Munkácsy, az asztalos legény
175 éve született Munkácsy Mihály. Az egyik legismertebb magyar festő asztaloslegényként indult, és lett belőle világhírű művész.

Munkácsy nevét hatalmas méretű vásznairól ismerte meg az egész világ. Lieb Mihályként született Kárpátalján, Munkácson. Eredeti nevét 1868-ig használta, majd a Munkácsit választotta, aminek a végére később már "y" került.
Szülei egy asztaloshoz adták inasnak, de nyomorban élt. 1861-ben ismerkedett meg Szamossy Elek festővel, ő vette a szárnyai alá. Együtt dolgoztak, később Pesten, majd Bécsben képezte magát. Az Ásító inast már Düseldorfban készítette, a képet 1870-ben aranyéremmel tüntették ki Párizsban. Ekkor, mindössze 26 évesen Párizs leghíresebb festője lett. Műtermet nyitott ott, de Békéscsabán is.
Munkácsy a fényes franciai palotákban is csak a magyar Miska maradt. Nemcsak kiváló festő, hanem a kor legnagyobb „szociológusa” is volt, aki egyaránt ismerte az európai- és a magyar társadalom falusi és városi közösségeit. Ötvenhat éves korában halt meg. Művészetének a legrangosabb magyar képzőművészeti díj is emléket állít.
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
LT15 szalagfűrészek: több lehetőség az Ön gazdasága számára
Most 10% kedvezménnyel július 31-ig. A Wood-Mizer LT15 szalagfűrészek Európa legnépszerűbb fűrészei közé tartoznak.
Egyetemi hírek – 2026. június
A Soproni Egyetem 2026. júniusi hírei
A Wood-Mizer dokumentumfilmet mutatott be egy mobil fűrészgépkezelő életéről
Ez a dokumentumfilm hiteles betekintést nyújt a skóciai fűrészelési szolgáltatás bérmunka keretében végzett működésébe.


