Érezzük a teret!
Bármely méretű konyha tágasnak tűnhet, ha figyelembe veszünk pár dolgot és néhány trükköt alkalmazunk hozzá. A fehér színű bútorzat és falak kezdésnek nem persze rossz egy tér növeléséhez, de sok más módon is létre lehet hozni extra teret a konyhában vagy legalábbis egy nagyobb hely illúzióját – ahhoz képest, mint ami van. Íme 12 módszer a tárolás, a stílus és a tágasabb térélmény egyensúlyához.
1. Megfontolásra érdemes keskeny bútorok

A keskenyebb korpuszméret növeli a teret
Ha egy kicsit túltekintünk a megszokott elképzeléseken, máris elgondolkozhatunk azon, hogy nem minden alsó konyhai elemnek kell 60 cm mélynek lennie. Egy keskenyebb alsó résznek is vannak ugyanis előnyei, például kissé nagyobbra nyitja a teret a padló felé, ami már jelentős hatással lehet egy szűk konyha esetében. Bár egy keskenyebb elemben csökken a tárolás lehetősége is, de ha jól belegondolunk, a hagyományos méretű, ajtóval ellátott bútor hátlapjáig gyakorta nehéz volt hozzáférni. Egyébként is az esetek legnagyobb részében a sekélyebb szekrények is elegendőek a mindennapi tárgyak tárolásához, legfeljebb a beépítésre szánt, egységes mélységű készülékeket (pl. sütő) kell a konyha azon részébe tervezni, ahol az a hagyományos, 60 cm-es méretben is jól elfér a térben.
2. Bútorfogantyúk helyett…

A sima frontfelületek is tágasabb hatást keltenek
Azt nem bonyolult dolog belátni, hogy a munkapulton megszüntetett zűrzavar egyből szellősebbé és átláthatóbbá teszi a konyha egészét, de ezt még tovább lehet fokozni a bútorra „aggatott” szerelvények eltávolításával. Miről van szó? Bútorajtók és fiókok fogantyúi helyett a nyomásra nyíló szerkezetek (push to open nyitók), vagy a frontok élébe integrált fogantyúk az új bútor tiszta vonalvezetését nemcsak megerősítik, de a közlekedésben sem okoznak elakadást.
3. Gondoljuk újra a dupla mosogatót!

Gyakran feleslegesen sok helyet elvesznek a mosogatótálcák
A megrendelők gyakran kapásból szoktak ragaszkodni a dupla mosogatótálcához egy bútor megtervezésekor. A kétmedencés mosogatótálcáknak nyilván megvan a maguk előnye, de ha hajlandóak vagyunk egy kis kompromisszumra és szimpla medencéset választunk (vagy legalább egy másfeles tálcát egy keskenyebb második medencével), máris nagyobb tárolóhelyünk lesz, és a munkapultot sem törjük meg feleslegesen. Aztán ide tartozik még a csepegtetővel ellátott egymedencés mosogatótálcák esete is. Ha ugyanis elhagyjuk a „helyrabló” csepegtetős részt, azt bármikor pótolhatjuk szükség esetén egy alkalmilag odahelyezett csepegtetőtálcával.

A kisebb tálca nagyobb rakodóteret hagy a fal melletti szomszéd elemnek
A másik szempont az ablak helyzete. Ha mindenképpen az ablak közepéhez szeretnénk igazítani a terjedelmes mosogatótálcánkat, miközben a fal melletti oldalon szétaprózzuk a helyet, akkor ez a bútorrész mindig is egy „halott hely” lesz, mert rakodásra már nem lehet igazán jól használni. Egy kisebb méretű tálca ugyanakkor kisebb korpuszt kíván, több helyet hagyva a szomszédos területeknek. Például ha egy 90 cm-es bútorelemről (ami a dupla medencés mosogatótálca befogadására alkalmas) 60 cm-esre váltunk (nagyjából ennyi már elég a szimplamedencés tálcáknak), akkor oldalanként 15 cm-t nyerünk, ami hozzáadódva a szomszédos korpuszelemhez már használható teret eredményez.
Magyarán, ha úgyis belátjuk, hogy nem fogjuk sűrűn használni a második medencét, érdemes megfontolni, hogy a felszabadult hely mi minden más tárolására lehet alkalmas.
4. Válasszunk kompakt méretű mosogatógépet!

Egy kisebb méretű konyhai géppel többet nyerhetünk
A legtöbb mosogatógép 60 cm széles változatban kapható, de a kompakt méretű 45 cm-es változatok is egyre népszerűbbek. (Ezeket a kisebb készülékeket a szintén szűkebbre méretezett bútorokkal együtt az ún. condominium-méretű, azaz a garzonlakásra emlékeztető stúdió apartmanok lakói választják előszeretettel.) A fennmaradó 15 cm szintén jól jön valamelyik másik konyhai elemnél.
Nem mellesleg a kisebb mosogatógép gyorsabban megtelik, ami azt is jelenti, hogy gyakran teljes kihasználtság mellett működtethető, ellentétben a fél töltöttséggel járatott mosogatással – arról nem is beszélve, amikor várunk még egy napot, hogy megteljen a készülék…
5. A beépített készülékek előnyei

