Innovatív iskolabútorok
Az Alex Fémbútor Kft. és a NyME Simonyi Károly Karának Faalapú Termékek és Technológiák Intézete közös pályázatot írt ki az őszi félévben iskolabútor tervezése témakörben.
A pályázat célja olyan innovatív, újszerű iskolai vagy óvodai bútorcsalád tervezése volt, ami variálható, változatos, színes és funkcionális, a felhasznált alapanyagok tekintetében pedig elsősorban a természetes anyagokat (tömörfa) részesíti előnyben.
Az Alex Fémbútor Kft. a pályázat során aktívan vett részt a pályázók munkájának támogatásában, rendszeresen tartott konzultációkat Sopronban, melyek során segített a hallgatóknak megválaszolni a technológiai korlátokra, a gyárthatóságra, a beépített funkciókra vonatkozó kérdéseket.
A pályázatra 21 hallgató jelentkezett, összesen több mint 30 pályaművel. A pályázatot Horváth Máté ipari terméktervező mérnök mesterszakos hallgató nyerte, aki a kiírásnak maximálisan eleget téve egyszerű, letisztult formavilágú, színes termékcsaládot tervezett. A tervezés során fontos szempontnak tartotta a rakásolhatóságot, ezért a lábszerkezetek „A” formát követnek. A bútorcsalád elemei: szék, iskolai pad, tanári asztal és moduláris szekrény. A szembetűnő kettős ollóscsap mint jellegzetes fakötés jelenik meg minden terméken, így a termékcsalád egységes összképet alkot. A székülés idompréselt elem, amire csúszásmentes réteg került. Az alapanyagot tekintve a tervező a bükk tömörfát javasolja, szerinte „ez jelzi a minőséget és az időtállóságot”. A színes felületek pácoltak, a végleges felületkezelés bútorolajjal történik.
A vállalat és az intézet munkatársaiból álló szakmai zsűri különdíjjal értékelte Czap Gábor ipari termék- és formatervező mérnök alapszakos hallgató munkáját, aki három bútorcsaládot is tervezett különböző funkciókkal és eltérő kivitelben. A díjat elsősorban a tantermekben, konferenciatermekben, bárpultokhoz használható hajlított csővázas székek tervezésével érdemelte ki.
Az ünnepélyes díjátadóra 2016. február 24-én került sor, a NyME Ligneum Látogatóközpontjában. A díjakat dr. Karasszon Mihály ügyvezető igazgató adta át, aki megköszönte a hallgatóknak a pályázaton való aktív részvételt, egyben örömét fejezte ki, hogy hozzájárulhatott a képzés gyakorlati színvonalának emeléséhez. Dr. Dénes Levente egyetemi docens, szakfelelős a rendezvényen az ipari partnerekkel közösen végzett, valós tervezési feladatok fontosságát hangsúlyozta, és megköszönte az Alex Fémbútor Kft.-nek a pályázat során tanúsított aktív közreműködését és támogatását. A díjazott tervek alapján készített prototípusokat hamarosan a nagyközönség is láthatja.
Forrás: infosopron.hu
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


