LED UV-kikeményítés
Az UV-lakkok kikeményítéséhez 2004-ben jelentek meg a piacon a LED UV fényforrások alkalmazásának új technológiáján alapuló első gépegységek (kisebb 3D tárgyakhoz). A technológia sík alkatrészeken történő első alkalmazásának laboratóriumi körülmények közötti tesztelésére négy évvel később került sor. A fejlesztés kezdetén bizonyos "nehézségek" léptek fel. A nagy hullámhosszú (395 nm) UV-sugárzás lehetővé tette a jó mélységi kikeményedés elérését, de gondok adódtak az UV-lakkok felületi kikeményedésénél is. A világítódiódák (LED) ebben az időben még nem rendelkeztek megfelelő teljesítménnyel és hatásfokkal. Ezért a LED UV fényforrást a lehető legkisebb távolságra kellett a munkadarab felületéhez közelíteni (3–5 mm), és biztosítani kellett az inert (oxigénmentes) környezetet. Ugyanis a levegőben lévő oxigén azokon a hullámhosszokon, melyeken a LED UV lámpák működnek, csökkentette az UV-sugarak hatékonyságát. Az inert környezetet a fényforrás és az alkatrész felülete közé történő nitrogénbetáplálással sikerült elérni.
Ezek a tények (a fényforrás és a munkadarab felülete közötti rendkívül kis távolság, valamint az inert környezet szükségessége) akadályozták a technológia gyakorlatban történő tényleges alkalmazását. Azóta azonban a technológiai fejlődés jelentősen előrehaladt. A LED teljesítménye az eredeti 1 W/cm2-ről 8–16 W/cm2-re nőtt. Néhány lépés egyszerűsödött, így például a kis távolságra és az inert környezetre vonatkozó elvárás teljesen megszűnt. Megváltozott a LED-mátrixhoz való csatlakozó érintkezések hűtési módja is. Eddig vízkörrel történt a fényforrások hűtése, ami a berendezés magasabb energiaszükségletét vonta maga után. A LED-modulok új generációjának hűtése már levegővel történik. Megjelentek a piacon a speciálisan ehhez a technológiához kifejlesztett új UV felületkezelő anyagok is. Az első tényleges ilyen típusú (Bürkle gyártású) gépsor a Cseh Köztársaság és a Szlovák Köztársaság területén belül 2012-ben Humpolecen, a fehér MDF-alkatrészeket gyártó BJS Czech vállalatnál került telepítésre és üzembe helyezésre.

A humpoleci BJC Czech gyárban két LED kikeményítő zóna található a felületkezelő gépsoron. A gépsor sík MDF bútoralkatrészeken pigmentált felület kialakítására szolgál.
SLM FÉNYFORRÁS
A szokványos felületkikészítési gépsorok kikeményítő egységeiben UV-kikeményítéshez fényforrásként hagyományos higany vagy gallium fénycsöveket használtak, melyek típustól függően gázzal vagy gőzkeverékkel töltött üvegcsövek. A fénysugarak egy irányba irányítását parabola reflektor biztosította. A modern LED UV kikeményítő egységek SLM-technológia elvén alapuló fényforrásokkal, UV világítódiódákkal (LED UV) vannak ellátva. Az SLM azaz Semiconductor Light Matrix (félvezetős világító mátrix) az UV-diódák sűrű mezejét mikrooptikai, úgynevezett MOEMS nyalábokkal (mikro-opto-elektro-mechanikus rendszer) kombinálja. Az optika felfogja a diódák által széles szögtartományban sugárzott fénysugarakat és a munkafelületre irányítja azokat, így fokozva a sugárzásuk erősségét. A világítótest felületén több ezer dióda van sűrű raszterbe rendezve. Ennek az elrendezésnek az eredménye a 100% szárazanyag-tartalmú, valamint a vízzel hígítható UV felületkezelő anyagok kikeményedését lehetővé tevő, nagyon intenzív UV-fény rendszer.


A LED UV lakk kikeményítésének kulcsfontosságú elemei a nagy hatásfokú LED-lámpák. Az alacsony hőmérsékletnek köszönhetően a fényforrás a kikeményítendő felület közvetlen közelébe helyezhető.
