Elhunyt Vizer József
Vizer József 1941-ben született, újpesti asztalos dinasztia sarjaként. A faipari technikusi oklevelét 1959-ben szerezte meg, majd 1960-ban mestervizsgát tett. Származása miatt nem tanulhatott tovább, helyette az Újpesti Bútorgyárba került technikus munkakörbe.

Vizer József
(1941-2021)
Édesapjától 1970-ben vette át az asztalosműhely vezetését. Az 1980-as évek végétől oktatott és vizsgáztatott a Budapesti Iparkamara kérésére.
A legjelentősebbet a míves bútorok készítése, restaurálása területén alkotta, több stílusban is otthon volt. Hazai és nemzetközi szinten is elismert műbútorasztalos, akinek munkái a világ számos pontján megtalálhatóak.
Tervezett egyedi bútorokat a Magyar Tudományos Akadémia székházába és a Magyar Televízióba is. Később a portugál nagykövetség rezidenciájának bútorait hozza rendbe. A munka olyan jól sikerült, hogy később más nagykövetségeken is dolgozott: olasz, indonéz, japán, líbiai és 12 magán rezidencián is.
Nem csak restaurált, de új dolgokat is készített. A Külvárosi Kávéház régi stílusú üveg osztással készült ablakait is ő készítette, Mezei Gábor belsőépítész tervei alapján.
Később Aberdeenbe, Skóciába költözött fiához és csak néha látogatott haza. Ekkor húga, aki festőművész lett, már Angliában élt.
Díjak és elismerések:
Az „id. Vizer József emlékére” díjat első alkalommal 2009-ben adták át a Kozma Lajos Faipari Szakközépiskola falai között, az arra legérdemesebb vizsgaremeket készítő végzős diák részére. Néhány év szünetet követően a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum támogatásával a díj újjáéledt.
2009-ben Dr. Jereb László, a Nyugat-Magyarországi Egyetem Faipari Mérnöki Kar akkori dékánja a Faipari Mérnöki Kar Kari Tanács egyhangú szavazata alapján Vizer Józsefet "címzetes faipari hallgatóvá" fogadta, ezzel is elismerve munkásságát.
2014-ben Orbán Viktor miniszterelnöktől kapott elismerő levelet, melyben a kormányfő nagyrabecsülését fejezi ki Vizer József alkotó munkája és közéleti tevékenysége iránt.
2015-ben Vizer József a Magyar Érdemrend Tiszti kereszt kitüntetését vehette át a faipari szakma iránti elkötelezettségéért, a szakma népszerűsítéséért, és mint műbútorasztalosként elért kimagasló eredményeiért.
2016-ban a Magyar Örökség Díjra terjesztették elő. Ugyanebben az évben életmű kiállítása volt látható Asztalosság – A múlt, a jelen, és ami a jövőnek megmenthető címmel az újpesti József Attila Ifjúsági Házban.
2020. november 12-én a Soproni Egyetem Simonyi Károly Műszaki, Faanyagtudományi és Művészeti Kara örömmel fogadta a Mester úr felajánlását, hogy az általa alapított Vizer-díj kerüljön az egyetem által támogatott és befogadott díjak közé. A díjat a Simonyi Károly Kar bázisiskolái részére megrendezésre kerülő meghívásos faipari szakmai versenyen, a zsűri által a verseny legjobb gyakorlati feladat megoldásáért, "a legjobb verseny munkát elkészítő" iskola versenyzőinek ítélik.
2021-ben a Művészet Életpálya Elismerést is megkapta Kásler Miklóstól, az emberi erőforrások miniszterétől.
Utóbbi időben egészségi állapota miatt visszavonultan élt. Súlyos betegsége 2021.12.26-án végzett vele.
Nyugodjon békében!
Forrás:
Kozmafa.hu
Faipar.hu
Skk.uni-sopron.hu
Pmkik.hu
Vaonline.nyme.hu
Epa.hu
mandadb.hu
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


