A téli munkaruházat fontossága

Sokszor hallottam már, hogy valakik azért is választják az asztalosszakmát, mivel a műhelyek oltalmat adnak a hidegtől és széltől, vagyis az időjárás viszontagságaitól. Mi viszont tudjuk, hogy ez csak részben igaz. Sajnos olykor a nyári kánikula is lohasztja a munkakedvet, de a legrosszabb a hideg, taknyos idő.


Blaklader aláöltöző szett LIGHT 6810 1707 9985

S ne legyenek kétségeink afelől, hogy egy asztalos a kültérben is kénytelen létezni. Pakol, hoz-visz, szerel, közlekedik. Rohangál a furgon és az iroda, vagy az alapanyagboltok között. Az októbertől márciusig tartó, manapság elég szeszélyes időjárás kiváló alapot szolgáltat a felső légúti, illetve mozgásszervi megbetegedéseknek. Összefoglalva: a nedves, ugyanakkor kis páratartalmú környezet jó táptalajt szolgáltat a megfázásnak. Nyilván „ép testben ép lélek”, s az immunrendszer karbantartása a legfontosabb, de ez a védelmi mechanizmus mit sem ér a hideg okozta diszkomfortérzést ellen. Fel kell öltözni rendesen! Ha nem, akkor az ujjvégeink hideg okozta fájdalma és a romló finommotoros képességek mind közrejátszhatnak, sőt, generálhatnak sérüléseket, melyek munkabalesetbe torkollhatnak. Ki ne élte volna meg a lefagyott lábfejek és az ujjakban keletkező fájdalmat munka közben egy-egy alkalommal… Ez a kor előrehaladtával sajnos csak rosszabb lesz. Régről tudjuk azt is, hogy rétegesen kell öltözködni…

 

RÉTEGES ÖLTÖZKÖDÉS

Már az óvodában belénk verték, hogy rétegesen kell öltözködni, mert akkor lesz mit levenni. Ez a klas - szikus jégeralsó, atléta kombóval indul, s a pufajkával fejeződik be. A bátrak az usánkától és az egyujjas bundakesztyűtől sem riadnak meg. Ez így valóban tartja a hőt, de a meleg helyiségből hidegbe, majd vissza meghozza a kellő hatást. Ez a klasszikus „melegen” öltözködés a folyamatos külső helyszínen működhet, de látni fogjuk, hogy ez sem ideális. Miről is van szó? Az emberi test felülete cirka két négyzetméter, ami folyamatosan 36 fok környékén sugározza a hőt. Az evolúció során a szőrzetünket ki így, ki úgy, de elvesztettük, ami pluszvédelmet adott több oldalról is. A bőrünk nemcsak az első védelmi zónája az immunrendszerünknek, hanem a hőháztartásunk fenntartásában is szerepet játszik. Az izzadás során a bőr felszínén lévő nedvességet a felmelegedett test elpárologtatja, ami hőt von el és visszaáll az optimális hőmérséklet. Ha az izzadtság eltávozásához egyéb külső tényezők is közrejátszanak, akkor túl hirtelen csökken a test hőmérséklete és megfázhatunk, illetve érzékenyebb szerveink is károsodhatnak rövidebb-hosszabb időre.

Már az óvodában belénk verték, hogy rétegesen kell öltözködni, mert akkor lesz mit levenni. Ez a klasszikus jégeralsó, atléta kombóval indul, s a pufajkával fejeződik be.

A munkavégzés során a testünk felmelegszik, izzad. Mindezt a ruházat alatt. Ezt a nedvességet a ruhák anyaga felveszi és a legtöbb esetben tárolja. Ez nem túl jó, mivel a testünk nem erre lett tervezve, hiszen az izzadás egy átmeneti állapot. A raktározott nedvességet is el kell párologtatnia, ami során elkezdünk fázni. Újfent felöltözünk. És kezdődik az egész elölről. Hozzá kell tenni, hogy a tartózkodási hely levegőjének páratartalma is ronthat a helyzeten.


