Takaros kivitel

Egyéni méretigényű vagy kialakítású haszongépjárműhöz a felépítménygyártókon keresztül vezet az út – miután megszereztük az alvázas járművet.
Azt mondják, hogy Magyarország tranzitország. Akárhogy is van, egy biztos: Európa közepén élve mind a négy égtáj felől jó eséllyel rajtunk keresztül vezet az út. Ezek a gondolatok jutottak eszembe, amikor a témára készülve felkerestem a felépítményeket gyártó cégeket.
Mit ne mondjak, szép számmal vannak azok a vállalkozások, akik képesek valamit hozzátenni a gyári alvázas járműhöz: platót, vázszerkezetet, ponyvát, alumíniumból vagy üvegszálas anyagból készült zárt felépítményt stb. – mindezeket akár billenős, emelőhátfalas, rolós-ponyvás, hűthető, klimatizált és egyéb speciális változatokban is.
Azért a nagy bőségben érdemes jó néhány dolgot szem előtt tartani. Ezeket szedtük most össze.

Legyen arányban a teherbírás és a vázszerkezet
TÖMEG- ÉS MÉRETTARTOMÁNYOK
A 3,5 tonnás össztömegű járműnél ez a határérték, akkor is, ha mi készíttetjük el a felépítményt. Minél nehezebbre sikeredik ez utóbbi, annál kevesebb marad (tömegében) a rakománynak. Következésképpen, ha túlzott előrelátással méretezzük a platót, akkor annak tömege a rakodási össztömegünk rovására megy. Átlagosan egy alvázas jármű 1700–1800 kg-os tömegével és egy platós-ponyvás szerkezet 400–500 kg-os tömegével számolva átlag 1,4 tonna lehet a rakomány + az utasok maximális tömege. 7 fős, dupla kabinos verziónál ebből mindjárt 500 kg-ot le is lehet vonni.
Egyes autógyárak nagyobb teherbírásra alkalmas változatokat is kínálnak, 4, 5, sőt, akár 5,5 tonna megengedett legnagyobb össztömeggel. Ezeket a megerősített alvázzal, erősebb felfüggesztéssel, beépített tachográffal ellátott járműveket alapesetben csak „C” kategóriás jogosítvánnyal lehet vezetni. A nem alapeset az, ha egy ilyen járművet visszaminősítenek 3,5 tonna össztömegű járművé. Erre van lehetőség, és úrvezetőként hivatalosan is vezethetjük.

Platós felépítmény alumíniumoldalakkal
Viszont azzal számoljunk itt is, hogy a jármű megerősítéseiből adódó többlet tömeg szintén a rakományunk terhére megy. A súlykorlátozásokat érdemes komolyan venni. Ennek betartatását a Magyar Közút Nonprofit Zrt. végzi – az utak mentén elhelyezett mérőpontokon. Túlsúlyos járműnél akár több százezres büntetésre is lehet számítani – a további szankciókról nem is beszélve. Ilyen mérőpontokat márpedig egyre több helyen látni. Ide tartoznak a vontatmányok is.
A vontatásra vonatkozó üzemeltetési műszaki feltételeket rendelet szabályozza (6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet). Eszerint annál, hogy egy jármű vontathat-e és ha igen, hány darab és milyen pótkocsit, a hatósági engedélyben foglaltak irányadók. Ami a vontatási tömegeket illeti, arról részletesen a Megéri beiratkozni című cikkünkben olvashat.
PLATÓS, PONYVÁS KIVITELEK
A klasszikus, ez eddig leginkább elterjedt alvázas felépítmények a platók. A gyári méretekkel legyártott platók – főként szélességben – zömmel nem alkalmasak a faiparban jellemző alapanyagok (pl. bútorlapok) szállítására. A felépítménygyártók sokkal rugalmasabban kezelik ezt a kérdést is: szélességben akár 230 cm, magasságban akár 240 cm rakodható terű felépítményt is tudnak gyártani.
Természetesen az így készült platók hossza is viszonylag tág határok között mozoghat (bár ebben a gyári változatok is megfelelők). Ebben elsőként a tengelytáv a mérvadó, majd ezután az alvázkeret szabja meg pontosan, hogy mekkora lehet a kívánt felépítmény. Az előbbi fix, az utóbbi bizonyos határok között változtatható. Ha ugyanis hosszabb felépítményt szeretnénk, mint a járműalváz, lehetőség van az alvázkeret meghosszabbítására is.

Rolós ponyva
Baranyai Mátyás, a Baranyai Mérnökiroda Kft. tulajdonosa szerint bár óriási felépítmény-méretválaszték áll rendelkezésre a megfelelő alváz esetén, a 3,5 tonnás kategóriában 4500–5000 mm-esnél nagyobbat nem érdemes készíttetni.Érdemes figyelni az alapanyagra is! Hidegkuti Róbert, a Hidegkuti Műhely Felépítménygyártó Kft. tulajdonosa elmondta, hogy a plató nemcsak acélvázzal rendelhető (ebben az esetben fényezett vagy tűzihorganyzott kivitelben), hanem könnyű szerkezetű alumínium alvázzal is.
A különböző magasságú oldalfalak, valamint a váz felső hossztartói is készülhetnek alumíniumból az acél alapanyag mellett. A vázszerkezetek rakoncái és felső kereszttartói már acélszerkezetűek. Ezekkel jelentős súlymegtakarítás érhető el. A ponyva anyagát, vasalatait is érdemes jól megválogatni: előbbinek bírnia kell
az UV-sugárzást, utóbbi pedig nem rozsdásodhat. Jó hír, hogy a ponyvázás igény szerint oldalt elhúzható függönyös ponyvaszerkezettel és/ vagy rolós tetőszerkezettel is rendelhető – tette hozzá a cégvezető.
Ez utóbbit, vagyis a rolós ponyvaszerkezetet már a legtöbb gyártó kínálja. Mint ahogy az osztatlan platót is, vagyis az olyan vázszerkezetet, amelyiknél a hosszanti oldalon nincs közbelső alátámasztás. Így gyorsan és egyszerűen lehet szabaddá tenni a teherautó oldalát, például a targoncás rakodáshoz.

