Tanuljatok élesben!
Hozzásegít több szakterületet érintő projektekben és nemzetközi pályázatokban való részvételhez, egymástól és különböző területek képviselőitől való tanuláshoz. Az előző évi Factory tagok többek között döntős helyezést értek el a moszkvai Artplay design pályázatán és a magyarországi Greenpeace együttműködésével méhkaptár strukturát idéző pavilont terveztek a Sziget Fesztiválra. A program két pilléren nyugszik: a kezdeti általános és elméleti tevékenységek mellett fokozatosan jelennek meg a gyakorlati feladatok, illetve az egyre konkrétabb tervezési és kivitelezési helyzetek. A tervezési program minden évben adott téma köré szerveződik, ennek megvalósítását kell végigvezetni.
A feladatok közé tartozik a konkrét tárgytervezés, a tervek megvalósíthatóságának és költséghatékonyságának elemzése, a tervek kommunikációjának és piacra vezetési stratégiájának felvázolása, az ehhez szükséges elméleti anyagok, cikkek, dokumentumok elkészítése, a szükséges on- és offline felületek megtervezése, a munkák prototípusainak gyártása, elkészítése, kiállítása és értékesítése. Emellett lehetőség van konkrét megrendelésekben történő részvételre. Ez magában foglalja a megrendelő felé történő kommunikációt, a projekt elkészítésének menetét, az időbeosztás megtervezését és a résztvevők végigkövethetik a projekt reális költségvetését, a kapcsolódó dilemmákat és döntéseket. Megtanulhatják a projektek utóéletének fontosságát, a bontás tervezésének szükségességét, a tárolás és szállítás jelentőségét.

Olyan építészek, formatervezők, grafikusok jelentkezését várjuk, akik a tervezésen túl a teljes megvalósítási folyamatot is szeretnék testközelből megismerni. Az idei évben hét diákot foglalkoztatunk gyakornokként, további két tavalyi Factory résztvevő pedig csoportvezetőként segíti a többiek munkáját. A leendő Factory tagoktól aktív munkavégzést várunk, kooperatív szemléletet, megoldás-orientált problémakezelést, önállóságot, lelkesedést, csapatszellemet, rugalmas és gyors munkavégzést. Cserébe valós szakmai tapasztalatot kínálunk, gyakorlati és azonnal hasznosítható tudást, a szakmai fejlődés lehetőségét, szoftverismerettől kezdve a tárgyalástechnikáig. A résztvevőknek biztosítjuk a valódi csapatmunka élményét, a portfólió bővítés és elméleti, illetve kutatás módszertani szemlélet fejlesztésének lehetőségét, kedvezményes részvételt a Hello Wood nemzetközi táborában és természetesen a jó munkahelyi légkört.
Az előzetes szelekció után személyes beszélgetésen választjuk ki a hét legelkötelezettebb pályázót, akikkel az egy éves közös munka március 10-én indul. A szakmai portfóliókat március 3-ig várjuk a hello@hellowood.eu címre.
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