Softshell munkásnadrág (X1500) 1500- 2517-9900

A HELYES ÖLTÖZET KIVÁLASZTÁSA AZ ALÁÖLTÖZETNÉL KEZDŐDIK

A fő cél a második bőrünk (ami a munkaruha vagy egyéb öltözet) megfelelő megválasztása. Mivel különbség van a napszakok időjárása között is, ezért univerzális megoldásokra lesz szükségünk. Az első és legfontosabb az aláöltözék. Ez egy korszerű „jégeralsó”, ami többnyire szintetikus anyagból készül és segít a nedvesség elvezetésében, ezzel a hőháztartásunkat támogatva. Az aláöltözék lehet kétrészes, vagy csak nadrág, vagy csak hosszú ujjú felső. Különleges szabása révén tökéletesen rásimul a testre, ezzel is hozzájárulva a jobb komfortérzethez. Sokan pont ezért ódzkodnak tőle, mert feszülős és mit szólnak, ha a „tekintély” nem marad takarásban? Nos, a testhez simulás a lényeg. A –10 C° és +10 C° közötti hőmérséklet-tartomány a leginkább problémás. Az aláöltözék itt működik a legjobban. Fontos, hogy az aláöltözék közvetlenül a bőrfelülettel érintkezzen, hiszen így tudja a nedvességet elvezetni. Én 15 éve kezdtem el erdészeti munkákhoz aláöltözéket viselni. Majd később hegymászáshoz is. Sokféle gyártót kipróbáltam és két éve találtam meg azt a svéd gyártót, ami eddig minden szempontból a legjobban működik. Ezért hozom fel a Blakladert példaként.

A Blaklader pólója környakas kivitelű. A bokán és a csuklón erősített passzérész található. Különleges anyagának köszönhetően elvezeti az izzadtságot a kritikus helyekről. A nagyobb felület gyorsabb párolgást eredményez, ezért szárazon és melegen tartja a testet.

Egyébként az aláöltözet elsőre fura viselet, mivel kicsit olyan érzetet kelt, mintha fáznánk benne. Ez azért van, mert működik a nedvesség elvezetése. Az izzadás lényegében folyamatos a test esetében, csak a mértéke nem jelentős nyugalmi helyzetben.


Kötött kardigán softshell betéttel (5940-2536-3799)


PILE pulóver (4770-2954-8900) hosszított mandzsettával és hüvelykujjnyílással.

MUNKÁSNADRÁG

A jó munkásnadrág kényelmes, ellenálló, funkcionális és divatos. Az aláöltözék fölé többféle ruhadarabot választhatunk. A bélelt nadrág (átmeneti időszakban aláöltözék + béleletlen) régóta létező megoldás. Amennyiben nedves az időjárás, vagy ködös, esős, szeles idő várható, célszerű vízlepergető hatású softshell munkásnadrág viselése. Ez vízlepergető hatású, ugyanakkor ellenáll a szélnek, viszont szintén segíti a koordinált átszellőzést.

A Blaklader X1500 sorozatba tartozó nadrágjai rendkívül ellenállóak. Szinte minden igénybevétel elviselésére alkalmasak, s közben a szövési technológiának köszönhetően biztosítják, hogy a pamut alapanyag a nadrág belső felén helyezkedjen el. Így magas viselési komfortot biztosít. Ez a komplex rendszer kiválóan alkalmas szeles és csapadékos időben egyaránt, mivel szél- és vízálló. A felszereltsége és kialakítása is példás: telefontartó zseb, erős fémcipzár, sniccertartó, extra külső lengő zsebek, térdvédő behelyezésére alkalmas zsebek Cordura® anyagból. A nadrág szára háromszoros varrattal erősített. Szintén Cordura® erősítés található a nadrág szárainak találkozásánál, vagyis az ülepen. A legtöbb nadrág itt vérzik el idővel, de ezeknél a nadrágoknál az üleplyukadás gyakorlatilag kizárt. Zokni tekintetében a hosszú szárú a javallott, illetve, ha sokat állunk, akkor ennek a kompressziós változata, amely a visszér kialakulását vagy jelenlétét hivatott visszaszorítani.