Üvegszálas alvázkabin
ALVÁZKABINOK
Esett már szó arról, hogy a zárt karosszériás kivitelű járműveknél (furgonoknál) haszongépjárműnek csak az a jármű minősül, amelyben legfeljebb három személy utazik (lásd erről a Haszongépjárművek térkialakításai c. cikkünket). Hiába van az autógyáraknak 6–7 személy szállítására alkalmas, dupla üléssor+raktér kialakítású kombi haszongépjármű kínálata, Magyarországon ezek személyautónak minősülnek, tehát nemhogy adókönnyítést nem lehet érvényesíteni (pl. áfa-visszaigénylés, költségelszámolás), de plusz költségekre is számítania kell az adott vállalkozásnak (cégautóadó, regisztrációs adó).
Erre az egyik megoldási javaslat az ún. fülke-széles és fülke-magas kialakítású alvázkabin. Az acélkerettel megerősített üvegszálas felépítmény a dupla fülkés alvázra épül és kívülről nézve 7 személyes zárt furgon benyomását kelti. Sőt, annak majdnem minden tulajdonságát is tudja: hátsó, két oldalra felnyíló ajtók, a karosszériához igazodó színezés, biztonságosan lezárható raktér stb. Amiben talán elmarad a gyári megoldástól, az az utasteret és a rakteret elválasztó határoló fal.
Ez a gyári kivitelnél valamennyire átjárható: kisebb keresztmetszetű, hosszú tárgyakat is elhelyezhetünk az ülések alá betolva. Ennél az alvázkabinnál erre nincs lehetőség: a két tér egymástól való fizikai elzárása alapkövetelmény. Ilyen esetekre marad a – szintén egyedi gyártású – tetőcsomagtartó. Ennek gyártását Magyarországon – szinte egyedüliként – az Air-Con Kft. végzi, mondta el kérdésemre Castiglione László, a cég értékesítéssel foglalkozó szakembere.
A dolog azért sajnos nem ilyen egyszerű! Ezt az alvázkabint csakis az L2-es alvázméretű Peugeot Boxer és Citroën Jumper típusokhoz kínálja a cég – a magyarországi importőrök velük kötöttek beszállítói szerződést. Külön nem, csakis új haszongépjárművel együtt rendelhető ez a felépítmény, még az árát is a jármű árába építve fizettetik meg velünk. Bár lehetséges más típusokra is a gyártás, de annak egyedi fejlesztési költsége további egy haszongépjármű árával vetekszik, tehát egyáltalán nem éri meg – fűzte hozzá az értékesítési szakember.

Aluvázas alvázkabin
Ennél még a gyári, dupla üléssoros kombi változat is olcsóbb – annak összes adóterhével együtt is. Utána érdeklődtem, de a – táblázatban is szereplő – járműmárkák nagy részénél, ha volt is korábban ilyen, a kocsiszekrényhez igazodó üvegszálas kabin, az újabb típusok megjelenésével ezek gyártása megszűnt, mondván, hogy drága a fejlesztés. (Lám-lám, ilyen hatása (is) van egy nem körültekintő vámrendeletnek.
Úgy lenne igazságos, ha egy rendelkezés célzottan a törvényes kereteket megkerülni szándékozót érinti, és a jogkövetőt nem sújtja szükségtelenül. Csak remélhetem, hogy az érintett hatóságok számára is születik tapasztalat – a szerző.) Maradjunk az alvázkabinnál: ide sorolhatók az alumíniumból készült zárt dobozos felépítmények. Megjelenésük már sokkal prózaibb: szögletes kivitel, alumíniumidomok az élek és sarkok megerősítésére, fehér színű borítólemezek.
Cserébe ezek a felépítmények jobban hozzáilleszthetők a saját méretigényeinkhez, hiszen a kocsiszekrényhez képest szélesebb és magasabb kivitelben is készülhetnek. Bár itt is igaz: érdemes csak a legszükségesebb mérettartományok között gondolkodni, hiszen minden plusz kg a rakodható áru és szerszám rovására megy. Baranyai Mátyás szerint az ALUVAN gyártmányú alumínium zárt dobozos felépítmények Magyarországon piacvezetők.
Felhasználásuk sokrétű, akár műkincstárgyak, antik bútorok szállítására is alkalmassá tehetők.
MELYIKET VÁLASSZAM?
A platós-ponyvás kivitel és a dobozos felépítmény mérlegelésénél az ártényező mellett még a felépítmény tömege az, amit érdemes figyelembe venni. A csak platós felépítmény 500 000 Ft körül mozog, vázzal és ponyvával már 600–800 darab ezrest is kérhetnek érte a különböző gyártók, az alumíniumdobozos alvázkabinos megoldás pedig 1–1,5 millió Ft-os tartományban mozog – a minőségi tartalom függvényében.
KÉPEK FORRÁSA:
cpdbodies.com
www.egyedifelepitmenyek.hu
www.turner-hiredrive.co.uk
www.cvdealer.co.uk
www.iveco-dealership.co.uk
és a szerző felvétele
Kapcsolódó dokumentum:
takarekos-kivitek
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


