„Egy hang”
A Magyar Bútor- és Faipari Szövetség (Bútorszövetség) közgyűlést tartott december 12-én a Budapesti Ipari és Kereskedelmi Kamara (BKIK) székházában, amelyre az Országos Asztalos- és Faipari Szövetség (OAFSZ) tagjait is meghívták. Az esemény egyben utolsó felvonásnak is tekinthető: a két szervezet ugyanis 2020. január 1-jétől közös szervezetként működik tovább – az elmúlt több mint másfél év közeledési szándékait követően. A közgyűlésen az is kiderült, hogy kik lesznek az új tisztségviselők, illetve milyen célokra összpontosítanak majd.

A Magyar Bútor- és Faipari Szövetség (Bútorszövetség) közgyűlést tartott december 12-én a Budapesti Ipari és Kereskedelmi Kamara (BKIK) székházában, amelyre az Országos Asztalos- és Faipari Szövetség (OAFSZ) tagjait is meghívták. Az esemény egyben utolsó felvonásnak is tekinthető: a két szervezet ugyanis 2020. január 1-jétől közös szervezetként működik tovább – az elmúlt több mint másfél év közeledési szándékait követően. A közgyűlésen az is kiderült, hogy kik lesznek az új tisztségviselők, illetve milyen célokra összpontosítanak majd.
Elsőként Árkossy Tamás, az OAFSZ elnöke köszöntötte a jelenlévőket, majd arról beszélt, hogy a két szövetség egyesülése mögött meghúzódó szándék egészen egyszerű okokra vezethető vissza: az azonos szakmaiság mentén sokkal nagyobb lobbierő érvényesíthető, mint külön-külön. Továbbá a hatékonyság is növelhető azzal, ha az OAFSZ integrálja magát a Bútorszövetség soraiba és januártól egy jogi szervezetként működnek tovább. Árkossy Tamás egyúttal megragadta az alkalmat, és 80. születésnapja alkalmából felköszöntötte Molnár Péter korábbi OAFSZ-elnököt is.
Wilheim Gábor, a Bútorszövetség elnöke köszöntőjében kihangsúlyozta, hogy ez a mostani közgyűlés a két szövetség közel kétéves közeledésének egy olyan végső fázisa, amelynek végén mindenki egyetlen közös szövetség tagjaként állhat fel az asztaltól. Ehhez azonban arra van szükség, hogy a Bútorszövetség tagjai szavazataikkal kiegészítsék a jelenlegi tevékenységi kört, valamint megváltoztassák a Bútorszövetség működési szabályzatát annak érdekében, hogy az már képes legyen befogadni az OAFSZ-t. Az elnök azt is megállapította, hogy miután a szövetség 61 tagjából 38 jelen van, így a közgyűlés szavazatképesnek tekinthető.

Varkoly Zoltán elnökségi tag irányítja a bútoripari tagozatot
2019-ES EREDMÉNYEK
Wilheim Gábor a napirendi pontok mentén haladva elsőként a Bútorszövetség 2019-es tevékenységét ismertette, amelyeknek fókuszában mindvégig az együttműködés volt és van jelen. Szó esett például az Iparági flow című rendezvényről, ahol egy, a két szövetség által korábban készített tanulmány (Stratégia a kreatív faipar jelenéről és jövőjéről) alapján hoztak létre munkacsoportokat és vitatták meg közösen a magyar faipar kitörési lehetőségeit – a szakma európai viszonyai között. (Részletesen erről Születőben egy kreatív faipari stratégia címmel lásd a Magyar Asztalos 2019. novemberi számát, illetve a faipar.hu portált.)
TERVEK
A 2020–2023 közötti tervekről szólva az elnök elmondta, hogy a közös szövetség
- a kreatív magyar faipart szeretné képviselni;
- stabil és állandó szakmai irodát, mint érdekképviseletet kíván működtetni;
- a kormányzati és uniós lobbiban szeretne részt venni az ágazati stratégia megalkotásában való részvétellel;
- a tudásmegosztásra és a közösségépítésre is koncentrál;
- szeretné népszerűsíteni a design thinking szemléletét (Magyarul kreatív gondolkodás vagy problémamegoldásra irányuló új megközelítés, ami azt jelenti, hogy meglévő ismereteink mellett hajlandóak vagyunk innovatívan, újszerűen hozzáállni feladatainkhoz, s nem csupán sablonosan cselekedni a korábbi gyakorlatok, már meglévő technológiák alapján – a szerk.);
- tananyagfejlesztésben, pályaorientációban kíván részt venni.