Bár drágábbak, a beépíthető készülékek is növelik a teret
A konyhabútorokba építhető készülékek (általában hűtőszekrények, mosogatógépek) úgy vannak tervezve, hogy az ajtóik integrálhatók a bútorajtókkal, így végső soron beleolvadnak a konyhai szekrények látványába. Az így kapott eredmény egybefüggő, levegősebb megjelenést nyújt. Igaz ugyan, hogy ez kissé drágább megoldás, de határozottan megmutatja a kifinomult ízlést is.
6. Trükkös a tükrös falrész a pult felett

Használjunk színezett üveget!
Ha a felső és az alsó elem közötti falrészen tükröt használunk, akkor az képes nyitni a teret, így a helyiség sokkal nagyobbnak tűnik, főleg közelről. A hangulatosabb hatás érdekében színezett üveget használjunk, így a fény visszaverődése sokkal kifinomultabb.
7. Felső polcok – szekrény helyett

Pár nyitott polc és máris kisebb a zsúfoltság
Egy kicsi konyhában az összes felső szekrény eltávolítása nem feltétlenül praktikus megoldás; annyit hagyjunk csak meg, amennyi szükséges a legfontosabb dolgaink tárolására.
Ugyanakkor néhány nyitott polc az egyik falon tökéletes tárolóteret ad a napi használatra szolgáló tálaknak, bögréknek, poharaknak, valamint tárolóedényeknek és szakácskönyveknek, ami így sokkal nyitottabb hangulatú teret kölcsönöz a helyiségnek. Ez is hozzájárulhat ahhoz, hogy az egész tér kevésbé tűnjön zsúfoltnak.

Teszteljük a nyitott teret néhány leszerelt ajtóval!
Még csak nem is kell teljes mértékben elköteleznünk magunkat a felső polcokkal kapcsolatban. Egyszerűen szedjünk le pár ajtót a szekrényekről, ezzel érzékeltetve a szellős megjelenést! Később bármikor visszahelyezhetjük az ajtókat, ha akarjuk.
8. Üveges felső szekrényajtók

Üvegbetétes ajtókkal, levegősebb lesz az összkép
Íme egy újabb módszer a felső tér világosabbá tételéhez anélkül, hogy markánsabban megváltoztatnánk a bútorokat. Ha kicseréljük a felső elemek teleajtóit üvegbetétes változatokra, az egész összkép levegősebb lesz! Ezt a szekrényrészt például látványosabb pohárkészletek tárolására is lehet használni, de választhatunk matt/savmart üvegbetétet is, ha azt szeretnénk, hogy a szekrénybelsőben jellemző összevisszaság csupán finom körvonalak formájában legyen látható.
9. Bútorvilágítás

Fontos a fény. Az árnyékok zsugorítják a helyet
A jó minőségű és megfelelő világítás fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni. Gyakran a konyhákban sem kielégítő a világítás, főleg ott, ahol csak a helyiség közepén lévő mennyezeti lámpatest ég. Adjunk megvilágítást a felső szekrények/polcok alá, fölé, és még a szekrények belső részébe is, hogy a tér sokkal világosabb és nagyobb érzetű legyen! A szekrények takarásában kialakuló árnyékok ugyanis vizuálisan zsugorítják a helyet.
A gyorsabb telepítés érdekében használhatunk csatlakozódugóval ellátott LED szalagot vagy elemmel működő nyomógombos/érintős LED-es lámpabúrákat.
10. Legyen egy üres tér!

Egy üres falrész nyitottabb tér érzetét kelti
Még ha szűk is a hely, és minden rendelkezésre álló kis területet beépítenénk, akkor is érdemes hagyni egy nyitott falfelületet. Ha azt szeretnénk, hogy magasnak tűnjön a tér, alkalmazzunk egy olyan felületet az alsó szekrény felett, aminek a színe beleolvad a környezetébe! Ha nincs egy egyértelmű elválasztó vonal ott, ahol a csempe véget tér, a falsík pedig elkezdődik, akkor a fal magasabbnak tűnik, ami így egy nyitottabb tér érzetét kelti.
Alternatív megoldásként, ha a költségvetés megengedi, egészen a mennyezetig fel lehet futtatni a csempét, de használhatunk egy elegáns dekor-hátfallemezt is a folytonosság létrehozásához.

A rozsdamentes acél sajátos tükörként működik
Ha az anyagiak nem jelentenek akadályt (és a stílusba belefér), akár egy rozsdamentes acél hátlapot is alkalmazhatunk, ami a fényt finoman szétszórva mintegy tükörként működik, így a helyiségnek mélységérzetet kölcsönöz (amint azt fentebb már említettük), valamint visszaveri a rozsdamentes készülékek és eszközök felületi fényeit.
11. Nézzünk a motorháztető alá!

Akár a gépészetet is láthatóvá tehetjük!
Meglehet, hogy nem szeretnénk eltávolítani a teljes felső szekrénysort, de azon szekrényelemek esetében érdemes ezt megkockáztatni, amelyek valamilyen gépészetet takarnak – például a páraelszívó szellőzőcsöveit. A leszerelt bútor helyére válasszunk inkább egy látványra is szépnek mondható szabadon álló páraelszívót! Lehet, hogy ez a kis mélységkülönbség lesz az, ami megtöri a bezártság érzését adó teret.
Forrás: www.houzz.com
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


