Válság közben válság nélkül

Ha a kritikus annyi év után egy Moholy-Kozma ösztöndíj-kiállítás megnyitó előtt azon dilemmázik, hogy ő vigye a gyereket balettórára, vagy mégis inkább elmenjen az idei ösztöndíj-beszámoló megnyitójára, hátha lát mást is, mint amit szokott, akkor ezért talán nem szabad megvetni. Végül nem a balett nyert.

Még nem vagyunk a végén, és ha pánik nincs is, azért minden hazai megmozdulásban, minden eseményben azt keressük kimondatlanul is, hogy látszanak-e rajta a gazdasági válság jelei. A két pályázat tavalyelőtt már túlesett egy válságon, így lehet, hogy szerzett némi rezisztenciát, válságnak nincs jele. A kiállítás néha felszorul egy emeleti terembe, amivel mi tagadás nem szoktunk jól járni. Bármenynyire patinás is az épület, bármennyire rangot ad, azért a különböző terek közt van rangbéli sorrend, és ezt az erősebb anyag is meg szokta érezni, az ösztöndíj-kiállítás pedig ritkán tartozik a terhelhetőbbek közé. Talán ezért inkább az időpontnál kötöttek kompromisszumot a szervezők, mint a helyszínnél, így maradt az elegánsabb földszinti kerengő, és minden idők legkorábbi megnyitója, hiszen ezek a beszámolókiállítások rendre márciusban nyílnak, a tavasz hírnökeként. Az idén sem jellemezhetjük az innováció rakétájaként az eseményt, de a tapasztalt szemlélődő sok apró és fontos változást észlelhet. A földszinti tér konfekciómérete mi tagadás lötyögött a karcsúsító diétán átesett ösztöndíjak testén. Hiába az elegánsan széthúzott, és nagyméretű fotókkal tűzdelt prezentáció, azért nagyon jól jött a Medence Csoport használt reklámmolinókból és raklapokból készült versenyen kívül berakott ülőgarnitúrája - mint társalgósarok - hasznosan töltötte a teret.

Akad bútorféle is

A esemény az idén a szokottnál valamivel érdekesebb számunkra, mert ezúttal az asztalosszakma is talált nézegetniva-lót. Ha valódi csemege nem is, koncnál az idén jóval több jutott. Nézzük talán ezeket először: Rózsa Béla fakockái tulajdonképpen egy csomagolástechnikai feladat és egy játék ötletes kombinációi. A „Dobozok, ékszerek, fecskefarkak" címet viselő pályamunka a Kozma Lajos kézműves ösztöndíj oldalon tűnt föl. A kis méretű kocka ékszer befogadására alkalmas. A doboz nyitásának mechanizmusa izgalmas: íves fecskefarkú ároksor biztosítja a csavarásra működő fedél furfangos eleganciáját. A záródást egy rejtett mágnes biztosítja. Az első teljesen fából készült darabok elkészítése után a tervező a szerkezethez stabilabb anyagot keresett, így a fecskefarok már nem fából készül, hanem corianból, furcsa, de megszokható anyagkombináció. Figyelemreméltó megoldás az egy-két szem gyógyszert rejtő - szintén corianból és fecskefarokkal záródó - pici tégely is. A tárgyegyüttesben van valami kedves bumfordiság - a kísérlet hasonlít a bakelit megjelenésekor beindult eszközgyártás gazdag példatárához, mikor az új anyagot mindenre kipróbálták, így dísztárgyak készítésére is. Ne feledjük, hogy kimondottan igényes bútorokra is készültek bakelitfogantyúk. Ha a gyógyszertartó nem is szerepel majd az óceánjáró hajók mentőcsónakjának túlélőkészletében, a pályázó sikerrel házalhat gyógyszergyártó cégeknél ezzel a kis kütyüvel: ez alighanem fölkerül majd a repitárgyak listájára, jópofa ajándék lehet külföldi delegációk számára. A beszámoló nagy erénye, hogy készítője munkájának szakaszait naplóban rögzítette , melyben nyomon követhető, hogyan lépett ötletről ötletre, kísérletről kísérletre. Volna értelme megkövetelni az efféle dokumentációt, hiszen ez is az elszámolás hitelességét növeli, ami nagyon jól jönne azoknál a szinte magyarázat nélküli tablóknál, amikkel gyakran beéri az ösztöndíjbizottság.

