatjuk, ugyanis az épület berendezésével együtt súlyos károkat szenvedett a második világháború alatt. Amint a fentiekből is látható, Thék a nagy megrendeléseken túl – mintalapok és általa megbízott iparművészek tervei alapján – kisebb megrendeléseket is vállalt, ám soha nem állt át szériabútorok sorozatgyártására.
Thék Endre bútorgyárosi tevékenysége mellett fontos ipartestületi funkciókat (az Országos Iparegyesület alelnöke, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke) töltött be már az 1870-es évek közepétől kezdve, szerepet vállalt az országos, illetve a világkiállítások szervezésében (a magyar anyag összeállítása mellett több ízben zsűritagként tevékenykedett), valamint nagy figyelmet fordított az iparoktatás színvonalának emelésére is.
Élete a magyar történelem egyik leggyászosabb évében ért véget: 1919 nyarán, a tanácsköztársaság tombolása közepette, gyárától megfosztva érte a halál Balatonfüreden. Méltó temetésére csak a kommün után, de még Budapest román megszállása idején került sor november 2-án a Kerepesi úti temetőben.

A gyár eredményei a világkiállításokon

A Thék Endre munkásságát feldolgozó monográfiák szerint a mester – Párizsban dolgozván – már az 1867-es világtárlaton is részt vett, igaz nem mint a magyar osztály kiállítója, hanem egy francia vállalat (feltételezhetően a C. G. Diehl cég) alkalmazottja. Az e kiállításról szóló könyvben a szerző, De Gerando Ágostné, született Teleki Emma grófnő az


5. kép: az 1878-ra felépült Trocadero-palota

alábbiak szerint ír egy magyar asztalosról, feltételezhetően Thékről: „Kis mellékútra betérve a bútorok világát találjuk Diehl fényes tárlatában. Ezen művésznél magyar munkás is dolgozik és gáncsolatlan készítményével növeli ura hírét. Régi modorú asztal(á)nál szebbet nem lehet képzelni [...] és kivált szép ízlése által tűnik ki.” Egy jóval későbbi feldolgozás (Gaul Károly 1928-ban) Thék franciaországi munkaadójaként a Hunzidoger és Wágner-féle (pontosabban Hunsinger et Wagner elzászi) céget azonosította, ahol a mester művezetőként dolgozott abban az időben. E vállalat akkoriban főként elefántcsont-berakásos ébenfa bútorairól volt ismert, s e típussal szerepeltek az 1867-es eseményen is.
A Thék Endréről készült dolgozatok érdekes módon kevesebbet foglalkoznak az 1873-as bécsi világkiállításon való részvételével, pedig ott már pesti műhelytulajdonosként, magyar kiállítóként szerepelt.
Arról, hogy milyen garnitúrákat állított ki, kevés adat maradt fenn, ám minden bizonnyal a szervezésben is részt vett, ugyanis a tárlatot követően Ferenc József arany érdemrenddel tüntette ki. A kiállítás eredményeit összegző díszalbum szűkszavúan csupán annyit említ, hogy Thék Endre „étszekrényt” (tálalószekrényt) állított ki, melyért érdeméremmel jutalmazták.


6. kép: a Szent István-terem enteriőrje

1878-ban – újra Párizsban – szintén a több mint másfél ezer magyar kiállító között találjuk Thék vállalatát csakúgy, mint 1889-ben, a negyedik párizsi expón.
Ekkor már egyre komolyabban veszi iparszervezői feladatait, hiszen több egyesülés vezetésében is részt vállal, és ennek köszönhetően a világkiállításokon már nem csupán alkotóként, hanem a magyar osztály szervezésében, sőt az expók zsűrijében tevékenykedő, nemzetközileg is elismert szakemberként van jelen. Mindebben természetesen komoly szerepe lehetett német- és francianyelv-tudásának is. Az 1878-as tárlaton a magyar katalógus szerint faragott diófa szekrényeket mutatott be.
Thék Endre legnagyobb sikereit az 1900 és 1911 közötti expókon érte el, melyeken az addigi szerényebb helyezések után több nagydíjat is elnyert.

A Budavári Királyi Palota Szent István-terme

Hauszmann Alajos tervei alapján a századforduló időszakában építették át az uralkodó részére a Budavári Királyi Palotát. A nagy századfordító világtárlatra történő készülődés során az egyik neoromán stílusban berendezett terem tervezői elérték Ferenc Józsefnél, hogy engedélyezze a helyiséghez készült iparművészeti tárgyak kiállítását Párizsban. A Szent István nevét viselő, amúgy viszonylag kicsi, 78 m²-es nagyságú terem installációja a többi magyar iparművészeti kollekció közül kilógott architektúrájának historizáló stílusával, ám díszítőelemei magyaros, népművészeti motívumokat idéztek. A terem kialakításánál több modern technológiai eljárást is alkalmaztak, így többek között kandallóját tűzálló, eozinmázas Zsolnay-kerámiával burkolták. A kandallóra Strobl Alajos Szent Istvánról készült mellszobra került.


