Láthatatlan kesztyű a kéz védelmére
A kesztyűk régóta képezik a ruhatárunk részét. A mindennapi életben főleg a hidegtől óvja meg viselőjét, de léteznek autóskesztyűk és szimplán csak a ruházatunkat kiegészítő darabok is.

A munka világában is a fontos szerepet kapnak a kéz védelmét biztosító kesztyűfélék, melyek különböző feladatot látnak el. A bőr védelme azonban korántsem egyszerű feladat, mivel sokszor csak a mechanikai sérülésekkel szemben kapunk védelmet. Ezt persze lehet kombinálni a hideg elleni védelemmel, esetleg a vegyi, vagy éppen a magas hőmérséklettel szembeni védelemmel.
Vannak azonban olyan feladatok, amikor a kéz számára folyamatos vegyi védelmet kell biztosítani. Erre a különböző gumikesztyűket, vagy mártott kesztyűket szoktuk alkalmazni. Azonban, ha a kézfej szabadsága, az adott munkafolyamat közbeni „full-kontakt” is fontos, akkor kapnak szerepet a folyékony kesztyűk.
A német rath’s cég a pr 88-at több, mint 50 évvel ezelőtt alkotta meg Németországban a Ruhr-vidéken, ahol az iparban dolgozók kezét érő szennyeződések gyakran okoztak ekcémát, allergiát.
A hagyományos védőkesztyű nem jelent megoldást olyan munkakörökben, ahol aprólékos kézügyességre van szükség, zavaró lehet a kesztyű gyakori fel-le húzása, illetve rosszabb minőségű kesztyűben nem tud levegőzni a bőr, így alatta megizzadhat a kéz, amely későbbi bőrbetegségek melegágya is lehet.
Vegyen fel folyékony kesztyűt!
A pr 88 feladata, hogy megelőző módon krémkesztyűt, folyékony kesztyűt képezzen a bőrünk felületén, a szennyeződést lehetőség szerint maximálisan tartsa távol a bőr szerkezetétől. Mivel 50 évvel ezelőtt az akkori laboratóriumi eredmények alapján csak 88%-ban oldotta meg a pr 88 a feladatát, a gyártó ezért pr 88-nak nevezte el a terméket. Napjainkban viszont 100%-os biztonsággal garantál védelmet az olajjal, zsírokkal, vízben nem oldódó szennyeződésekkel szemben.
Olajjal, zsírral, grafittal, korommal, kátrány és bitumen származékokkal, festékkel, lakk-kal, ragasztóval, műgyantával, poliészterrel, szilikonmasszával, PU-ragasztóval, porral, üvegszállal történő munkavégzés során javasolt a pr 88 használata.
A pr 88 a bedörzsölés során egy olyan száraz, elasztikus és stabil fogást nyújtó védõréteget képez, amely megszünteti az érintkezést a bõr és a munka során használt, bõrre ható anyagok között. A védőkrém vízzel oldódik, így csak nem vízzel történő munkavégzésre javasolt a használata.
Forrás:
fito-trade.hu
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


