SoftCover: a Samet díjnyertes fejlesztése
A 3D állítási lehetőséget biztosító excenteres csavarokkal 2 mm-t korrigálhatunk az ajtólapok helyzetén előre és hátra, jobbra és balra, valamint fel és le. A nyitási szög 110°, így kényelmes ki- és berakodást biztosít a szekrényekbe. A 150 000 nyitásos garancia magáért beszél, ez normál használat mellett körülbelül 25 éves élettartamot jelent. Újdonságként vezették be a terméken található 5 fokozatú csillapító rendszert. A bútorajtók eltérő méreteiből adódó záródási minőségromlás egy egyszerű kézmozdulattal kiküszöbölhető. Egy állítócsavar elforgatásával széles skálán változtatható a bútorfrontok záródási sebessége, és egyben a csillapítás erőssége is, a felhasználó igényeinek megfelelően. 0 pozícióba állítva a pánt "sebességváltóját", gyakorlatilag kikapcsolható a csendes és egyben lágy záródási üzemmód. Ebben az esetben a hagyományos módon működik tovább a szerelvény. Szinte az összes ismert gyártó katalógusában találkozhatunk ehhez hasonló, klipes, 3D-ben állítható kivitellel.
A 2013-as kölni vásár innovációs díját mégsem véletlenül nyerte el a török gyártó. Az Impro termékcsaládhoz rendelhető SoftCover-rendszer segítségével többé nem úgy néznek ki a kivetőpántok egy szépen elkészített bútor belsejében, mint a gépek. Ezzel a fejlesztéssel tulajdonképpen egy flexibilis szilikon takarósapkát kapott a pánt. Használatával az ajtórögzítő alkatrész minden mechanizmusa rejtve marad, csak a több színben rendelhető, esztétikus takaróelem látszik. Rugalmas, hőre lágyuló elasztomerből készül. Az elasztomerek kis erő hatására is könnyen deformálhatók, és az erő megszűnte után viszonylag nagymértékben felveszik a deformáció előtti alakjukat. Kialakítása és anyaga nagymértékű rugalmasságot biztosít a mozgás során. Gyakorlatilag úgy követi a pánt mozgását, hogy közben nem ér hozzá, így teljesen kizárt a mozgó alkatrészek közé történő becsípődés is. Alkalmazása biztonságosabb működést is eredményez, mert nincsenek a kivetőpánton szabadon hagyott záródási hézagok. A díjnyertes SoftCover-fejlesztés egy 120 fős csapat munkájának eredménye, melynek tagjai között olyan híres formatervezők neveivel is találkozhatunk, mint Defne Koz és Marco Susani. Az Impro család Magyarországon 2013 májusától kapható, a SoftCover verzióra azonban még várni kell, elsősorban a pántgyárban keletkezett tűz miatt.

Samet ImPro kivetőpánt az 5 fokozatú "sebességváltóval"

Samet SoftCover
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.



