Készház Püspökmolnári szívében

A Platánplán Mérnök Iroda által 2020-ban kivitelezésre került egy magasan energiatakarékos és környezettudatos családi ház, melynek másik érdekessége, hogy nagypanelos készház-technológiával készült.

A ház tervezésénél a tradicionális somogyi, faelemekben gazdag, tornácos parasztházak adták a fő inspirációt az építész, Stampf Ervin számára.

A bruttó 133 m2-es épület egyszerre modern és hagyományőrző, energiatakarékos és környezettudatos. A nappali feletti födémfelnyitás hatalmas üvegablakokkal tágas és világos belső teret eredményezett, miközben a központi tér a konyhával, a tűzhely melegével a hagyományos parasztházak elrendezésére emlékeztet. Efelett egy galériát is nyitottak, ahol egy hobbisarok kapott helyet.

A ház elrendezése a család igényeire lett szabva úgy, hogy közben a látszó gerendaszerkezet a régi parasztházakat idézi. A berendezéskor is erre törekedtek, hogy a hagyományőrző és modern stílus együtt tudjon működni, így minden családtag élvezni tudja a ház adta komfortot.

A készház előregyártott falpanelokból és látszó gerendás födémből épül fel, melynek rétegrendjét a Platánplán Mérnök Irodában Bogdán Attila faipari mérnök alakította ki, hogy az energetikai követelményeknek is megfeleljen a ház. A nagypanelos technológia egyre nagyobb teret hódít Magyarországon is, legfőképpen a gyorsasága és a környezettudatossága a vonzó az ügyfelek számára.

A püspökmolnári ház kivitelezője elsősorban a fabordavázas cellulóz vagy farost szigeteléssel ellátott szerkezeteket részesíti előnyben főleg egészségügyi és környezettudatossági szempontok miatt. Az építési fa Ausztriából érkezik, minősített építési rétegelt-ragasztott faanyag, mely magasan hőkezelt, így már nem szárad össze később és a vetemedésre sem hajlamos. Ezután CNC-technológiával rendelkező üzemben a kívánt formára és méretre gyártják az anyagot. A technológia fejlődésével, főleg a CNC-rendszerek elterjedésével változik az a mód is, ahogy megtervezik az épület faszerkezeteit is. A gépek magasfokú precizitása lehetővé teszi, hogy könnyen, gyorsan és milliméterpontosan építsék össze a szerkezeteiket, amely nemcsak tartós, könnyen építhető és hatékonyan szervezhető építkezést tesz lehetővé, hanem teljesen tiszta, rendezett építési területet képesek fenntartani közben, nem úgy, mint egy téglaház építésekor.

Az általuk alkalmazott anyagok vegyszer- és allergénmentesek. A faszerkezeteknek jó a páraáteresztő képességük, így egyenletes hőmérsékletet biztosítanak egész éven át. A fűtést jelen esetben a korszerű napelemek segítségével, teljes mértékben villanyról működtetik.

A nagypanelos technológia egyre nagyobb teret hódít Magyarországon is, legfőképpen a gyorsasága és a környezettudatossága a vonzó az ügyfelek számára.

A falpanelek beemelése darus kocsival történik, így nagy látványosság volt a faluban az építkezés. Attila vezényelte a különböző szakágakat is az építkezés során. A csapata öszszeszokott, profi munkát végzett és mindig rendet hagytak maguk után. A külső homlokzatot is a hagyományos és modern stílusjegyek harmonizálásával alakították ki. A tető formája (nyeregtető), a sok faburkolat, gerenda natúr színben és a fehérre festett falak emlékeztetnek a hagyományos parasztházakra, míg az antracit tetőcserép a sötét ablakkeretekkel a mai divatnak megfelelőek. Az biztos, hogy a ház megjelenése nem szokványos, mindenki csodájára jár a faluban, mégis szépen illeszkedik a modern falusi közegbe.

Várhatóan a környezettudatosság egyre fontosabbá válásával az emberek nyitnak a nagypanelos szerkezetek irányába, úgy, mint a püspökmolnári család is. Ezek a házak nemcsak alacsony ökológiai lábnyomot hagynak maguk után, hanem pénzt spórol meg a tulajdonosa azáltal, hogy magas, minőségi műszaki tartalom következtében alacsonyan tartja az energiafelhasználást és így a közüzemi számlákat is.

MŰSZAKI CÍMKE

Bruttó alapterület: 133 m2
Nettó alapterület: 91 m2 + 24 m2 tornác
Szerkezet: faszerkezet nagypaneles technológia
Szigetelés: cellulóz, farost szigetelés, lélegző hőszigetelő vakolatrendszer
Falszerkezet U értéke: 0,18 W/m2K

Kapcsolódó dokumentum:


keszhaz-puspokmolnari-sziveben


Tetszett a cikk?