7. kép: a kultuszminiszteri fogadószoba berendezése

A palota padlózatát torontáli szőnyegek díszítették, melyeket a Nagybecskereki Szőnyeggyártól rendeltek meg.
A bútorokat és azok kárpitozását Hauszmann tervei alapján Thék Endre üzeme, illetve a Gelb és fia cége gyártotta le. A kortárs szakértők Thék Endre legjelentősebb – és legsikerültebb – vállalkozásának tartották e bútorok kivitelezését. A cég készítette egyébként a terem csodálatos ajtaját és tükrének keretét, valamint a falat 2,2 méter magasságig díszítő diófa burkolatot is. A falakat e felett Haas Fülöp és fiai aranyosmaróti szövőgyára által készített aranybrokát textiltapéta fedte.
Thék faburkolatát úgy alakították ki, hogy több csúcsíves kazettát képeztek Roskovics Ignác festőművész különleges, a Zsolnay-gyárban elkezdett olajfestményszerű kerámia táblakép-kísérletek alapján készített, az Árpád-házi királyokat ábrázoló kerámiafestményei részére. (Roskovics rajzai alapján a Zsolnay-gyárban Darilek Henrik és Nikelszky Géza Szent Imre, I. Béla, Szent László, Könyves Kálmán, III. Béla, II. Endre, IV. Béla, Szent Erzsébet, Szent Margit és III. Endre alakját, valamint Szent István fehérvári templomalapítását és koronázását mintázta meg a különleges technikával.)
A parketta gyönyörű kiviteléért Neuschloss Ödön és Marcell nagydíjat érdemelt ki. A kollekciót a Kiessling Rezső gyártotta bronzcsillárok és falikarok, s nem utolsósorban Jungfer Gyula kovácsoltvas díszei egészítették ki. A terem teljes berendezése Hauszmann Alajos feljegyzései szerint 92 000 forintra rúgott.
Ugyanezen a kiállításon egy másik reprezentatív garnitúrájával is nagy sikert aratott a gyár. Thék az épülő Országház miniszterelnöki fogadószobájának angol struktúrájú mahagónibútorzatát is bemutatta (a Steindl Imre irodájában dolgozó Foerk Ernő tervezte), melyet Zsolnay-féle eozinmázas, népművészeti ihletésű, virágmintás majolikapannók (betétek) ékesítettek.

Kiállítások a századelőn: Milánó, Torinó


8. kép: a torinói magyar pavilon homlokzata

906-ban, Milánóban Magyarországot az iparművészeti ágazat képviselte a legreprezentatívabb módon, s e területen belül a bútortervezés és -kivitelezés különösen jelentőset alkotott. Természetesen a legnagyobb magyar bútorgyár sem maradhatott el a kiállítók közül. A magyar iparművészek egyik úttörőjének tartott Horti Pál ugyan a St. Louis-i expón elért sikereit követően Amerikában kamatoztatta tervezői képességeit, ám kapcsolata megmaradt a hazai iparművészeti élettel, s a kultúra állami irányításával is. Ennek köszönhetően felkérték, hogy tervezzen az épülő kultuszminisztérium palotája számára egy miniszteri fogadószobát, melyet egyúttal a milánói tárlaton már be is szeretett volna mutatni a miniszter. Horti rendkívül stílusos, modern tervei formába öntésére a Thék Bútorgyárat kérte fel. Az elegáns intarziás mahagóniberendezés (tengerzöld kárpitok, függönyök, lilás színű eozinlemezes kandalló, modern, Kissling gyártotta állóóra) modern stílusa elnyerte a külföldi szakemberek tetszését is, Milánóban Horti Pál fogadószobája terveiért nagydíjban részesült.
A Thék-gyár e garnitúrán kívül egy úri dolgozószobával is szerepelt a tárlaton.
1911-ben a torinói expón ismét ott találjuk a magyar alkotók között Thék Endrét. Az építészetileg rendkívül sikeres, nagy nemzetközi sikert arató magyar pavilon belső installációjának egy részét a Thék-gyár készítette, így többek között a fővárost bemutató terem hatalmas, faragott asztalát is a gyár kivitelezte. E bútor napjainkban is megtekinthető az Iparművészeti Múzeum kiállításán. A vállalat bútorai ezúttal is nagydíjat érdemeltek ki a zsűritől.

1867 és 1911 között Thék Endre nyolc világkiállításon szerepelt művészi kivitelű asztalosmunkáival, melyek a legmagasabb kitüntetések sorozatát hozták a kivitelezőnek. Ám arról sem szabad elfeledkeznünk, hogy a rendkívül tehetséges, feltörekvő új iparművész-tervezők is sokat tettek a vállalat hírneve öregbítéséért. Ugyanakkor a mindig precíz Thék maximalista munkafelfogása, a tökéletes kivitelű egyedi bútorok legyártása a tervezők dolgát is megkönnyítette a díjakért folytatott tülekedésben. A világkiállításokon elért magyar bútoripari sikerek – a Thék-gyár és a fiatal tervezőgárda kooperációjában – egyúttal a magyar iparművészet nemzetközi elismertségét is nagyban emelték.

Gál Vilmos
Magyar Nemzeti Múzeum, főmuzeológus


Tetszett a cikk?