A faanyag károsítói
A fa organikus eredeténél fogva az anyagkörfolyamatok része. A fát növekedése során rengeteg behatás éri, amelyek alakítják a fejlődését, majd a vágás után a szállítási, tárolási, feldolgozási, szárítási folyamatoknál is sok múlik azon, hogy milyen alapanyagot kapunk a munkánk elkészítéséhez. Bármennyire is szakszerűen dolgoztuk fel az alapanyagot, s ügyeltünk arra, hogy a faszerkezetet a lehető legkevesebb nedvesség érje, felületét pedig profi módon kezeltük, a fa továbbra is ki van téve a hőmérséklet-változásnak, a nap sugarainak, egyéb élő és élettelen tényezőknek, amelyek tönkretehetik a felhasznált alapanyagot.

A Magyar Asztalos ezúttal a kültéri asztalosmunkákat dolgozza fel, így mindenképp fontosnak találtam összeszedni azokat a szakmai alapokat, amelyekkel tisztában kell lennünk, amikor a faszerkezeteinket tervezzük. Sok esetben egy rosszul választott alapanyag miatt kerülünk olyan helyzetbe, hogy az elkészíteni kívánt munkát nem tudjuk megoldani. Ismernünk kell a fák szerkezeti tulajdonságait, s hogy a külső hatásokra milyen folyamatok indulnak el az anyagunkban. A fák szerkezeti tulajdonságait alapvetően a növényi sejtek, illetve ezek összetevői határozzák meg. A fasejtek két fő részből állnak: sejtfalból és a sejttartalmi anyagokat magában foglaló citoplazmából. A citoplazma a gombák és a rovarok számára könnyen bontható anyagokat tartalmaz. A kékülést okozó gombák és a farontó rovarok fő tápláléka. A sejtfal a fa műszaki tulajdonságait döntően meghatározó sejtrész. Fő összetevői a cellulóz, a hemicellulóz és a lignin. Az összetevők műszaki hasonlattal élve úgy működnek, mint a vasbeton, ahol a beton a lignin, a vas pedig a cellulóz és hemicellulóz. A korhadást okozó gombák és a farontó rovarok a sejtfalakat, illetve annak elemeit bontják. A faanyag tartóssága elsősorban függ a fafajtól, továbbá a szöveti szerkezetétől, vegyi felépítésétől, a termőhelytől, a feldolgozás utáni tárolás módjától, a felhasználás körülményeitől, s nem utolsósorban a védettség (tartósítás, fertőtlenítés, kezelés, impregnálás) módjától. A faanyag tartóssága az előbbieken kívül függ még a mechanikai igénybevételtől, a vegyi hatásoktól, a napsugárzástól, ám a tűz gyors megsemmisítő hatását sem szabad figyelmen kívül hagyni. A faanyagok kiválasztásával, válogatásával növelhetjük az élettartamot, ha jó minőségű, fahibáktól mentes, sűrű szöveti felépítésű anyagot használunk fel. Minden fafajra igaz, hogy a geszt tartósabb, mint a szíjács. A szíjács és a geszt tartóssága között fajonként lényeges eltérés is előfordulhat. Például a néhány évgyűrű szélességű akác szíjácsának tartóssága csupán harmada-negyede a geszt tartósságának. A fenyők esetében a geszt 20–40%-kal tartósabb és egyben szilárdabb is, mint a szíjács. A gombák és a rovarok a könnyebben hozzáférhető és felvehető, tápanyagokban gazdag szíjácsot jobban kedvelik, a károsodás is elsősorban itt jelentkezik. Azt a helyet, ahol a gombák gombafonalai a fatestbe hatolnak, fertőzési kapunak nevezzük. Ez többnyire megegyezik a faanyag felnedvesedési pontjával. A vízfelvétel sebessége az anatómiai iránnyal függ össze. A faanyag bütü irányban 3–5- ször gyorsabban veszi fel a vizet, ebből adódóan bütüről sokkal gyorsabban fertőződik meg a faanyag.