Ilyen például Stiblo Ferenc munkája, melynek címe „Bútorcsalád a gazdaságosság és gyárthatóság jegyében". Egy A/1-es tabló szűkszavú magyarázatokkal a Moholy-ösztöndíj keretében. Ez az opusz jól mutatja azt is, hogy a pár éve még innovatív elemként számontartott látványtervezés már nem adja el automatikusan a gondolatot. Ennek a munkának a műszaki tartalma eléggé soványka, a látványterv nem nyújt garanciát a koncepció megvalósíthatóságára. A bútor olyan tárgy, mely tervezéskor kimondottan kívánja a makettezést, modellezést. A „papír mindent kibír" közhelye ennél a munkánál bizony érzékletessé válik - ettől még lehet belőle akár sikeres termék is, kérdés például hogy ennyi információ elég-e az ösztöndíj folytatásához. A kézzelfogható tárgyi megjelenítést a legjobb kvalitású látványtervezés sem tudja kiváltani.

Remekül példázza ezt a „Kaméleon", Pozsár Péter munkája, mely távolról közelít a szakmához, nem bútor, hanem építészet és formatervezés. A jó látványtervezői kvalitással rendelkező Pozsár részletesen dokumentált tablóit biztonsággal támogatja a jó minőségű, szemléletes makett. A pályamunka egy sokoldalúan használható, sorolható, többek között természeti katasztrófák helyszínén gyorsan fölállítható pavilonrendszer.

Juhos Lehel bútora jól illusztrálja azt a helyzetet, amibe mára a bútortervező beszorult: a bútor megszületése - akárcsak a belső tér és a ház - nem annyira a részletek tervező általi kitalálásán múlik, hanem létező rendszerek gondos egymáshoz rendelésén, tulajdonképpen konszignáció eredménye. Manapság a legtöbb esetben egy bútor készítése abból áll, hogy különböző vasalatrendszerekhez leszabunk néhány lapot, földíszítjük fogantyúkkal és egyéb késztermékekkel, és kész a bútor. Így a konkrét végeredmény csupán néhány apróságban különbözik a szóba jöhető végeredmények sokaságától, és nem igazán a formaképzésben látszik meg a különbség, hanem az árképzésben. A bútor minősége leginkább a vasalaton és az éllezáráson múlik - ez leginkább még főleg szakmai kérdés, a megrendelőt még mindig az ár és a látvány érdekli elsősorban, bár már a használhatósággal kapcsolatban is vannak elvárásai. A marketing tehát a küllemre hajt. A gyártók elkeseredetten küzdenek, hogy új és új mintázatokat hozzanak be az olykor csak hetekig, hónapokig tartó újdonságélményért - a trendek hamar évülnek. Hogy ezen a szűk mezsgyén is lehet haladni, azt Juhos itt kiállított bútora mutatja.

