Worldskills
![]() |
| Kálnai Levente |
![]() |
| Sárvári Ádám |
![]() |
| Méltán lehetünk büszkék az asztaloscsapat sikerére (a képen a két versenyző, a szakértők és a támogatók). |
Kálnai Levente a Cabinetmaking (bútorasztalos) szakmában nagyszerű teljesítménnyel, nagyon erős mezőnyben és minimális pontkülönbségek között 16. helyezést ért el.
Az eddigi legjobb Worldskills szereplésen van túl a magyar csapat, fiataljaink emberfeletti teljesítménnyel összesen 5 kiválósági érmet szereztek. Az épületasztalos- szakma mellett a szépségápoló, festő-díszítőfestő, informatikai hálózati rendszergazda és mechatronika szakmában is átlagon felül teljesítettek versenyzőink.
Az idei Worldskills szakmai verseny 2013. július 2–7. között Lipcsében került megrendezésre. A 42. alkalommal megrendezett szakmai olimpián harmadszor indult magyar versenyző épületasztalosés második alkalommal bútorasztalosszakmában.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara döntése és támogatása alapján, a versenyen tizenhat magyar versenyző vett részt, tizenöt szakmában, köztük a Tooltechnic System Kft. (a Festool márka hazai márkaképviselete) és a H-Didakt Kft. szponzori támogatásával Sárvári Ádám épületasztalos- és Kálnai Levente bútorasztalos-szakmában.
Az előző versenyekről és a versenyzők felkészítéséről már korábban részletesen beszámoltunk (Magyar Asztalos, 2013/06. 22–23. oldal).
Az idei Worldskills versenyen 52 ország 1045 versenyzője, összesen 46 szakmában mérte össze tudását. A négynapos versenyt körülbelül 200 000 érdeklődő tekintette meg.
Minden versenyzőt egy, a saját országából érkezett szakértő kísér a versenyre, az épületasztalos-szakmában Babanecz Csaba, a bútorasztalosszakmában pedig Fekete Zoltán töltötte be ezt a tisztséget.
A szakértők feladata a versenyző felkészítésének koordinálása, a versenyfeladatok és az értékelési rendszer kidolgozása. A verseny lebonyolításával kapcsolatban pedig különböző feladatokat látnak el, és folyamatosan értékelik a versenyzők munkáját.
Épületasztalos- (Joinery) szakma
Az épületasztalos-szakmában 20 versenyző mérte össze tudását. A versenyen Magyarország, Anglia, Ausztrália, Ausztria, Belgium, Brazília, Dánia, Franciaország, Indonézia, Japán, Kanada, Korea, Németország, Oroszország, Portugália, Spanyolország, Svájc, Tajvan, Új-Zéland és Vietnám versenyzői szerepeltek.
Az épületasztalos versenyzőknek 2 feladatot kellett elkészíteniük, az első feladat egy „síkbeli” ablakszerkezet, a második feladat pedig egy „3D-s” fellépő volt. A Sárvári Ádám épületasztalos kategóriában 6. helyezést ért el a világ legjobbjainak versenyén, ezzel a magyar csapat legeredményesebb versenyzője verseny 4 napig tartott, és a versenyzőknek kétszer 11 óra állt a rendelkezésükre a két versenyfeladat elkészítésére.
A síkbeli feladat 2 modult tartalmazott. Az első modul egy 1:1-es méretű rajz készítése, a második modul pedig az ablak szerkezeti kialakítása és összeépítése volt. Az első modul értékelése az első versenynap végén történt. A feladatot a spanyol szakértő tervezte.
A 3D-s feladatban egy 3 fokos fellépőt kellett elkészíteni, hagyományos asztalosipari szerkezeti kötésekkel. A versenyfeladat alapötletét a Magyar Asztalos Tanulmányi Verseny 2012-es feladata adta, melyet Babanecz Csaba tervezett át és igazított a világbajnokság elvárásainak megfelelő szinthez. Mindkét feladat tölgyfából és kőrisfából készült.
