Átírják a Munka törvénykönyvét
A módosítás kitér a munkahelyi eszközök, elsősorban információtechnológiai készülékek használatára és érinti a kamerás megfigyelés témakörét is.

A módosítás egyik része, hogy a munkáltató a munkavállalótól olyan nyilatkozat megtételét vagy személyes adat közlését követelheti, amely a munkaviszony létesítése, teljesítése, megszűnése szempontjából lényeges. Ennek során az okirat bemutatása megkövetelhető, de másolatot nem lehet készíteni. Az adatkezelés részletei a GDPR szerint alakulnak.
CÉGES SZÁMÍTÁSTECHNIKAI ESZKÖZÖK HASZNÁLATA
A módosítás szerint a munkavállaló a munkáltató által a munkavégzéshez biztosított információtechnológiai vagy számítástechnikai eszközt, rendszert kizárólag a munkaviszony teljesítése érdekében használhatja. Ettől külön megállapodással el lehet térni.
A munkáltató ellenőrizheti ezt, de az ellenőrzés során csak a munkaviszonnyal összefüggő adatokba tekinthet be a munkaviszony teljesítéséhez használt számítástechnikai eszközön. Ide tartozik az az eset is, ha a munkáltató azt a tényt ellenőrzi, hogy a magánhasználat tilalmát a munkavállaló betartotta-e.
MUNKAHELYI KAMERÁS MEGFIGYELÉS
A jogszabály-módosítás érinti a kamerás megfigyelés témakörét is, bár ezt nem a munka törvénykönyvében találjuk, hanem személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló törvény módosításában. A jogalkotó ugyanis hatályon kívül helyezte azt a szabályt, amely szerint a rögzített kép-, hang-, valamint kép- és hangfelvételt felhasználás hiányában legfeljebb a rögzítéstől számított három munkanap elteltével meg kellett semmisíteni, illetve törölni kellett. Ugyanakkor ez nem azt jelenti, hogy a kamerafelvételek korlátlanul tárolhatók lesznek a jövőben, hiszen a GDPR alapelveivel összhangban kell eljárni.
A munkahelyi kamerás megfigyelés felveti azt, hogy bizonyos személyiségi jogok sérülnek. A munka törvénykönyve módosítása ezért úgy rendelkezik, hogy a munkavállaló személyiségi joga akkor korlátozható, ha a korlátozás a munkaviszony rendeltetésével közvetlenül összefüggő okból feltétlenül szükséges és a cél elérésével arányos.
A személyiségi jog korlátozásának módjáról, feltételeiről és várható tartamáról, továbbá szükségességét alátámasztó körülményekről a munkavállalót előzetesen írásban tájékoztatni kell. Azaz a tájékoztatásba bele kell foglalni, hogy hogyan, milyen feltételekkel és meddig tárolják a rögzített felvételeket.
Kapcsolódó dokumentum:
a-nagy-testver-megfigyel-de-elotte-szolni-fog-atirjak-a-munka-torvenykonyvet
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


