Egy fiatal asztalos és egy multi közös projektje
A 23 éves Dominik Huber asztalos mester egyedi bárszekrényéhez keresett olyan gázrugót, amely segítségével a bútor asztallá alakul át. Mindezt minimális erőkifejtéssel, elegánsan, könnyedén. Több gyártó termékével is próbálkozott, de azt a fajta mozgást, amit szeretett volna elérni, nem sikerült megvalósítania egyikkel sem.

A bútor látszólag egyszerű felépítésű. Dominik azonban nem csupán egy bor és eszköztartót szeretett volna alkotni, hanem egyúttal kényelmes tálalási felületet is. Ezt úgy tervezte, hogy a hasáb alakú szekrényt négy részre osztotta. Természetesen ezek az osztóvonalak nem párhuzamosak egyik fő éllel sem. Éppen azért. hogy az említett rakfelület létrejöhessen. A hosszanti osztás szöge teszi lehetővé, hogy a szekrény jobb felső traktusát eltolva egy olyan magasságú felületet kapjunk, amelyen kényelmesen szervírozhatja a sommelier az italt. A két alsó fiókban találjuk a poharakat, eszközöket.

Az ötlet kiváló, de az pult mozgatásának könnyedsége nem a tervek szerint alakult. Olyan csillapítású gázrugóra volt szükség, amely a végállásoknál más erővel, más csillapítási faktorral dolgozik. Dominik ezért az ipari lengéscsillapítókat, gázrugókat gyártó ACE szakembereihez fordult. Hans-Jürgen Greindl-rel, az ACE osztrák képviseletének vezetőjével együtt olyan megoldást tudott kifejleszteni, amelyben a gázrugó ereje pontosan illeszkedik a mozgatandó bútorrész súlyához.

Végül az ACE Newtonline nevű ipari gázrugója lett a befutó a projekthez. A szelepes technológiának köszönhetően ezek tökéletes támogatást nyújtanak a különböző feladatokhoz. Ezek a gázrugók 10-13 000 N közötti erővel, 8–70 mm es tokozással és 20–1000 mm szabványos löketekkel rendelkeznek.
A Slide bar további érdekessége, hogy az üveglapokon helyet foglaló borokhoz csak abban az esetben férünk hozzá, ha a pultot elcsúsztatjuk.
Az üveglapok világítanak, és így aborosüvegek egyfajta úszó, lebegő hatást keltenek. A bútort egyedisége okán különleges bemutatókhoz ajánlja Dominik.

A bútor robosztus, mégis funkcionális és valóban egyedi megoldásokat tartalmaz. A multi segítő szándéka mindenképpen példaértékű és követendő.
Forrás:
pressebox.de
factorynet.at
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


