Már bútort is hamisítanak
Az érvényben lévő iparjogvédelmi szabályok szerint a gyártóknak minden esetben engedélyt kell kérniük az adott márka tulajdonosától, ha az általa forgalmazott termék nevét, jellemzőit valamilyen célból fel kívánják használni. Ennek elmaradása következménnyel jár, a hatóság – ahogy a következő példából is kitűnik – szankcionálja az előírásoknak nem megfelelő piaci magatartást.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai megközelítőleg 3 millió forint értékű hamis bútort találtak egy Hajdú-Bihar megyei raktárban. Az ügyben iparjogvédelmi jogok megsértése miatt indult eljárás.
A NAV munkatársai próbavásárlást végeztek egy Hajdú- Bihar megyei raktárban, ahol az interneten, közösségi portálon eladásra kínált, ismert luxusmárkák márkajelzéseivel ellátott bútorokat vásároltak.
A pénzügyőrök a raktárhelyiségben különféle hamis márkajelzéssel (Coco Chanel, Louis Vuitton, Gucci) ellátott bútorokat (ágyak, komódok, gardróbszekrények, éjjeli szekrények, ülőgarnitúrák) találtak. Az eladó a márkavédett termékek származását, illetve a védjegyjogosult hozzájárulását igazoló okmányt nem tudta bemutatni.


A csaknem 3 millió forint értékű hamis bútort a pénzügyőrök lefoglalták és iparjogvédelmi jogok megsértése miatt büntetőeljárást indítottak.
A hamisított termékek kiszűrése a piacról azért is fontos, mert azok nemcsak a gazdaság szereplőinek okoznak jelentős károkat, hanem a vásárlókra nézve is komoly egészségügyi kockázatot jelenthetnek.
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
LT15 szalagfűrészek: több lehetőség az Ön gazdasága számára
Most 10% kedvezménnyel július 31-ig. A Wood-Mizer LT15 szalagfűrészek Európa legnépszerűbb fűrészei közé tartoznak.
Egyetemi hírek – 2026. június
A Soproni Egyetem 2026. júniusi hírei
A Wood-Mizer dokumentumfilmet mutatott be egy mobil fűrészgépkezelő életéről
Ez a dokumentumfilm hiteles betekintést nyújt a skóciai fűrészelési szolgáltatás bérmunka keretében végzett működésébe.


