Egyetemi vizsgafeladat lett a szombathelyi színház aulájának megújítása
A Soproni Egyetem hallgatói közel egy éven át dolgoztak a Weöres Sándor Színház aulájának és éttermének belsőépítészeti tervein, a vizsgamunkákból márciusban kiállítás nyílik színházban.

A színház támogatója, a Falco Zrt. volt az összekötő kapocs a Soproni Egyetem Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kara és a Weöres Sándor Színház között. Az intézmények együttműködéséből közel egy évet felölelő vizsgaprojekt lett: az Alkalmazott Művészeti Intézet harmadéves építőművész hallgatói készítették el a színház aulájának és éttermének újragondolt belsőépítészeti terveit.
Az építőművész szakos hallgatók felé a kérés az volt, hogy a meglévő tereket tegyék otthonosabbá, egységessé, főként fa alapanyagban gondolkodjanak és tartsák szem előtt az aula és az étterem többfunkciós szerepét. A színház legnagyobb egybefüggő tere sokszor kiállításoknak, rendezvényeknek, fogadásoknak ad helyet, de az aula elsősorban a nézők találkozási pontja az előadások előtt. A színházi étteremben számos koncert, könyvbemutató, beszélgetés résztvevői lehettek a nézők az elmúlt években, ugyanakkor rendezvények, esküvők, baráti és céges események helyszíne is.
Az egyetemisták még 2022. áprilisában a helyszínbejárás után kezdték meg a munkát, ami a mostani őszi félév végén zárult le. A vizsgamunkákat a Falco Zrt., a projektet segítő egyetemi oktatók, valamint a színház képviselői előtt mutatták be az építőművész hallgatók a félévzáró kipakolás keretében (KIPAQ). Összesen nyolc pályamunka készült el, melyekre jegyeket kapnak a hallgatók. A belsőépítészeti tervek között akadt olyan, amiben az infopult új helyre került és az aulában beszélgetőpontokat alakítottak ki, volt, aki képzőművészeti formákban álmodta meg az ülőbútorokat és akadt olyan is, aki egyedi vitrinekbe tenné a színház díjait, ereklyéit. A legextravagánsabb ötlet minden bizonnyal a színházi lépcső pirosra színezése volt.
A Weöres Sándor Színház tervei szerint a pályamunkákból az idei első premierjük előtt kiállítás lesz a színház aulájában.
Forrás: wssz.hu
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Kézművesség és innováció a jövő szolgálatában – SaloneSatellite 2026
2026-ban a SaloneSatellite immár 27. alkalommal került megrendezésre, és ismét a fiatal tervezők egyik legfontosabb nemzetközi platformjaként tért vissza a milánói Salone del Mobile.Milano keretében.
A gyalu / csiszoló gép – nélkülözhetetlen az asztalos műhelyedhez
A modern asztalos műhely – mi kell, hogy mindig kéznél legyen egy asztalos számára? A kiváló minőségű gépek alapvetőek a kiváló asztalos termékek készítésében....
Az EverWood sikertörténete: Amikor 13 000 vásárló írja a karórák jövőjét
Létezik egy magyar óramárka, amely alig három év alatt nemcsak a csuklókra, hanem a vásárlók szívébe is belopta magát. Az EverWood története nem csupán a különleges fa...


