Színekre hangolva
Az Iparművészeti Múzeum a tervek szerint egy időre bezárja kapuit az épület régóta várt rekonstrukciója miatt. A zárás előtt a múzeum láthatóan igyekszik szép és tartalmas búcsúajándékot adni a látogatóknak, így 2016 első félévében két eltérő hangulatú és üzenetű, de a maga nemében egyaránt nagyon erős kiállítással rukkolt ki.

Az épület megújulása egyúttal koncepcióváltást is jelent a tervek szerint. Szerte a világon régóta zajlik a paradigmaváltás a múzeumokban. Új múzeumformák jelentek meg, mint a látványtár vagy a raktármúzeum, melyek lehetővé teszik, hogy a múzeum minél teljesebb anyaga váljon mindenki számára megtekinthetővé. Új fogalmak honosodtak az elmúlt évtizedekben, nyilván az Olvasó is találkozott a múzeumpedagógia, a múzeumandragógia és az interaktivitás kifejezéssel múzeumban jártában. Az új típusú múzeum közönségbarát, a szakmai szempontokat és követelményeket nem hagyja figyelmen kívül, de tudomásul veszi, hogy a kiállításokra nem elsősorban akadémikusok, muzeológusok és kutatók járnak, hanem hétköznapi emberek.
Ennek a szemléletnek a szélesebb körű bevezetését előlegezi meg az áprilisban megnyitott Színekre hangolva kiállítás is az innovációban eddig kissé visszafogott Iparművészeti Múzeumban. A közel négyszáz műtárgyat felsorakoztató kiállítás rendezőelve egy teljesen külsőlegesnek tűnő szempont: színek alapján sorolja be a tárgyakat. Célja nem a meghökkentés, az öncélú brillírozás, és ez nagyon hamar kiderül a látogató számára is. A látszólag önkényes választás ugyanazokat a szakmai és muzeológiai szempontokat veti föl, ugyanúgy kultúrtörténeti ös - szefüggések kerülnek előtérbe, mint a megszokott, hagyományos múzeumi narratívákban, mindös - sze más a kiindulási pont. A színeknek többek között kultúrtörténeti, rituális, liturgikus és biológiai szerepük van. Egy-egy tárgy színe lehet technológiai következmény, hagyomány, tudományos szempont, vagy akár véletlen eredménye. A kiállítás mellőzi a hosszú, körülményes leírásokat. A tárgyfeliratok csupán a szakmai minimumra szorítkoznak (tárgymeghatározás, kor, származási hely). A leghosszabb szövegrész a három különböző színről szóló termenkénti leírás, mely mindhárom szín kapcsán tesz egy rövid kultúrtörténeti kirándulást, színre hangol és összefüggést teremt. Ebbe a hangulati közegbe merülnek bele a bútorok is, ezért is ajánljuk olvasóinknak ezt a kiállítást, hiszen ebben az összefüggésben ritkán tekintünk szakmánk egyik legfontosabb termékére.
A zöld teremben négy bútorral találkozunk. Az 1800-as évek közepéről származó német konzolasztal régóta várja már az alkalmat a raktárban, hogy közönség elé kerüljön. A festett bútor lapján egy kastélyban játszódó festett zsánerjelenetet láthatunk. A másik asztal egy jellegzetesen zöld kőzetnek köszönheti felbukkanását a kiállítótérben. Föltehetően Oroszországból származik, készítési ideje 1830 környékére tehető. Ezen egy négyzetcentiméternyi asztalosmunkát sem találunk, hiszen lapja malachit, a lábazata bronz. A talán legjellegzetesebb bútorfajtából – a székből – itt egy késő rokokó széket láthatunk, mely föltehetően Franciaországból került hozzánk a hatvanas évek végén, és P. Szabó Éva készített hozzá kárpitot. Hozzánk közelebbi kort képvisel a nemrég elhunyt Miklós Sándor ISK 104 elnevezésű iskolaszéke. Izgalmasan és rugalmasan kapcsolódik a zöld teremhez a kiállítással határos térben található sümegi püspöki palota könyvtárszobája. Hivatalosan ez a bútor nem is jelenik meg a tárgykatalógusban, csupán az köti a kiállításhoz, hogy a könyvtár asztalán megjelenik a főleg asztalok lapján használt tipikus zöld posztóborítás. Erre a zöld posztóra vetül az egyetlen irányfény, mikor átkukucskálunk a szomszédba. A kurátorok ezt a finom szálat ragadták meg, hogy egy amúgy lezárt átjáró megnyitásával a kiállításhoz kössék a közönség elől többnyire rejtett bútoregyüttest, mely a múzeum egyik különleges, ritkán látható kincse.