PÓLÓK, PULÓVEREK, KABÁTOK

A felsőtestünkön célszerű 3–4 rétegben gondolkodni. Ez lehet aláöltözék, póló, pulóver, kabát. Vagy a képletből elhagyhatjuk a pólót és egy polárfelsőt veszünk helyette. Ebben az esetben ez kiváltja a póló-pulóver párost. A zárt pulóvereket kerüljük, hacsak nem lélegzőek. Jobb választás a kardigán, amely lényegében egy cipzáros pulóver. Munkába a kapucnis megoldásokat javaslom. Az ok érthető. Pár perces rohangálásra egy hőszabályzó tulajdonságú kapucnis kardigán a legkényelmesebb, még kisebb esőben, havazásban is. Vannak, akik nem szeretik a sapkát, nekik a kapucni egy jó alternatíva. Az utolsó rétegünk a kabát. Ez azért izgalmas kérdés, mert a vastag pufajkával ellentétben a rétegrendet betartva már egy vékonyabb kabáttal is megfelelő védelmet kapunk a széllel, a csapadékkal és a hideggel szemben. A nagy különbség, hogy a mozgásunkat kevésbé fogják a korszerű anyagok gátolni. Jó példa erre a Blaklader softshell dzsekije kapucnival (4749-2513-9933).

Ebben a vékonynak tűnő kabátban mindent megtalálunk, amit a felső réteg megkövetel. Sötét fényvisszaverők a vállon és a háton. Robusztus cipzárak, melyeket kesztyűben is könnyű működtetni. Polárbéléses gallér, levehető kapucni. A hosszított derékrész védi a veséket a hidegtől minden testhelyzetben. A belső irattartó zseb és a belülről hegesztett varratok teszik tökéletessé ezt a dzsekit. A kabátot úgy fejlesztették ki, hogy maximális mozgásszabadságot kínáljon. Ehhez rugalmas, szél- és vízálló szövetet alkalmaztak.

A SAPKA

Sokféle fejfedő terjedt el a világban. Ez a kultúra, az éghajlat, az évszak és a stílus fura keveréke, mégis meghatározza a viselője karakterét. A hétköznapi életből a kalapok már kezdenek kikopni, bár sokan újra felfedezik ennek a ruhadarabnak a helyét az öltözködésben.


Humphrey Bogart az elhíresült fedora kalappal

A Humphrey Bogart viselte fedora kalapokat is kezdik újra felfedezni. Mivel sem kémelhárítók, sem italozó magándetektívek nem vagyunk, ezért a karimás fejfedők kiesnek a pikszisből (megjegyzem, hogy az autentikus német ács viseleténél igenis fontos a karimás kalap).

Sokféle fejfedő terjedt el a világban. Ez a kultúra, az éghajlat, az évszak és a stílus fura keveréke, mégis meghatározza a viselője karakterét.

Aki a baseballsapkák viselésére nem fogékony, annak a füles sapka jó választás lehet. Bár ezek inkább hideg, szeles időkben tesznek kiváló szolgálatot.


Kitett, hideg és szeles időben a kámzsa is jó szolgálatot tehet.

A jó munkaruházat olyan, mint amikor Trabantból Mercedesbe ülünk. Mindkettő elvisz A-ból B-be, csak a köztes élmény más. Kevés gyártó mondhatja el, hogy kényelmes, ellenálló, funkcionális és divatos ruhákat fejleszt. Pár évvel ezelőtt én sem értettem, mi lehet a különbség. Az a több mint fél évszázad, ami a Blaklader mögött van, s ami mindig valami pluszt jelent.

Ha nem is a svéd gyártót választjuk, a rétegrendet és az anyagfelhasználást, továbbá a funkciókat igyekezzünk szem előtt tartani. Ezzel sokkal komfortosabban tudunk dolgozni, amely azonfelül, hogy a hatékonyságot szolgálja, minimalizálja a baleseti és a megbetegedési kockázatot. Már ami az időjárással kapcsolatos. A hasítóék hiánya ellen nem véd!


Kapcsolódó dokumentum:


a-teli-munkaruhazat-fontossaga


Tetszett a cikk?