Tehetséggondozás Budapesten
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett, "A matematikai, a természettudományos, a technikai, digitális, valamint a szakmatanuláshoz szükséges kompetenciák erősítése a köznevelési intézményekben" című, pályázati kiírásra benyújtott „Térbeli-vizuális kompetenciák fejlesztése a Kaesz Gyula Faipari Szakközépiskolában és Szakiskolában” című pályázatunk támogatásban részesült.
A projekt során 60 órás tanórán kívüli, hagyományos tananyagon túlmutató, elsősorban térbeli és vizuális kompetenciák fejlesztése valósult meg kiemelten tehetséges tanulók (5 fő) részére.
A program felelőse Vladár Zoltán szakoktató volt, de több kolléga is segítette a sikeres pályázat megvalósulását.
A program célcsoportja a kiemelten tehetséges asztalos tanulók. A program során a tanulók térbeli-vizuális tehetségterületének és digitális kompetenciájának fejlesztése valósult meg. A megszerzett ismeretek és gyakorlat alapján képesek lettek arra, hogy magas minőségű, kreatív, egyedi, „design” munkát tervezzenek meg és készítsenek el. A kooperatív együttműködésre építő tehetséggondozás révén a résztvevő tanulók a szakmai ismeretek mellett a projektmunkában, a munkamegosztásban is tapasztalatokat, jártasságot szereztek.
A projekt eredménye, terméke, egy térben egyedülálló designnal rendelkező kreatív tervezésű faipari bútortermék (pulpitus), mely használható, gyakorlatias, nem nélkülözi a forma és tárgykultúrát.
A tanulók az egyéni és közös ötleteléstől a kész produktum megvalósulásig végigkísérték a termék elkészültét, így a gondolattól a termékig minden munkafolyamatot megismerhettek, nemcsak az egyéni munkavégzés, hanem a munkamegosztás szintjén is, a szakiskolai képzésen túlmutató foglalkozások segítségével.
A program során a tanulók 2 napos tanulmányúton vettek részt Sopronban a Nyugat-Magyarországi Egyetem, Simonyi Károly Műszaki, Faanyagtudományi és Művészeti Karán. A tanulók itt betekintést nyertek az egyetem magas színvonalú képzéseibe, a formatervezés, bútortervezés, terméktervezés világába. Emellett bepillanthattak a legkorszerűbb anyagvizsgálati laboratóriumba, a 3D nyomtatás, a lézeres vágás és a gravírozás technológiájába, amely nagy hatással volt a projektben résztvevő tanulókra, és motiváló volt számukra, hogy részt vehettek az egyetemi órákon és maguk is létrehozhattak egyszerűbb használati tárgyakat a fenti technológiák segítségével.
A Soproni tanulmányút túlmutatott a szakiskolai képzés keretein, a legmodernebb tervezési és gyártási technológiát ismerhették meg. A diákok számára már maga a tanulmányút meghozta azt az eredményt, hogy megfontolandó számukra az iskola befejeztével, hogy tanulmányaikat Sopronban folytatják.
A mellékelt fotókat Komjáthy István készítette.
Babanecz Csaba
Gyakorlati oktatásvezető
Budapesti Komplex Szakképzési Centrum
Kaesz Gyula Faipari Szakközépiskola és Szakiskola
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