A gombák és rovarok életműködéséhez tápanyagra (faanyagra), oxigénre, megfelelő hőmérsékletre és vízre van szükség. A vízhez ezek a szervezetek a faanyag szöveteiben tárolt szabad és kötött víz formájában jutnak hozzá. A faanyag kiszárításával, azaz a létfontosságú víz csökkentésével a gombák, rovarok életműködése lelassul, illetve leáll. Tehát a szárítás egyben vegyszermentes, környezetbarát faanyagvédelmi eljárás. Mivel a felhasználás helyén nem mindig tudjuk a faanyagot a víztől elzárni, illetve a kiszárított faanyag is a környezeti állapotának megfelelő egyensúlyi nedvességtartalomra nedvesedik vissza, ezért faanyagvédelmi szempontból nagyon fontos a faanyagok víztartalmi fokának ismerete, ellenőrzése.
A FAANYAG KÁROSODÁSA ÉS KÁROSÍTÓI
A kitermelt faanyagnak a döntés pillanatától védelemre lenne szüksége a teljes felhasználási cikluson át a végső megsemmisítésig. A faanyagot a természet termeli, s mint ilyen, az anyagkörforgalom fontos része. Ez azt jelenti, hogy a természetben jelen vannak a lebontást végzők is. A faanyagvédelem feladata tehát ennek a lebontási folyamatnak a megakadályozása, késleltetése, mérséklése, lassítása. Ez beavatkozás a természetes folyamatokba, mely eredményezheti azt, hogy a faanyag alkalmazásától idegenkedők is szívesebben nyúlnak a fához. A kevesebb elvesző faanyag pótlásához az erdeinkből kevesebb fát igényel az ipar, tehát csökken a negatív hatású beavatkozás mértéke. A faanyag lebontását okozó tényezőket általában két nagy csoportra osztjuk: élettelen (abiotikus), élő (biotikus).
Élettelen, abiotikus tényezők
Az ide sorolható külső hatások rövid idő alatt elsősorban esztétikai károsodást eredményeznek, de a bekövetkező kémiai változások befolyással lehetnek az esetleges későbbi, biotikus eredetű károsításokra. Általában a szabadban beépített szerkezetek esetében célszerű már a tervezés során figyelembe venni a lehetséges veszélyeket, és a szükséges védekezést előírni. A legártalmasabbak a levegő hőmérsékletének és nedvességtartalmának ingadozásából származó elváltozások, melyek szabadtéren és épületben egyaránt előfordulhatnak. Súlyosabb problémát jelent a csapadéknak kitett helyen a csapadék bármely formája által, annak kémiai összetételétől függő vegyi folyamatok eredménye. Az utóbbi években a legtöbbet kutatott jelenség a különböző sugárzások, de kiemelten az UV-sugárzás által okozott úgynevezett fotodegradáció. A bekövetkező hatás színváltozásként érzékelhető, ugyanakkor a faanyag felületi, majd egyre mélyebb rétegeiben lejátszódó kémiai reakciók következtében jelentős kémiai összetételbeli változások is fellépnek. Az egyéb berendezések, például kerítések, zajvédő falak, oszlopok stb. védelme tartozik a szorosabb értelemben vett faanyagvédelemhez, ahol a biotikus hatások figyelembevételétől nem tekinthetünk el.
Élő, biotikus tényezők
Ezek közvetlenül a faanyagon vagy abban élve, azt részben vagy egészben táplálékul, vagy csupán lakóhelyül használva okoznak gyakran teljes elértéktelenedést eredményező károsodást. Az ellenük való védekezés jelenti a faanyagvédelem feladatainak döntő részét. A biotikus károsítók lehetnek baktériumok, gombák, növények, valamint az állatok.
Baktériumok
A baktériumok, mint farontó szervezetek, elsősorban a talajjal érintkező és az erősen nedves környezetben lévő faanyagon léphetnek fel. A sejtfalak károsítását az általuk termelt és kiválasztott enzimek segítségével végzik. Ennek következtében a sejtfalakban kisebb üregek keletkeznek, amelyek tovább növekedve összefüggő csöveket alkothatnak, s ez már bizonyos mértékű szilárdság csökkentést jelent. A faanyag összetevői közül a lignin lebontására nem képesek.
Gombák
A gombák a faanyagon vagy a faanyagban történő megtelepedésük után enzimjeik segítségével vízben oldhatóvá teszik a faanyag egyes összetevőit, és azokat – mint táplálékot – felszívják. Ha csak a tartalék tápanyagokat és a sejtek beltartalmi részeit bontja le, akkor az okozott kár általában csak felületi elszíneződés vagy kékülés, ám ha a sejtfal szilárdító összetevőit is képes lebontani, akkor már korhadásnak nevezzük, s ez már gyakran súlyos szilárdságcsökkenéshez vezet, amely a felhasználhatóságot jelentősen korlátozza, vagy akár lehetetlenné is teszi.


