Strapabíró öko keményviasz-bevonat beltérre
Az ökológiai termékeknek fontos szerepük van bármely belső térben. Alapvető, hogy kismértékben bocsátanak ki káros anyagokat és biztonságosak az ember és a környezet számára. Míg a fát a kültéri használat során óvni kell a széltől, az időjárás viszontagságaitól, valamint a gombafertőzésektől, addig a lakótérben más veszélyek fenyegetik.
A szennyeződések és a mechanikai hatások súlyosan károsíthatják a fa felületét. Különösen a parkettára és a fa lépcsőkre szükséges speciális védőbevonatok felhordása, mivel ezek rendszerint folyamatos igénybevételnek – taposásnak – vannak kitéve. A Remmers új terméke – Aqua HWS-712-Hartwachs-Siegel ECO – vízbázisú, beltéri bútorokon és belsőépítészeti elemeken, fapadlókon és lépcsőkön, asztal- és munkalapokon, illetve az időjárás viszontagságainak nem kitett kültéri fafelületeken is alkalmazható. Vegán, gyorsan száradó, szinte szagtalan és kitűnő alternatívát kínál az eddig használt, klasszikus viaszos bevonat mellett. Különböző variációkban elérhető, színtelen, natúrhatással éppúgy, mint különféle színárnyalatokkal, igény szerint. A bevonat – mely nehezen éghető – kiemeli a fa természetes szépségét, másrészt hosszú távon megőrzi az alapfelület anyagának vonzó megjelenését. Mindeközben az egészségre sem ártalmas, taszítja a vizet és az egyéb szennyeződéseket.

forrás:
www.remmers.de
www.dds-online.de
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Építsünk modern médiafalat!
A nappali a család életében nagyon fontos helyszín, érdemes a megtervezésére több időt szentelni.
A tervezés kézzelfoghatóvá válik
A Palette CAD megmutatja a különböző megjelenítési stílusok előnyeit. A helyiség- és bútortervezés vizualizációja az előnyök egész sorát kínálja.
Fa alapanyagú lemezek
Az MSZT 2026. januárban két magyar nyelvű szabványt jelentetett meg a fa alapanyagú lemezek témakörében, az Agrárminisztérium támogatásával.