KIVÁLÓ HATÁSFOK – ALACSONY HŐKIBOCSÁTÁS
A LED-fényforrások fő előnyei közé általában a kiváló fényteljesítmény melletti alacsony energiafogyasztás és kismértékű felmelegedés tartozik. Míg a hagyományos higany (Hg) UVlámpák energiafogyasztásának 65–70%-a hővé alakul át és a lámpák felületi hőmérséklete 600–900 °C körül mozog (a kikeményített munkadarabok felületi hőmérséklete 50–80 °C), a LED UV fényforrások ilyen vonatkozásban csaknem 100% hatásfokúak. Az SLM világítótestek felületi hőmérséklete 40–50 °C körüli, és a kikeményített felület fölötti szokásos 10–15 mm távolság esetén a munkadarab felületi hőmérséklete legfeljebb 25–35 °C. Ez főleg a hőre különösen érzékeny anyagok felületkezelése esetén fontos tényező. Így elkerülhető a nemkívánatos hibák (például foltok, gyantakicsapódás erdeifenyő és más hasonló fafajok esetében, ragasztók és ABS-élek hőhatás által kiváltott lágyulása, fekete elszíneződés stb.) keletkezésének veszélye.
ALACSONY ENERGIAFOGYASZTÁS
A LED UV fényforrások kiváló hatásfokuknak köszönhetően sokkal kisebb intenzitással világíthatnak, mint a hagyományos UV-lámpák. Míg a közepes nyomású higanygőzlámpák energiafogyasztása kb. 15 kW, az azonos hatású ipari LED UV egységeké csak 7 kW körül mozog. A hagyományos fénycsövek teljes hatásfokra történő felmelegedéséhez és a teljes teljesítmény eléréséhez bizonyos idő szükséges. Azonban a LED-diódáknak jelentősen rövidebb a kapcsolási idejük (0,5 sec), így gyakorlatilag bekapcsolás után azonnal világítanak. Ennek megfelelően képesek rövidebb intervallumokban dolgozni, és ki lehet kapcsolni őket a munkadarabok gépsorra helyezése miatt szükséges rövidebb állásidőkre. A legmodernebb gépsorok mindezeken felül szkennerekkel vannak ellátva, melyek érzékelik a munkadarab körvonalát és annak megfelelően csak a világítótest meghatározott szakaszai kapcsolnak be, úgy, hogy csak a kikeményítendő felület legyen megvilágítva.
JOBB MUNKAKÖRNYEZET
A hagyományos közepes nyomású higanylámpák környezetvédelmi (veszélyes hulladékként kell ártalmatlanítani), valamint higiéniai és munkahelyi egészségvédelmi szempontból is veszélyt jelentenek. A legnagyobb kockázatot a higanygőz lehetséges belélegzése jelenti a törött lámpa kezelése (pl. lámpacsere) során vagy üzemeltetés közben. További kockázati tényező az ózon, mely légzési problémákat, sőt tüdőkárosodást is okozhat. A higany- és galliumlámpák az UV-fényt széles hullámhossz-tartományban sugározzák. A rövidebb hullámhosszú (180–220 nm) fény oxigén jelenlétében ózont hoz létre, melyet el kell távolítani a munkaterületről. A LED UV fényforrás a monokróm UVsugarakat olyan tartományban sugározza, melyben ózon nem keletkezik (kb. 395 nm). A LED UV források élettartama közel állandó teljesítmény mellett rendkívül hosszú. Teljesítményük a higanygőzlámpákkal ellentétben idővel nem változik, ezért nincs szükség folyamatos ellenőrzésükre és bemérésükre. A hagyományos higanygőz- és galliumlámpák üzemideje típustól függően 1–3 ezer óra. A LED UV források gyakorlatilag közel 15 ezer óra üzemidőt tesznek lehetővé.
TAPASZTALAT ÉS SZAKÉRTELEM
A Sherwin-Williams cégcsoport hosszú ideje kutatja és fejleszti A LED UV lakk kikeményítésének kulcsfontosságú elemei a nagy hatásfokú LED-lámpák. Az alacsony hőmérsékletnek köszönhetően a fényforrás a kikeményítendő felület közvetlen közelébe helyezhető. a LED-kikeményítéshez alkalmas anyagokat. A Sherwin-Williams számtalan kísérletet végzett különböző fafajokon és faalapú anyagokon, míg eljutott ahhoz a ponthoz, hogy megoszthatja a LED kikeményítési technológia minden előnyét ügyfeleivel. A LED-technológia a fa csaknem minden típusú – úgy átlátszó, mint színes – felületkezelésére alkalmas. A Sherwin-Williams cégcsoport ennek az új kikeményítési technológiának a bevezetésével segíti ügyfeleit a hagyományos UV-technológiáról az új LEDtechnológiára való áttérésben. A Sherwin-Williams cégcsoport szakemberei segítséget tudnak nyújtani a gyártósor átalakításában, tervezésében, tesztelésében és a gyártás beindításában is. A Sherwin-Williams cégcsoport LED-kikeményítési technológiája a maga nemében az első olyan technológia, mely ügyfeleinek a legmodernebb, energiahatékony és egyben környezetkímélő technológia alkalmazásával egyedülálló felületkezelést tesz lehetővé.
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