Árkossy Tamás elnökségi tag mostantól a kreatív faipar elnevezésű munkacsoport vezetője lesz
Ezen tervek végrehajtásához a szövetség az elnökségi struktúrát is meg kívánja változtatni. Az eddigi felépítésben szereplő elnök és ellenőrzési bizottság mellett az elnökség ezentúl kettéválik, melynek oka, hogy mostantól tagozatvezetők és munkacsoport-vezetők is lesznek a szövetségben. Tagozatokra azért lesz szükség, mert nagyon heterogén az új szövetség összetétele – az egyfős asztalosműhelytől az 500 fős nagyvállalatig mindenki egyszerre van jelen. A munkacsoportok és azok vezetői operatív feladatokat látnak el: megszervezik a tagozatok tevékenységeit, megvalósítják a kitűzött célokat, koordinálják a munkát.
TAGOZATOK
Bútoripari tagozat. A bútorgyártással foglalkozó nagyobb cégek tartoznak ide. Tagozatvezető: Varkoly Zoltán.
Kereskedelmi tagozat. Ide tartozik az összes beszállító, kereskedő. Tagozatvezető: Parposz Tamás.
Faipari tagozat. Minden olyan cég ide tartozik, akik a fát a bútorgyártáson kívüli szakterületeken dolgozzák fel – parkettagyártástól a faházépítésig. Tagozatvezető: Kálmán Attila.
Kézműipari tagozat. Azon kis- és mikrovállalkozások tartoznak ide, ahol kézműves jelleggel gyártanak fa- és bútoripari terméket. Tagozatvezető: Hőgyes Attila.

Cselényi Krisztina főtitkár és Wilheim Gábor elnök
MUNKACSOPORTOK
A hat munkacsoport azokat a kitörési pontokat képviseli, amiket megfogalmazott a szövetség. Pályaorientáció, generációváltás. Sarokpontok: Hogyan tudjuk elérni, hogy többen válasszák a faipari szakmákat? Hogyan tehetjük könnyebbé a generációk közötti párbeszédet? Munkacsoport-vezető: Babanecz Csaba.
Hazai együttműködések. Hogyan tudunk hatékonyan együttműködni a minisztériumokkal, mint jogalkotókkal és más szakmai szervezetekkel? Munkacsoport-vezető: Rétfalvi Gábor.
Nemzetközi együttműködések. Miképp tudjuk érvényesíteni érdekeinket Európában és a világban? Milyen lehetőségeink vannak kijutni a külhoni piacokra? Munkacsoport-vezető: Cselényi József.
Oktatás, képzés. Hogyan épüljön fel a jövő generációjának faipari képzése? Hogyan biztosítsuk a szakma fennmaradását, megújulását, minőségét? Munkacsoport-vezető: Csercsics Antal.
Ipari innováció. Be tudjuk-e vonni a modern technikát és szemléletmódot az ágazat mindennapjaiba? Hogyan tudjuk elérni, hogy ez a szemléletváltás a kollégáink gondolkodásmódját is meghatározza? Munkacsoport-vezető: Salacz Dénes.
Kreatív faipar. Tudunk-e élni az ipar és a design kapcsolatából adódó lehetőségekkel? Munkacsoport-vezető: Árkossy Tamás.
Az egyesült szövetség elnöke Wilheim Gábor lesz. A szövetség működtetését a titkárság végzi, melynek főtitkára Cselényi Krisztina, asszisztense Cebe Hanna marad.

Bánátfy Andrea BKSzC-főigazgató és Wilheim Gábor
Végül a Bútorszövetség két együttműködési megállapodás megszületését is bejelentette. Az első megállapodás kapcsán Bata-Jakab Zsófia, a Magyar Divat & Design Ügynökség (HFDA, azaz Hungarian Fashion and Design Agency) vezérigazgatója kapott szót, aki elmondta, hogy az ügynökség feladata a hatékony szakmai támogatások nyújtása, valamint a partneri kapcsolatok ápolása a divat és a design ágazat minden szereplője számára – hazai és nemzetközi viszonylatban is. A Bútorszövetséggel való közös stratégiai megállapodás segíteni fogja a szövetség tagjait, hogy jobban megismerhessék az ügynökség programjait, valamint a tagok kérdésekkel is fordulhatnak a szervezethez annak érdekében, hogy fa- és bútoripari tevékenységüket jobban beemelhessék a nemzetközi divat és design vérkeringésébe.
A másik együttműködést a BKSzC-vel kötötte meg a Bútorszövetség. Bánátfy Andrea BKSzC-főigazgató elöljáróban elmondta, hogy az együttműködés elsősorban a – jelenleg éppen megújulás alatt lévő – szakoktatás területére terjed ki, de az ide vonatkozó pályázatok létrehozásában és megvalósításában is számíthat támogatásra a szövetség. A főigazgató kihangsúlyozta, hogy az oktatás terén kiemelkedő szerepet betöltő SkillsHungary tevékenységét még szélesebb körben szeretnék megismertetni azokkal, akik részt kívánnak venni a szakképzésben és a felnőttképzésben.
Kapcsolódó dokumentum:
egy-hang
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


