Értékteremtés - egy kis segédlettel
A hátrányos helyzet vagy hátrányos helyzetű térség valójában egy valamilyen „értékhez” viszonyított kategória. Természetesen maga az érték is szubjektív fogalom, de azt kijelenthetjük, hogy ha valamit, amit értékként hoztunk létre, később kidobunk, azt pazarlásnak is nevezhetjük. Néha a modernizáció is pazarlás, főleg akkor, ha a legnagyobb természeti erőforrásunkat, az Embert munka nélkül hagyjuk, mert a „modernizációt” nem tudta követni.

Nyugodtan kijelenhetjük, hogy ennek a „pazarlásnak” a visszafordítására jött létre a szegedi kistérségben egy olyan nonprofit szervezet, amely a hátrányos kistelepüléseken élők társadalmi és munkaerőpiaci reintegrációját segíti alkalmazható tudások átadásával és lehetőségek biztosításával.
A Tudásklaszter Társadalom és Vidékfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. egyik legsikeresebb projektje a Remodel márkanevű fa- és kárpitosipari üzem működtetése, ahol kidobásra szánt, de még hasznosítható bútorokat újítanak fel olyan fiatal és korosabb emberek, akik e térségben mégsem tudták követni a rohanó modernizáció elvárásait.


A klaszter szakmai irányítói nem csak képesítés nélküli embereket tanítottak meg a fa- és kárpitosipari szakmai fogásaira, hanem olyan szakképesítéssel már rendelkezőket is bevonzottak, akik más okok miatt nem tudtak elhelyezkedni. Programjuk célja, hogy a résztvevők elsajátítsák a szakma összes fortélyát, és lojális szakemberekként megfelelő motivációt és anyagi biztonságot találjanak a munkaerőpiacon.
A klaszter szervezésében munkájukat designerek és lakberendezők is segítik. Tevékenységük eredményeképpen egy különleges, retró színfolt jött létre, előállított bútoraik egyre keresettebbek a piacon. Már nagy bútorstúdióban is kaptak értékesítési helyet, ami nagyban hozzá járul a projekt önfenntartó képességének megőrzéséhez.


Érdemes csemegézni termékeik között.
Forras:
tudasklaszter.hu
remodelstudio.hu
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Több mint restaurálás – A boconádi Szeleczky-kastély parkettájának története
Hiszek abban, hogy nincsenek véletlenek – minden akkor történik, amikor eljön az ideje. 2024. január 3-án e-mailben megkeresést kaptunk Boconádról, egy Heves vármegyei kis településről.
HR250 kétfejes vízszintes hosszantvágó fűrész
A Wood-Mizer a HR250 kétfejes vízszintes hosszantvágó fűrésszel, egy kompakt, nagy teljesítményű géppel bővíti ipari termékkínálatát, raklapok és fűrészá...
LT15 szalagfűrészek: több lehetőség az Ön gazdasága számára
Most 10% kedvezménnyel július 31-ig. A Wood-Mizer LT15 szalagfűrészek Európa legnépszerűbb fűrészei közé tartoznak.


