Zöldebb lett a bolygó
A NASA észrevette, hogy a világ ma zöldebb hely, mint 20 évvel ezelőtt. A műholdak fotói alapján jutottak erre a megállapításra. Az ok: a két legnépesebb ország, Kína és India komoly faültetési programokat hajtott végre az utóbbi időszakban. India egy világrekordot is tart ebben: 1,5 millió ember 66 millió fát ültet el, mindössze 12 óra alatt.

A NASA közelmúltban tett megállapítása egy tudományos folyóiratban jelent meg, ahol az 1990-es évek közepétől származó műholdas adatokat hasonlították össze a friss, nagy felbontású képekkel. Olyan felbontású képalkotó rendszert használtak, amivel részletes képet kapnak a Föld globális vegetációjáról.
A friss felvételeken jóval nagyobb területek voltak zöldek, mint a húszéves fotókon. Kezdetben a kutatók nem tudták biztosan, hogy mitől lett ennyivel sűrűbb a növényzet, pláne olyan földrészeken, ahol az éghajlat önmagában nem kedvez az erdők gyarapodásának.

A műholdképek további vizsgálata után azonban megállapították, hogy a zöldre váltott területek leginkább Kínában és Indiában vannak. Vagyis nem elsősorban az éghajlatváltozás, a felmelegedés a felelős a pozitív változásért, hiszen az nem korlátozódna egyes országok határain belülre.
Kínában és Indiában az 1970-es és 80-as években komoly mértékű erdőirtás zajlott, leginkább a városok térkövetelése, valamint a mezőgazdaság területek kiterjesztése miatt. Mindez sokféle és mérhető egészségkárosító hatással járt, ezért a vezetés a gyors, nagyfokú erdőtelepítés mellett döntött. A fókuszt akkor a levegő- és a talajszennyezés csökkentésére és az éghajlatváltozás elleni küzdelemre helyezték, a projektnek pedig meg is lett az eredménye. Erre a felfogásra természetesen továbbra is szükséges lesz az elkövetkező évtizedekben.

Néhány éve még Pakisztán volt a rekorder, ott csaknem 850 ezer fát ültettek egy nap alatt, ezt múlták felül Indiában 2016-ban 50 milliói csemetével, 2017 pedig ezt is felülmúlták a fent említett 66 millióval. Az ültetésre a Narmada folyó 24 vízgyűjtő területét jelölték ki, hogy növeljék a csemeték túlélési esélyeit. Az önkéntesek több mint 20 fafajták ültettek el a nap során.
India a világ harmadik legnagyobb szén-dioxid-kibocsátója Kína és az Egyesült Államok mögött. A légszennyezés évente több mint félmillió embert öl meg, ezért is ösztönzi az indiai kormány mind a 29 államában a faültetéseket. Volt olyan év, amikor több mint 6 milliárd dollárt különítettek el erre, megcélozva, hogy 2030-ra 95 millió hektárra duzzasztják a fával beültetett erdőket.
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


