12 szék fából
A módszer alkalmazása példa értékű lehet, úgy a nagyközönség felé történő kommunikálás céljából, mint a designerek, tervezők számára. A nagyközönség számára ki kell hangsúlyozni a faanyag ezen kedvező jellemzőit, mivel az emberek általában nincsenek tisztában vele, nem értékelik eléggé a fa különleges, természetes anyagát, amely keletkezése és megsemmisülése során sem károsítja, sőt ehelyett támogatja az ökoszisztémát, illetve a belőle készülő termékek előállításának környezetterhelése is minimális. A tervezőknek azért érdekes a módszer, mert segítségével az előző általános megállapítást számszerűsíteni is lehet, amivel a legoptimálisabb irányba orientálódhat a tervező.

A program keretében készült alkotásokat elegáns múzeumi környezetben mutatták be Londonban
(Victoria és Albert Múzeum)
A fiatal tervezőknek egy hét állt rendelkezésükre termékeik saját kezű előállítására a faipari műhelyben. Emellett pedig folyamatosan jegyezniük kellett a felhasznált alapanyagok és egyéb alkatrészek, segédanyagok (ragasztó, felületkezelő anyag) típusát és mennyiségét, illetve a munka során használt gépek teljesítményét és pontos működési idejét is. Az adatok kiértékelése után minden termék esetében meghatározták annak kémiai hatását, a globális felmelegedésben játszott szerepét, ózonkárosító hatását és energiafelhasználását (megújuló és nem megújuló energiaforrások használatával) – külön-külön az alapanyag, a felületkezelés, a gyártási folyamat, a szállítási igény és a használat tekintetében, nem felejtve ki a hulladékhasznosítás és végül az újrahasznosítás vagy megsemmisítés tételeit sem – így lesz teljes az életciklus-elemzés. A fotókon bemutatunk néhányat a program keretében készült székek közül.

Az „úszó szék” cseresznyefurnéros rétegelt lemezből és a merülő részen tölgyfából készült
![]() | ![]() |
|---|---|
| Kőrisfából készült, látványosan légies szék, precíz ragasztott fakötésekkel. Az ülő- és hátlap anyagvastagsága mindössze 12 mm | Szétszedhető ülőke, melynek elemeit feszített fémzsinór fogja össze |
![]() | ![]() |
|---|---|
| Szék a saját hulladékából: klasszikus fa lábszerkezeten biogyantával, színezőanyaggal és vízzel kevert faforgácsból készült a szék felső része. A pép megformázásához műanyag széket használtak sablonként, a kikeményedés után igazán egyedi az eredmény | Filigrán és könnyű ülőke vékony lécekből, a minimális anyagfelhasználás jegyében – az egész kihozható egy 1600x145x25 mm-es deszkából |
![]() | ![]() |
|---|---|
| A szék különlegességét a támla keretszerkezetében készített nyílások adják, ezek óvatos összehúzásával ergonomikus háttámlaforma alakul ki | Egyszerű, természetes hatású pad, mindössze három vágással elkészíthető |

Vékony lécekből készült, de mégis stabil, rendkívül hosszú, 3,5 m fesztávolságú pad kőrisfából
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.








