Milánói Bútorszalon 2014
A kiállításra elsősorban szakembereket várnak, de az utolsó két napon a nagyközönség számára is megnyitják a kapukat. Jövőre 14. alkalommal rendezik meg a kiállítást, ahol 2012 után ismét a konyhák kerülnek a középpontba, ugyanis a rendezvénnyel párhuzamosan látogatható az EuroCucina is, ami a konyhabútorgyártók vezető nemzetközi kiállítása. Végtelen számú lehetőségre láthatunk példát a helykihasználást és a formákat illetően ezen a rendezvényen. Majdnem az összes vezető gyártó és forgalmazó részt vesz a 20. alkalommal megrendezett konyhakiállításon, melynek kiállítóit 4 pavilonban találhatjuk meg. Az EuroCucina mellett az International Bathroom Exhibition nemzetközi fürdőszoba-kiállítás is ebben az időpontban látogatható, ugyancsak az I Saloni keretein belül. Minden évben külön területet kapnak a fiatal designerek, ezt a szekciót SaloneSatellite-nek nevezik. Itt kiosztásra kerül a SaloneSatellite Award díj is, melyre évente 3 fiatal tervezőt jelölnek.

Tetszett a cikk?
Cikkajánló
LT15 szalagfűrészek: több lehetőség az Ön gazdasága számára
Most 10% kedvezménnyel július 31-ig. A Wood-Mizer LT15 szalagfűrészek Európa legnépszerűbb fűrészei közé tartoznak.
Egyetemi hírek – 2026. június
A Soproni Egyetem 2026. júniusi hírei
A Wood-Mizer dokumentumfilmet mutatott be egy mobil fűrészgépkezelő életéről
Ez a dokumentumfilm hiteles betekintést nyújt a skóciai fűrészelési szolgáltatás bérmunka keretében végzett működésébe.