Könnyező házigomba, pincegomba, házi kéreggomba.
A kékülés, mint károsítás, a faanyag külső felületén kezdődik, s innen sugárirányban terjed a fatest belseje felé. Általában a bélsugársejtekben és az azokat körülvevő parenchimatikus sejteken keresztül jutnak a gombafonalak egyre beljebb, egészen a gesztig. A gombafonalak a sejtfalakat „átfúrják”, mivel lebontani nem képesek. A keresztmetszetben lángnyelvszerű alakban, a hoszszirányú metszeteken pedig csíkok formájában jelenik meg a károsodás. Különösen nyáron nagyon rövid idő alatt megindul, s a rosttelítettségi állapot eléréséig folytatódik. A már bekövetkezett elszíneződést eddig csupán néhány esetben sikerült laboratóriumi körülmények között megszüntetni, de ipari, illetve üzemi körülmények között a jelenlegi ismeretek alapján erre nincs lehetőség, ezért a bekövetkezett kár mértéke elsősorban attól függ, hogy a károsodás milyen mélyre hatolt be a fatest belsejébe. Néhány milliméteres mélységű elszíneződés esetén gyalulással eltávolítható a károsodott rész.
Állati szervezetek
A kártétel általában a faanyagban készített menetek, üregek formájában jelentkezik, de ide sorolhatók azok az esetek is, amikor az élő fák kérgének megsebzésével más kórokozó (pl. gombák, rovarok) szervezeteknek a faanyagba való bejutását teszik lehetővé. Faanyagvédelmi szempontból különösen a döntött, feldolgozott és beépített faanyagban élő rovarok károsítása fontos. A rovarok a megtámadott faanyagot vagy mint táplálékot hasznosítják, vagy pedig csupán szaporodási helyként, élettérként, kizárólag tartózkodási céllal használják. Az okozott kár elsősorban a rovar méretétől, a fejlődési időtől, az egyedszámtól, valamint attól függ, hogy a károsítás kiterjed-e a teljes fatestre, vagy csupán a szíjácsra korlátozódik.




Cincérek, szúk, hártyásszárnyúak, lepkék.
KONSTRUKCIÓS FAANYAGVÉDELEM
Konstrukciós faanyagvédelemnek nevezzük azokat a megoldásokat, amikor a szerkezet kialakításával védjük meg a fát a tartós nedvesedéstől, s így távol tartjuk a károsítókat. Ennek egy látványos példája, ha a faerkélyt előtetővel látjuk el, így nem éri a szerkezetet az eső. A konstrukciós faanyagvédelem másik területe az alapanyag-kiválasztás. Például a fenyővázas faház alsó eleme tölgyből készül, vagy a kültéri szerkezetek bélmentes (és ezáltal repedésmentes) gerendából készülnek, kizárva a repedésekbe beülő, nedvességet magába szívó szennyeződést. A konstrukciós faanyagvédelem tehát nem a vegyi anyagokra, hanem az átgondolt tervezésre alapozza a hatékonyságát. Azonban nem nélkülözi teljesen a vegyipar termékeit. Kültéri beépítés esetén az időjárás viszontagságai (a napfény UV-tartalmának fakító hatása, a csapadék okozta nedvességingadozás) szürkítik, koptatják a felületet. Ez ellen csak a különböző pigmentanyagokkal ellátott felületkezelő anyagok alkalmazása nyújthat megfelelő védelmet. A szerkezeti kialakítás mellett kihasználhatjuk a fafajok természetes ellenálló képességét is. Némelyik fafaj gesztje a károsítókra kifejezetten mérgező hatású anyagokat is tartalmaz. A szíjács azonban szinte minden fafaj esetén védtelen mindenféle hatás ellen, így tartóssága nem vehető figyelembe. Ez egyben azt is jelenti, hogy a beépítendő alkatrészeknek szíjácsmentesnek kell lenniük ahhoz, hogy a természetes ellenálló képességet figyelembe vehessük.

Forrás:
Németh László: Faanyagok és faanyagvédelem az építőiparban, 2003
www.lamberiahaz.hu
Képek:
fafelepitese.jpg - https://tudasbazis.sulinet.hu/wellness-kozpont-podhasjka-faszerkezet-1 -
https://axisvm.eu/hu/wellness-kozpont-aquamarin/
Kapcsolódó dokumentum:
a-faanyag-karositoi
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


