Búcsú Kovács Gizellától
Tudomásul vette, nem apellált együttérzésért, sajnálatért, egyedül küzdött meg az elismerésért, csaknem mindig a nehezebb utat választotta.
Beszédkészségét nem ingyen kapta, magát gyötörve megszerezte, majd ezzel a hátránnyal indulva, megtanult angolul, németül és franciául. Nem félt a megmérettetéstől, vállalta a közszerepléssel járó pályát. Az egykori ARTEX Külker. Vállalatnál széleskörű szakmai ismereteivel és említett nyelvtudásával odaadó szorgalommal segítette és támogatta a bútoripari cégek külpiacra jutását.
Később Indiában a külkereskedelmi kirendeltség titkárnőjeként az ottani kis magyar csoport mindig segítőkész motorja, lelke volt.
Ez a segítőkészség, párosulva a mindenki által elismert fantasztikus munkabírással, emelte a magyar bútorszakma ismert és elismert szereplőjévé.
Ötletgazdája volt a dél-kelet ázsiai nyitásnak, megálmodta és megvalósította és sikerre vitte az évenkénti Bútorvilág kiállításokat. Nagy álma volt egy összevont nagy faipari szakkiállítás létrehozása Budapesten, ahol az alap és segédanyagoktól kezdve a szerszámokon és gépeken át a késztermékekig egy teljes vertikum reprezentálná az egész szakmát.
2000-től a Magyar Bútor és Faipari Szövetség ügyvezető titkáraként szorgalommal és lelkesedéssel szolgálta a hazai kis, közepes és nagyvállalatok érdekeit. Elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a Szövetség a nehéz, válságos években is fennmaradt. Nagy érdeme volt, hogy a Bútorszövetség az európai Szövetség teljes jogú tagja lett. Munkáját az európai porondon is őszinte elismerés övezte.
Találkozók, konferenciák, forgácsbálok szervezése gesztorálása , nemzetközi tapasztalatok hasznosítása fűződnek tevékenységéhez.
Nem ismert akadályt, bízott munkabírásában, nem hitte el, hogy bármi megakadályozhatja. Sajnos a lassan és alattomosan elhatalmasodó betegségnek ez sikerült.
Kedves Gizi!
Mindnyájan akik ismertünk és Veled dolgoztunk, túlzás nélkül mondhatjuk, hogy mélyen a szívünkbe zártunk, nem felejtünk el, emléked megőrizzük.
Isten Veled, nyugodj békében.
Kapcsolódó dokumentum:
bucsuzunk-kovacs-gizella-19462020
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


