Hajó a dzsungelben
Hogy a történetet megértsük, vissza kell mennünk egy kicsit az időben, és egy kicsit ki kell lépnünk Magyarország határain kívülre, és globálisan vizsgálnunk a szituációt. Az elmúlt években a világ felfigyelt a környezetszennyezésre és az emiatt kialakuló éghajlatváltozásra. Sok iparágban ezért jelentős kezdeményezések és törekvések alakultak ki arra, hogy az ökolábnyomunkat, és a szén-dioxid-kibocsátásukat nemzetközi összefogással csökkentsék.

A globális hajózási tevékenység számottevő mennyiségű üvegházhatású gázt bocsát ki a fosszilis tüzelőanyagok jelentős felhasználása miatt, ebből kifolyólag hozzájárul az éghajlatváltozáshoz. A becslések szerint a nemzetközi tengeri szállításból származó üvegházhatású gáz kibocsátás a teljes globális üvegházhatású gáz kibocsátás körülbelül 2–3 százalékáért felelős. Ez több, mint bármely uniós állam kibocsátása. Ha a hajózási ágazat egy ország lenne, a hatodik legnagyobb kibocsátó lenne a világon. Uniós szinten 48 százalékkal nőtt 1990 és 2008 között a tengeri szállításból eredő kibocsátás. 2015-ben a közlekedési ágazatból származó teljes uniós üvegházhatású gáz kibocsátás 13 százaléka a tengeri szállításból származott.

Önkéntesek összefogásával épült a Ceiba.
A CEIBA
A SailCargo olyan vállalat, amely elkötelezett a zéró emissziós hajózás, azon belül is a tengeri teherszállítás mellett. Azt szeretnék bebizonyítani, hogy a teherszállítás környezetre mért károsanyag-kibocsátásának csökkentése lehetséges, sőt zéró karbonkibocsátás elérése is megvalósítható. És akkor itt álljunk is meg egy pillanatra!
A Ceiba építése nem csak azért fantasztikus, mert a hajóépítés valahol egy igencsak ősi és férfias tevékenység. Az, hogy az ember megtervez és megépít egy olyan járművet, ami a vizeket szeli, valamint funkciót és küldetést lát el, már önmagában is valami más, mint amit manapság megszokhattunk. Az, hogy ezt részben önkéntesek teszik, megint egy másik plusz adalék a történetben. És amiért az újságba belekerül – mindezeken túl – az az, hogy mindezt nem modern CNC-gépekkel, űrtechnológiával, hanem olyan eszközökkel csinálják végig, ami a rendelkezésükre áll, de főleg a két kezükkel.
Mások a Marsot szeretnék kolonizálni, a Ceiba azonban az új Apollo 11 lehet a Földön. Ez egy kis lépés...
S HOGY MIÉRT ÉPPEN COSTA RICA?
Mert ez az ország élen jár a környezetvédelemben és 98 százalékban megújuló energiaforrásokat használ. Ebben az országban találta meg a csapat azt a támogatást, amire szüksége volt.

