Színekre hangolva

Az Iparművészeti Múzeum a tervek szerint egy időre bezárja kapuit az épület régóta várt rekonstrukciója miatt. A zárás előtt a múzeum láthatóan igyekszik szép és tartalmas búcsúajándékot adni a látogatóknak, így 2016 első félévében két eltérő hangulatú és üzenetű, de a maga nemében egyaránt nagyon erős kiállítással rukkolt ki.

Az épület megújulása egyúttal koncepcióváltást is jelent a tervek szerint. Szerte a világon régóta zajlik a paradigmaváltás a múzeumokban. Új múzeumformák jelentek meg, mint a látványtár vagy a raktármúzeum, melyek lehetővé teszik, hogy a múzeum minél teljesebb anyaga váljon mindenki számára megtekinthetővé. Új fogalmak honosodtak az elmúlt évtizedekben, nyilván az Olvasó is találkozott a múzeumpedagógia, a múzeumandragógia és az interaktivitás kifejezéssel múzeumban jártában. Az új típusú múzeum közönségbarát, a szakmai szempontokat és követelményeket nem hagyja figyelmen kívül, de tudomásul veszi, hogy a kiállításokra nem elsősorban akadémikusok, muzeológusok és kutatók járnak, hanem hétköznapi emberek.

Ennek a szemléletnek a szélesebb körű bevezetését előlegezi meg az áprilisban megnyitott Színekre hangolva kiállítás is az innovációban eddig kissé visszafogott Iparművészeti Múzeumban. A közel négyszáz műtárgyat felsorakoztató kiállítás rendezőelve egy teljesen külsőlegesnek tűnő szempont: színek alapján sorolja be a tárgyakat. Célja nem a meghökkentés, az öncélú brillírozás, és ez nagyon hamar kiderül a látogató számára is. A látszólag önkényes választás ugyanazokat a szakmai és muzeológiai szempontokat veti föl, ugyanúgy kultúrtörténeti ös - szefüggések kerülnek előtérbe, mint a megszokott, hagyományos múzeumi narratívákban, mindös - sze más a kiindulási pont. A színeknek többek között kultúrtörténeti, rituális, liturgikus és biológiai szerepük van. Egy-egy tárgy színe lehet technológiai következmény, hagyomány, tudományos szempont, vagy akár véletlen eredménye. A kiállítás mellőzi a hosszú, körülményes leírásokat. A tárgyfeliratok csupán a szakmai minimumra szorítkoznak (tárgymeghatározás, kor, származási hely). A leghosszabb szövegrész a három különböző színről szóló termenkénti leírás, mely mindhárom szín kapcsán tesz egy rövid kultúrtörténeti kirándulást, színre hangol és összefüggést teremt. Ebbe a hangulati közegbe merülnek bele a bútorok is, ezért is ajánljuk olvasóinknak ezt a kiállítást, hiszen ebben az összefüggésben ritkán tekintünk szakmánk egyik legfontosabb termékére.

A zöld teremben négy bútorral találkozunk. Az 1800-as évek közepéről származó német konzolasztal régóta várja már az alkalmat a raktárban, hogy közönség elé kerüljön. A festett bútor lapján egy kastélyban játszódó festett zsánerjelenetet láthatunk. A másik asztal egy jellegzetesen zöld kőzetnek köszönheti felbukkanását a kiállítótérben. Föltehetően Oroszországból származik, készítési ideje 1830 környékére tehető. Ezen egy négyzetcentiméternyi asztalosmunkát sem találunk, hiszen lapja malachit, a lábazata bronz. A talán legjellegzetesebb bútorfajtából – a székből – itt egy késő rokokó széket láthatunk, mely föltehetően Franciaországból került hozzánk a hatvanas évek végén, és P. Szabó Éva készített hozzá kárpitot. Hozzánk közelebbi kort képvisel a nemrég elhunyt Miklós Sándor ISK 104 elnevezésű iskolaszéke. Izgalmasan és rugalmasan kapcsolódik a zöld teremhez a kiállítással határos térben található sümegi püspöki palota könyvtárszobája. Hivatalosan ez a bútor nem is jelenik meg a tárgykatalógusban, csupán az köti a kiállításhoz, hogy a könyvtár asztalán megjelenik a főleg asztalok lapján használt tipikus zöld posztóborítás. Erre a zöld posztóra vetül az egyetlen irányfény, mikor átkukucskálunk a szomszédba. A kurátorok ezt a finom szálat ragadták meg, hogy egy amúgy lezárt átjáró megnyitásával a kiállításhoz kössék a közönség elől többnyire rejtett bútoregyüttest, mely a múzeum egyik különleges, ritkán látható kincse.

