Látványos fakabinokat húznak fel a Völgybe
Vége a monumentális és drága épületeknek? – ezt a kérdést boncolgatja majd a Hello Wood idei nemzetközi tábora. Látványos faházakat építenek, amit majd bárki megnézhet a Művészetek Völgye alatt Kapolcs és Vigántpetend között.
Látványos fainstallációi és oktatási programja mellett a Hello Woodot a hazai és a nemzetközi piacon is egyre többen ismerik, szétszerelhető és szállítható építményeiről. Moduláris rendszerű házaival a Hello Wood már bő öt éve a nemzetközi szálláshely-piacon is jelen van. Míg Ausztriában 110 kemping-házikót adtak el, Svájcban pedig több helyszínen is állnak téliesített épületeik.

Részben ennek a tapasztalatnak köszönhető, hogy a Hello Wood július 7-én kezdődő, 30 ország építészeinek részvételével megrendezett nemzetközi nyári egyetemén, Csórompusztán a kisméretű kabinházak megépítésén lesz a hangsúly. A campuson zajló oktatási és kutatás-fejlesztési program során összesen hét épület fog elkészülni, köztük a Hello Wood egyik alapítójának, Ráday Dávidnak a vezetésével a nyolcszemélyes, kapszulás, erdei bulik rendezésére alkalmas szálláshely is.
A megvalósult faházakat az érdeklődők a tábor utolsó napján, július 15-én vasárnap, illetve az utána kezdődő Művészetek Völgyében – akár tárlatvezetés keretében – is megtekinthetik majd – tudatta szerkesztőségünkkel a Hello Wood csapata.
A Hello Wood mindenkori nyári építésztáborának Csórompusztán megalakult campusa idén a Cabin Fever (Kabinláz) hívószó alatt fog továbbfejlődni. Mint írják, a cabin fever Amerikában a bezártságból, izolációból fakadó tünetek összességét jelenti, használják a szlengben a téli depresszió szinonimájaként is. Ugyanakkor a kifejezésnek nemcsak negatív olvasata van, a fogalom egy szimpatikus építészeti és szociális paradigmaváltásra is utal, mégpedig a tiny house movementre, azaz a kis ház mozgalomra.
Ez a nemzetközi szinten népszerű törekvés egyszerre szól a természetbe való elvonulásról, a környezettudatos gondolkodás előtérbe helyezéséről, az építkezésről, mint közösségi élményről és nem utolsó sorban – minden romantikus felhangja mellett – a gazdasági racionalitásról is.
A 2008-ban kirobbant világválság óta még nagyobb figyelem irányul a kis házak építészeti trendjeire, hiszen a kisebb méretű, helytakarékos és nem drága alapanyagokból felépülő házak nemcsak egyszerűbb életet ígérnek, de megfizethetőbb beruházási és lakhatási lehetőségeket is.
Vége a monumentális, drága épületeknek?
A Hello Wood július 7. és 16. között zajló nyári egyetemére a független nemzetközi zsűri (Salvatore Peluso, a milánói székhelyű Domus magazin szerkesztője, Javier Villar és Mészáros Máté, a tokiói Kengo Kuma & Architects építészei, Markus Bader a berlini Raumlabor építésze és Theodore Molloy, a londoni PUP Architects társalapítója) 5+2 darab olyan projektet választott ki, amelyek megvalósításával a tiny house movement jellemzői és kontextusa vizsgálhatók.
Miért mozgatják ezek a látszatra egyszerű építmények az építészek fantáziáját? Valóban bealkonyodott a monumentális, drága épületeknek vagy csak az új építész generációnak nincs elég önbizalma nagyot alkotni? Talán közelebb kerülhetünk ezeknek a kérdéseknek a megválaszolásához a megvalósuló projektek által.
Lesz csapat, amelyik kerekeken guruló, tehát mozgatható házat fog építeni, mások erdei menedékházban gondolkodnak, míg a Hello Wood stábja, a Ráday Dávid által vezetett csapat tervei alapján egy társasági eseményekre alkalmas, közösségi térrel és hálórészekkel egyaránt rendelkező, A-alakú házat fog felhúzni a Berger előre gyártott fapaneljeinek segítségével.
A Hello Wood erdei klubháza baráti vacsorákra, beer-pong partikra, a nagy társasjáték-maratonokra és a regenerálódásra is egyaránt alkalmas épület lesz. Ideális helyszíne lehet majd az éveken át emlegetett baráti összejöveteleknek.
A táborban esténként a ház építésről, mint jelenségről vezet szakmai beszélgetést Wesselényi-Garai Andor építészet-teoretikus.
Forrás: forbes.hu
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


