EQ-Wood – A jövő szakemberképzése
Az utóbbi két lapszámban olvashattátok felhívásunkat az EQ-Wood próbaképzésünkre, amely a faipari innovációs menedzser képzés fejlesztésének utolsó mérföldköve. A jelentkezők több különböző területről érkeztek: faipari mérnök, asztalosés faiparitechnikus-képzésen végzett vagy még tanulmányokat folytató diákok, műszaki menedzser és terméktervező. Ez jól mutatja, hogy a partnerországokkal összeállított képzés fontos és hiánypótló anyag a fa- és bútoriparban dolgozók számára.
Hallgatóink önállóan, multimédiás videó- és szöveganyagok segítségével sajátították el a teljes képzés két fejezetét, majd a kurzus zárásaként részt vettek egy két alkalmas online webináriumon Koós Daniella DLA, az Óbudai Egyetem Terméktervező Intézet adjunktusának vezetésével. A résztvevők egy gyakorlati óra során tehették próbára tudásukat az innovációmenedzsment és a terméktervezés izgalmas folyamatában. A webinárium feladata az volt, hogy két csapatra osztva tervezzenek bútort egy első saját lakásába költöző személy számára, mindezt úgy, hogy szem előtt tartják a magyarországi feltételeket és a hazai kkv-k helyzetét. A csapatok igen hamar összecsiszolódtak, olyannyira, hogy már tervezik a kétalkalmas kreatív alkotómunka próbakurzus keretein kívüli folytatását.
A teljes angol nyelvű tananyag mostantól elérhető mindenki számára a https://www.eqwood.org/ elearning oldalon!
Több információért keressen minket: project@fabunio.hu
#FABUNIOSKILLS #EQWOOD
Kapcsolódó dokumentum:
fabunio
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


