Kabinka Fürdőház
A Hello Wood nemzetközi csapata ismét egy ízléses, tájba illeszkedő épülettel örvendeztette meg a megrendelőt. A Kabinka XL méretű alapkoncepciójából indultak ki a tervezők.

Az őrségi táj egy eldugott kis szegletébe terveztek és építettek egy 27 négyzetméteres fürdő- és szauna házat.
A feladat azért is volt jelentős kihívás a csapat számára, mert a területen már állt egy XIX. századi, kódisállásos műemléki épület és egy tradicionális pajta is. Így nagyon fontos szempont volt, hogy olyan épület jöjjön létre, amely a környezetébe harmonikusan illeszkedik.
Ezért döntöttek a tervezők a hosszanti alapterületű, nyeregtetős megoldáshoz és persze a tájra oly jellemző fához, mely harmóniában van a környék falusias építészetével.
Az épület teljes egészében fekete homlokzatot kapott, mely a védjegyévé is vált. A feketére pácolt vörösfenyő deszkaburkolat egyedi árnyalata felidézi az őrségi házak jellegzetes, fáradtolajos kezelését. A hideg, sötét színű külsővel látványos és friss hangulatú kontrasztot alkot a belső tér hívogatóan meleg, világos nyers fa burkolata.
A tető a külső faburkolattal megegyező színű korcolt bádogfedést kapott, mely kortárs dizájnként köti össze az épületet.

A hosszoldalon kapott helyet az üvegezett bejárat és a tágas terasz, ahonnan letekintve a kert és a további épületek láthatók. A kabin végfala is egészében üvegezett, így az ott helyet kapó szaunából gyönyörű kilátás nyílik a ház melletti kis völgyre. Az épület másik végén helyezték el a hálószobát, így a telekhez tartozó fák jótékony árnyékot vetnek rá meleg időben is. A könnyűszerkezetes kabin téliesített, illetve hűtő-fűtő légkondicionálóval felszerelt, így egész évben kényelmesen használható.

Az építés összesen egy hetet vett igénybe, mivel minden elem előre legyártva érkezett a helyszínre, a talajcsavarok lefúrása után már csak az összeszerelés volt hátra. Az épületet a májusi telepítés, összeszerelés után már a nyáron élvezhették tulajdonosai.

Forrás:
Hellowood.eu
Epiteszforum.hu
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