Konzolasztal festett tetővel , 18. sz. közepe

A zöld terem bútorai
A kék terem egyetlen bútora egy karosszék, melynek nem annyira a formája, kora és stílusa érdekes, mint a története. A „zöld”, „kék”, „vörös” csoportosításon belül több mint két tucat tárgycsoport fon szövetet a kiállítás tárgyaiból. Ezek egyike a textíliák elszíneződésének jelenségével foglalkozik, ezt mutatja be szemléletes példákon keresztül. Így jelenik meg a kék teremben Eszterházy Orsolya zöld ruhája, mely eredetileg kék volt – miképp azt a tárgy mellett látható rekonstrukciós fotó is mutatja.
Ugyancsak a színváltozás illusztrálására került az anyagba az 1785 körül Jean-Baptiste Boulard párizsi műhelyében készült karosszék, amelyet a múzeum 1893-ban vásárolt. A szék eredeti kárpitja már ekkor sem volt meg. Az akkori múzeumi gyakorlat sokkal megengedőbb volt, így a kiállíthatóság érdekében a széket újrakárpitozták egy 18. századi leánykaruha világoskék selyemszövetével. A karosszék utána sokáig állt erős fénynek kitett kiállítótérben, ami a mai protokoll szerint elképzelhetetlen lenne. Szövete megfakult, ám a szétbontott ruha maradékát fénytől elzárva megőrizték, így az megtartotta eredeti színét. A kiállítás egy blokkba helyezte a két darabot, voltaképpen nem is két tárgyat kiállítva, hanem egy történetet.

Francia karosszék 1785 körül, és az újrakárpitozásához használt lánykaruha maradéka
A vörös terembe belépve egy vörös székekből álló ötös tárgyegyüttes fogadja a látogatót. Öt szék egy porondon, melyek a vörös megjelenésének különböző módjait mutatják be, festett fa és fém, a kárpit és vázanyag arányának változatait. A „klasszikus történeti bútor” kategóriát egy, az 1800-as évek elején készült francia kárpitozott szék képviseli.
Kóródi György 1933-ban készült karosszéke a végvári vitézt ábrázoló kárpittal a magyar-magyaros bútor fénykorát idézi. Nagy Károly 1930 körüli karosszéke a festett fa egyszerűségét mutatja be. Szinte kínálta magát kiállításra Burián Judit „Erika” széke, melyet ugyan több színben gyártottak, ikonikus darabbá a piros változat vált. A legfrissebb darab Som Miklós fémszéke 2009-ből. A vörös teremben a vitrinek is tartogatnak szakmai csemegét. Egy teknőcberakással borított díszórát láthatunk Isaac Turet műhelyéből, Párizsból, az 1800-as évek elejéről, mellette egy szintén teknőcborítású dísztükör áll a Ráthvilla megmaradt berendezéséből, amely 17. század eleji darab. A bútortörténet szakmai értékeket létrehozó chinoisere stílust egy kisméretű műtárgy képviseli: egy asztali díszszekrény díszítéssel 1740 körül, Franciaországból.

A vörös terem bútorai
A kiállításhoz tartozik egy külön térben álló interaktív szoba, ahol a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemnek a múzeumpedagógiát a modern technológiákkal egyesítő Technológia Laborja szerez nekünk meglepetést. A „Színtükör” elnevezésű program kamerák és számítógép segítségével a látogató által viselt öltözékek és kiegészítők színeit elemzi, és a kapott eredmény alapján egy tárgyat rendel a látogatóhoz a kiállítás tárgyai közül, ezáltal teremtve kapcsolatot a közönség és a tárgyak között. Lehet ugyan, hogy pillanatnyi hangulat eredménye, aznap éppen mit veszünk föl, ez a döntés is jellemez minket, és a szoba elmondja, hogy van egy tárgypárunk.
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