A feladatokat a versenyzők előzőleg ismerték és gyakorolhatták, de a verseny előtti napokban mindkét feladat 30 százalékban megváltozott, így a végső versenyfeladatot már csak az első versenynap reggelén tudták meg a versenyzők.
A versenyzők munkájának értékelése minden versenynap végén, illetve munka közben történt, az előzőleg kidolgozott pontozási kritériumok alapján.
Az értékelést a szakértők végezték, objektív és szubjektív szempontok alapján.
Az első versenynapon a műhelyrajz, a második napon az ablak, a harmadik és negyedik napon pedig a fellépő került pontozásra. Mindkét feladatnál részletes értékelési szempontok alapján, az összes csomópont szerkezeti kialakítását értékelték a szakértők ragasztás előtti állapotban. Az összeragasztott és elkészített feladatnál pedig a külső megjelenés, a méretpontosság és a felületkidolgozás került értékelésre.
Bútorasztalos- (Cabinetmaking) szakma
A bútorasztalos-szakmában 24 versenyző mérte össze tudását. A versenyen Magyarország, Anglia, Ausztria, Ausztrália, Brazília, Dánia, az Egyesült Államok, Észtország, Finnország, Franciaország, Indonézia, Japán, Kanada, Korea, Lettország, Liechtenstein, Malajzia, Németország, Olaszország, Spanyolország, Svájc, Svédország, Tajvan, Új-Zéland versenyzői szerepeltek.
A bútorasztalos versenyzőknek egy italtartó fiókos kisszekrényt kellett elkészíteniük furnérozott MDF-lapból és tölgyfából. A korpuszhoz szükséges lapanyagokat a versenyzők furnérozva és éllécezve kapták meg, de a két oldalban elhelyezett betétek furnérozását és éllécezését a versenyzők készítették el. A szekrénytest összeépítése lamellóval történt.
Az állványszerkezetű tartószerkezetet ollós és vésett csapozásokkal kellett összeépíteni. A feladatot nehezítette, hogy a lábak adott szögben meg voltak döntve. A belső fiók tölgyfából, fecskefarkú fogazással került összeépítésre.
A verseny szintén 4 napig tartott, és a versenyzőknek 22 óra állt rendelkezésre a versenyfeladat elkészítésére. A feladatot a német szakértő tervezte, amely a bútorasztalos versenyzők számára is ismert volt, és előzőleg gyakorolhatták, de a verseny előtti napokban 30 százalékban megváltozott, így a végső versenyfeladatot itt is már csak az első versenynap reggelén ismerhették meg a versenyzők.
A versenyzők munkájának értékelése, hasonlóan az épületasztalos- szakmához, minden versenynap végén, illetve munka közben történt, az előzőleg kidolgozott pontozási kritériumok és szempontok alapján.
A versenyzők számára mindkét szakmában az alapanyagokat, a gyalupadokat és az asztalosipari gépeket (egyengető gyalugép, vastagsági gyalugép, asztalos körfűrészgép, szalagfűrészgép, asztalos-marógép, hosszlyukfúró gép) a szervezők biztosították, ezen kívül pedig a versenyzők használhatták a saját, illetve a szponzorok által biztosított kéziszerszámokat és kézi kisgépeket is, az előzőleg megadott szerszámlista és szabályok alapján. Sárvári Ádám és Kálnai Levente részére a kézi kisgépeket a Tooltechnic System Kft. (a Festool márka hazai márkaképviselete) biztosította.
Köszönet mindenkinek, aki részt vett a versenyzők felkészítésében, támogatta az asztalos versenyzőket és hozzájárult ahhoz, hogy sikeresen szerepeljenek a Worldskills 2013 szakmai olimpián.
Gratulálunk a versenyzőknek a versenyen nyújtott kiváló teljesítményhez és a csodálatos eredményekhez, illetve a versenyen és a felkészítés alatt végzett kiemelkedő és példamutató munkájukhoz. További sikeres és eredményes munkát kívánunk.
Babanecz Csaba
Worldskills- és Euroskills-szakértő
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.