Konzolasztal festett tetővel , 18. sz. közepe

A zöld terem bútorai

A kék terem egyetlen bútora egy karosszék, melynek nem annyira a formája, kora és stílusa érdekes, mint a története. A „zöld”, „kék”, „vörös” csoportosításon belül több mint két tucat tárgycsoport fon szövetet a kiállítás tárgyaiból. Ezek egyike a textíliák elszíneződésének jelenségével foglalkozik, ezt mutatja be szemléletes példákon keresztül. Így jelenik meg a kék teremben Eszterházy Orsolya zöld ruhája, mely eredetileg kék volt – miképp azt a tárgy mellett látható rekonstrukciós fotó is mutatja.

Ugyancsak a színváltozás illusztrálására került az anyagba az 1785 körül Jean-Baptiste Boulard párizsi műhelyében készült karosszék, amelyet a múzeum 1893-ban vásárolt. A szék eredeti kárpitja már ekkor sem volt meg. Az akkori múzeumi gyakorlat sokkal megengedőbb volt, így a kiállíthatóság érdekében a széket újrakárpitozták egy 18. századi leánykaruha világoskék selyemszövetével. A karosszék utána sokáig állt erős fénynek kitett kiállítótérben, ami a mai protokoll szerint elképzelhetetlen lenne. Szövete megfakult, ám a szétbontott ruha maradékát fénytől elzárva megőrizték, így az megtartotta eredeti színét. A kiállítás egy blokkba helyezte a két darabot, voltaképpen nem is két tárgyat kiállítva, hanem egy történetet.

Francia karosszék 1785 körül, és az újrakárpitozásához használt lánykaruha maradéka

A vörös terembe belépve egy vörös székekből álló ötös tárgyegyüttes fogadja a látogatót. Öt szék egy porondon, melyek a vörös megjelenésének különböző módjait mutatják be, festett fa és fém, a kárpit és vázanyag arányának változatait. A „klasszikus történeti bútor” kategóriát egy, az 1800-as évek elején készült francia kárpitozott szék képviseli.

Kóródi György 1933-ban készült karosszéke a végvári vitézt ábrázoló kárpittal a magyar-magyaros bútor fénykorát idézi. Nagy Károly 1930 körüli karosszéke a festett fa egyszerűségét mutatja be. Szinte kínálta magát kiállításra Burián Judit „Erika” széke, melyet ugyan több színben gyártottak, ikonikus darabbá a piros változat vált. A legfrissebb darab Som Miklós fémszéke 2009-ből. A vörös teremben a vitrinek is tartogatnak szakmai csemegét. Egy teknőcberakással borított díszórát láthatunk Isaac Turet műhelyéből, Párizsból, az 1800-as évek elejéről, mellette egy szintén teknőcborítású dísztükör áll a Ráthvilla megmaradt berendezéséből, amely 17. század eleji darab. A bútortörténet szakmai értékeket létrehozó chinoisere stílust egy kisméretű műtárgy képviseli: egy asztali díszszekrény díszítéssel 1740 körül, Franciaországból.

A vörös terem bútorai

A kiállításhoz tartozik egy külön térben álló interaktív szoba, ahol a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemnek a múzeumpedagógiát a modern technológiákkal egyesítő Technológia Laborja szerez nekünk meglepetést. A „Színtükör” elnevezésű program kamerák és számítógép segítségével a látogató által viselt öltözékek és kiegészítők színeit elemzi, és a kapott eredmény alapján egy tárgyat rendel a látogatóhoz a kiállítás tárgyai közül, ezáltal teremtve kapcsolatot a közönség és a tárgyak között. Lehet ugyan, hogy pillanatnyi hangulat eredménye, aznap éppen mit veszünk föl, ez a döntés is jellemez minket, és a szoba elmondja, hogy van egy tárgypárunk.

Tetszett a cikk?