Fartőkegerenda megmunkálása.
A projektet Danielle Doggert és társai hozták létre, az erre épülő SailCargo vállalattal egyetemben. 2014 óta dolgoznak egy olyan teherszállító hajó megépítésén, amely zéró karbonkibocsátással tudja ellátni mindennapi feladatát. A Ceiba nevet egy helyi szent fáról kapta a hajó, amit „kapok”-nak vagy selyemfának is hívnak, s amely a maja indiánok szerint összekapcsolja a földi világot az égivel. Bizonyos alkatrészeket karib-akácból (Hymenaea courbaril), spanyol cédrusból (Cedrela odorata), szitka fenyőből, vagy szitka lucból (Picea sitchensis) készítenek. A Ceiba terveit Pepijn van Schaik, a Manta Marine Design építészstúdió hajótervezője készítette. Az építők között van asztalos, hajóács, tengerész és üzletember is. Közös bennük az a cél, hogy a világot egy jobb hellyé tegyék, és a teherszállításban részt vevő multinacionális vállalatokat ösztönözzék a változtatásra. Szükséges lépéseket tenni annak érdekében, hogy a levegőt, az óceánokat megóvjuk a további szennyezéstől, hogy aztán a jövő generáció számára is élhető maradjon a Föld.
Az, hogy az ember megtervez és megépít egy olyan járművet, ami a vizeket szeli, valamint funkciót és küldetést lát el, már önmagában is valami más, mint amit manapság megszokhattunk.
Ezért a Ceiba minden egyes alkotóeleme vegyszermentes, megújuló, újrahasznosítható anyag. A hajó egy már meglévő, régi hajó tervei alapján készült, mely az Ingrid névre keresztelt finnországi bárka volt. 45 méter hosszú, háromárbocos keresztvitorlás szkúner, 3 darab szögletes csúcsvitorlával. Ez a felépítés manapság nem szokványos, inkább régi vitorlásokra jellemző, ezzel inkább hátszélben tudnak gyorsan haladni. Fedélzete 580 négyzetméter. Teherhordó képessége is jelentős: 9 TEU („twenty-foot equivalent unit” – egy 20 láb hosszú konténer 1 TEU) szabvány szerinti konténert tud szállítani, ami körülbelül 250 tonnányi autónak felel meg. Ez egy számunkra fura összehasonlítás, de ha belegondolunk, teljesen reális átlagképet ad a rakományok paramétereiről és könnyű viszonyítani. A projekt kivitelezése sem volt kevésbé kalandos, mint maga a megálmodott cél. Szerencsére a 27 országból származó csapat gyorsan összeállt, a faanyag nagy része pedig helyi beszerzés eredménye. Fontos, hogy maximum 100 kilométeres távolságból érkezett az alapanyagok többsége. Ha nem lenne eléggé nagy kihívás már az is, hogy a dzsungel közepén építkeznek, s onnan ki- és beszállítják a helyi nyers- és alapanyagokat, ami ezen felül kellett az építkezéshez és messzebbről érkezett, annak a szállítását jó előre meg kellett terveznie a csapatnak, hogy minden simán menjen. Ennek ellenére is voltak késések a szállításban.


Szerszámok, melyekkel az önkéntesek dolgoznak.
A 2022-re tervezett munkába állásakor a Ceiba lesz az első zéró emissziós teherszállító hajó. Alapanyagai a lebontásakor sem fognak terhet jelenteni a Földnek. Másik különlegessége, hogy szélmentes időben vagy a kikötőben manőverezve elektromos motor fogja segíteni a közlekedésben, a hajó akkumulátorait az elképzelések szerint napenergiával, napelemekkel töltik fel. Emellett egyéb más meghajtási technológiákat is vizsgálnak, mint lehetséges üzemanyag. Ilyen például a bioalga üzemanyag, a hidrogén üzemanyagcellák használata, az elektromos (turbinákból újratermelt energia) és napenergiával működő technológiák (napelemes vitorlaszövet), és ezeknek a kombinációja. A Ceiba olyan vállalatok termékeit fogja szállítani, melyek szintén ezt a filozófiát követik, és céljuk egy barátságosabb és élhetőbb Föld megvalósítása. Első útja nagy valószínűséggel a PAX (Pacific Exchange Line) útvonalon keresztül vezet majd. Az út északról délre haladva: Kanada, Hawaii, Kalifornia és végül Costa Rica. Későbbi terveik szerint ezt kibővítik még Peruval, a Galápagos-szigetekkel és Alaszkával. A hajó ezt az útvonalat várhatóan évente kétszer fogja megtenni.

A Ceiba minden egyes alkotóeleme vegyszermentes, megújuló, újrahasznosítható anyag. A hajó egy már meglévő, régi hajó tervei alapján készült, mely az Ingrid névre keresztelt finnországi bárka volt.
24 főt tud elszállásolni a hajó, de 12 fő lesz az állandó legénysége. A projektet befektetők támogatják, a vállalat honlapján lehet is regisztrálni, és a cég részvényeinek megvásárlásával lehet támogatni a projekt megvalósítását. Ugyanakkor a pozitív környezeti hatások mellett a szociális életre is élénkítő hatással van, mivel a helyieknek szakmai oktatást, workshopokat és rendszeres munkát biztosít. A Föld a környezeti hatásokat szemlélve nem szakad országokra, a környezetvédelem nem csak egyes országok érdeke és feladata. Az, hogy miként éljük le a következő 1000–2000 évet a Földön, csak rajtunk múlik, embereken. Itt az idő, hogy kilépjünk abból a szűk körből, amit a közvetlen környezetünk mutat magából és igazi világpolgárokká váljunk, hogy felelősséget vállaljunk a Föld egészéért, a környezetünkért és a jövőnkért.

Várhatóan ehhez hasonlóan néz majd ki a Ceiba is, amikor elkészül.
Vajon az olajlobbinak mi lehet erről a véleménye?
Forrás:
marinelink.com
Sailcargo.inc
Consilium.europa.eu
Kapcsolódó dokumentum:
hajo-a-dzsungelben
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


