Forest-újdonságok
A bemutatott termékek között hangsúlyos helyet kapnak a magasfényű PET frontok, amelyek a fényes felületű ajtólapok piacán nem véletlenül foglalnak el előkelő helyet. Kiemelkedően jó tulajdonságaik és a Forest korszerű feldolgozási technológiája teszik a felhasználó szempontjából tökéletes megoldássá a PET-ajtókat. A Forestnél jelenleg 17 szín gyártása folyik, melyek mindegyike szerepel a 2010-es katalóguskiegészítésükben. Az új színek mellett a fejlesztés az eddiginél is kedvezőbb árú, színazonos élzárók kifejlesztésére irányult, melynek köszönhetően a 0,8 mm vastagságú PET-színekben előállított élzárók több szélességben is forgalomba kerültek.
A Forest kínálatában régóta szereplő alumíniumkeretek minőségükkel tűnnek ki. Az eredeti minőség megtartása mellett igény volt kedvezőbb árfekvésű termékekre is. Ezt a cég a saját gyártású alumíniumkeretek forgalmazásával valósította meg. A zalaegerszegi telephelyen a legkorszerűbb technológia segítségével készítik az ajtókat, egyedi méretekben. Jelenleg 3-féle profil rendelhető, 5-féle üvegbetéttel. A rendelést a Forest honlapjáról is letölthető rendelőlap könnyíti meg.
A kiállításra kerülő bútorokon hangsúlyos szerepet kapnak a fogantyú nélküli rendszerek, amelyek legújabb generációjához tartozik az ún. Gola rendszer. Bonyolult szerelvények és speciális pántok nélkül működik, ráadásul a minimál bútoroknál meghatározó vízszintes elrendezést hangsúlyozzák a beépített alumíniumprofilok. A kínálat részét képezik a profilokhoz tartozó végzárók és rögzítőelemek is.
Tévedés lenne azt hinni, hogy a rengeteg munkalapszín mellé már nem lehet igazi újdonságokat kínálni. Mint az a katalóguskiegészítőből is látható, mind színek, mind pedig felületek tekintetében jelentős újdonságokról számolhatunk be. Ezeket persze legjobb „élőben” látni, hiszen a Forest új márvány vagy kő struktúrájú munkalapjai és az eredeti alapanyag közt meghökkentő az azonosság. Erről a cég kiskereskedelmi partnereinél és a Ligno Novum kiállításon egyaránt meggyőződhettek.
A Forest Hungary Kft. világítástechnikai fejlesztései a legmodernebb irányvonalat képviselő LED-technológia felé fordultak. Az új LED-lámpa szettek igényes kivitele kedvező árral párosul. A friss termékek az aktuális trendeknek megfelelően világító LED-ekkel, illetve szenzorokkal kapcsolhatók. Működésük szempontjából a választékban szereplő szenzorok 3-félék lehetnek: a TT-szenzor egy érintőkapcsoló, a Simply pedig mozgásra bekapcsol, újabb mozgásra ki. A Limit szenzor ajtónyitásra kapcsol be, illetve ki. Ezekkel az eszközökkel nagymértékben növelhetjük a konyhai munkahelyek komfortfokozatát.
A dupla falú acéllemezből készülő rejtett, önbehúzó és csillapított FDS fiók bevezetésétől népszerű a piacon. Várhatóan még ennél is sikeresebb lesz új változata, amely a kibővített méretválasztékkal került a választékba. A kedvező ár megtartása mellett a minőség érezhetően javult, a fiók szélességi belmérete több mint 2 cm-rel nőtt, és a csillapítás is lágyabb lett. Az ebben a kategóriában szereplő fiókok kivétele kicsit körülményes, a külső véghelyzetben felfelé kell rántani a fiókot. Az új FDS sokkal komfortosabb megoldást nyújt: az oldalsó ablakban lévő karok felhúzása után emelhető ki.
www.foresteu.com
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


