Szék és szobalétra egyben


Bemutatunk egy olyan bútort, amely több funkcióval segíti használója életét. A részletes leírás és az ábrák a szakmai tanulók, kezdő faiparosok és a műkedvelő hobbiasztalosok számára nyújthatnak olyan gyakorlati kihívást, amit meg tudnak csinálni.

Kevesen tudják, hogy az Amerikai Egyesült Államok egyik alapító atyjának, Benjamin Franklinnak (1706–1790) a nevéhez fűződik a villámhárító, valamint a kétfókuszú szemüveglencse feltalálása. Mindezek mellett Franklin kreatív személyiségének kézjegyét hátrahagyta a bútortervezésben is. Eredetileg ő tervezte ezen cikk tárgyát, az általam újratervezett és megvalósított széket, amely egy mozdulattal átalakítható egy négy lépcsőfokból álló szobalétrává.

A BÚTOR LEÍRÁSA

Első ránézésre hagyományos, támlás széknek tűnik, elsődlegesen székként funkcionál, ergonómiai szempontból egy étkezőszék méreteivel rendelkezik, az asztalon megpihenő alkarok miatt nincs szükség kartámlákra. Másodlagos funkciójában pedig négyfokú létrává alakítható át egyetlen mozdulattal, a hátsó rész átfordításával – az osztott ülőlapokat összekötő rejtett zsanérok forgástengelyében. Ezzel a kettős funkcionalitással ötletes és helytakarékos, bármelyik háztartásban jól használható bútordarabot kapunk.



A teljes cikk az előfizetőinknek érhető el.
Ha Ön már rendelkezik előfizetéssel a megtekintéshez kérjük, jelentkezzen be.
Szeretne előfizetni? Itt megteheti.