Ugyancsak jól szemlélteti a bútor fogalmának átalakulását Szász Boglárka Rita munkája, mely az Alu-style cég erős támogatásával jött létre. A munka elvileg a bútor kategóriájába tartozik, de a szakmához gyakorlatilag alig van köze, hiszen egy komplett vasalatrendszer fejlesztéséről, ill. újratervezéséről szól. Ennél a típusú üzletberendezésnél a vasalat viszi a prímet, az asztalosnak legföljebb a brácsás szerepe jut: vasalatrendelés, lapszabás, helyszíni szerelés a munka fázisai. Ehhez már nem nagyon kell vésőt élezgetni az Arkansas-kövön. A munka egyébként hiteles, a kiállított komplett standot alighanem látjuk még felbukkanni a legkülönbözőbb hazai és külföldi vásárhelyszíneken.
Az évek során bebizonyosodott, hogy az efféle pályázatok nem válnak munkaerőpiaccá, ahová a kivitelezők friss szellemi erőt toborozni járnak. Így marad az a megoldás, hogy a kivitelezőt kell megkérdezni, mit szeretne, és az ő igényét kiszolgálni a pályamunkával, nem arra várni, hogy a remek ötletre majd jelentkezik a gyártó. Igazság szerint így kellene kinéznie minden formatervezési pályázatnak: kivitelezői háttérrel, kivitelezői invesztációval, a megvalósulás valós ígéretével jelentkezni, nem tükörfóliából barkácsolt papírkávéfőzővel, amire majd mohón lecsap a Philips épp arra járó képviselője.

Érint még bennünket távolról Szentgyörgyi Szandra kisszériás gyártásra tervezett lámpacsaládja is, melynek furnérburás változata a szakmák metszéspontjára sodródott, így egy mondatot megér e hasábokon. Más szakmai újdonság számunkra nincs. Néhány egyéb szakmához tartozó munkát, ötletet talán azért még érdemes megemlíteni, hiszen a szellemi és gazdasági közeg azonos. A tervezői munka, a gondolkodás analóg, és kénytelenek vagyunk belátni, hogy olyan mint bútortervező többé nem létezik. Formatervezők vannak, akiknek mindegy, hogy fogkefére, villanyborotvára, autóbelsőre vagy bútorra szól a megrendelés.

Szép új világ

Úgy tűnik, hogy azok a jóslatok váltak be, melyek szerint a gazdasági válság legalább annyira inspirálja a tervezőket, mint amennyire gátolja. Hogy frissek a reakciók, arra ez a mostani kiállítás is utal. A már említett „Kaméleon" Pozsár Péter munkája céltudatosan célozza meg a nagyon bizonytalan helyzetben lévő autógyárak lekötetlen kapacitását. Túlélőház rendszere a karosszériagyárak profiljába illő technológiával készül, a szerkezet fő elemeit adó részek négy darabból szereltek, az egyes darabok egyformák, és gépkocsiajtó méretűek. Mindössze föl kell szerszámozni egy gépsort - ez nem bonyolultabb és nem költségesebb, mint egy új autószéria ajtajának bemintázása - és már készülhetnek is gyorsan felhúzható ideiglenes lakókabinok, amik a sátor könnyedségét és a konténer megbízhatóságát és masszivitását ötvözik egy új minőségben.

Noha még mindig sok a papírízű munka a Moholy-oldalon, és az évek múlva majd kidobásra kerülő csetresz és porfogó a Kozma-oldalon, azért láthatóan mégis egy céltudatos, piacorientált új generáció bontogatja itt a szárnyait. Főleg a ruhásoknál és öltözékkiegészítővel induló pályázóknál figyelhető meg, hogy már itt a pályázaton is termékcsaládokban gondolkodnak, és márkaneveket kezdenek építeni. Az önmenedzselés, a márkanév kiépítése nélkülözhetetlen eleme a mai tervezői munkának, és ezzel a legtöbb pályázó tisztában van.

Van azonban egy olyan momentum is az idei anyagban, amit itthon nagyon ritkán tapasztalhatunk. Ez pedig a tervező felelősségének megjelenése - igazából hazai pályázaton, kiállításon még nem láttam semmilyen megnyilvánulását, szó is alig esik róla, holott a tervezői munka, a design nem csupán arról kellene szóljon, hogy miből él meg a designer, hanem arról - és elsősorban arról, hogy hogyan változik meg az élet a designtól.

totaj

Tetszett a cikk?