Lepke a réten, betűk a téren
A Lepkeház, egy színpad építészeti újragondolása, és éppen ez a sokszínű felhasználási mód volt a legnagyobb kihívás az alkotók számára: a Lepkeház ugyanúgy teret adhat egy komolyzenei együttesnek, mint egy csoport artistának. A változatosság pedig nem csupán a Lepkeházban fellépő művészek sokaságára jellemző: maga az épület is mobilis, azaz bármikor szétszedhető és újra összeszerelhető. A 300 négyzetméter alapterületű faszerkezet az IVANKA által biztosított betonalapokkal együtt mintegy 29 tonnát nyom, elkészültéhez pedig több mint 20 köbméter fát használt fel az építői csapat, melynek külön oda kellett figyelnie a tervezésnél a magas szerkezetekre veszélyt jelentő szélre is.

A lepkeház
A Hello Woodnak a Budapesti Tavaszi Fesztivál alkalmából Zoboki Gáborral közös munkája a város emblematikus pontján, a Hősök terén felállított, hajlított ragasztott fatartó elemekből készült körülbelül 16 méter hosszú Budapest-felirat. A koncepció része volt, hogy az emberek bele üljenek, rámásszanak, ezért a tervezők több helyen alkalmaztak acél erősítést, finom, a laikus számára nem látható megoldásokkal. Az ülésre is alkalmas padozat csúszásmentes burkolata fokozza a látogatók biztonságérzetét. A felirat tipográfiája rajzolt hatást kelt: filigrán vonalakként jelennek meg a ragasztott íves faelemek. Az installáció világítását a talapzatban rejtették el, amely közel a betűkhöz vonal szerűen alulról súrolja a feliratot. Ez biztosítja, hogy a majdnem 3 méter magas installáció különösen jól mutat az éjszakai megvilágításban, ahol vizuális egységet alkot a tér sziluettjével.

A Budapest felirat
Az építész-csapat a város különböző pontjain Kocka-installációkat állított, amelyeket a Fesztivál logója ihletett. Összesen hat darab található belőlük a Móricz Zsigmond körtértől egészen a Gozsdu-udvarig. A 2,7 méter magas Kockák megtervezésénél az egyik szempont az volt, hogy látványosságként szolgáljanak, a másik pedig az, hogy statikailag is alkalmasak legyenek arra, ha a budapestiek vagy a turisták esetleg felmásznának rájuk.

Kockák
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.
WEINMANN Treff 2025 – Együtt építjük a jövő élettereit
2025. november 12–13-án ismét megrendezésre kerül a faépítészeti ágazat egyik legfontosabb szakmai eseménye: a WEINMANN Treff.
A Wood-Mizer bemutatja 2025. évi, új mobil fűrészipari és szélező megoldásai
A Wood-Mizer két rendkívül sokoldalú mobil géppel bővítette termékportfólióját, amelyeket olyan szakemberek számára terveztek, akik mobil munkavégzési megoldásokat keresnek.


