Szakmai fogások - II. rész

Urusi lakkal való kezelés
A felületkezelés minden asztalos számára nagy fontossággal bír, különösképpen igaz ez a bútorrestaurátor-műhelyben dolgozó műbútorasztalosokra, restaurátorokra. Ugyanis nem elég ismerni a korszerű felületkezelési eljárásokat, hanem ismerni kell az összes valaha létezett felületkezelést is. Az előző hónapban az előkészítési, grundolási munkálatokat mutattuk be.
FÉNYEZÉS
Ráfényezéskor a teljesen pórustömített felületre olajat szórnak, és rongylabdával végzik az 5%-os politúr felhordását. Amikor a labda ragadni kezd a felületre, ismét lehet egy pár csepp olajat adni hozzá. Általában a gyakorlott mester látja a labdán, hogy a felületen nem sok-e az olaj. Mindig szárazra kell dolgozni a labdát, általában 1 m2 -re 3 labdányi politúrt visznek fel, és utána 1 napot pihentetik.
A ráfényezés művelete 4–5 alkalommal megismételhető, addig, amíg elég vastag réteg képződik a felületen. Harmadik ráfényezés előtt a felületet 2000es polírpapírral átcsiszolják, eltávolítva az esetlegesen beragadt porszemcséket. Utolsó, felfényezéses műveletnél olajjal és 1–2% -os politúrral labdáznak, hogy a sellakban lévő olajat a felszínre hozzák, illetve, hogy a felület tükörfényes legyen.

Egy órai száradás után iberollal (felfényező folyadékkal) eltávolítják a maradék olajat a felületről. A ronggyal addig dolgoznak, amíg tiszta, olajmentes fényt kapnak. A lapok éleit, a párkányokat és a faragásokat nehéz politúrozni, ezért petersburger lakkal kezelik. Ez a lakkeverék a sellakon kívül különböző gyantákat tartalmaz, és 25%-os szárazanyag-tartalmú, tehát sűrűbb, mint az általában használt politúr.
Póniszőr ecsettel kell felkenni több vékony rétegben, vagy bevett szokás szerint tiszta rongyot mártva a lakkba, egy mozdulattal végighúzzák a politúrozott lap élén. A bútorrestaurátor (tárgyrestaurátor-művész), mindig igyekszik az eredeti anyagokat és technológiákat használva végezni az antik bútorok restaurálását. Ez nem egyszerű feladat, hiszen nem mindig állapítható meg az eredeti felületkezelés.

Politúrlabdázás
Régen viaszolták a bútorokat, amely egy szép felületet adott. Azonban Távol-Keletről, a XVII. századtól kezdődően az Európába bekerült, lakkozott tárgyak fényesebb, tartósabb megoldásokra inspirálták a hazai asztalosokat, festőket. A japán urusi lakktechnikát nem ismerték, és az urusi lakkfa nedve is nehezen beszerezhető a mai napig.
Tudni kell róla, hogy erősen bőrizgató hatású! Könnyebben beszerezhető volt azonban a sellak. Ez a lakktetű váladéka, egy természetes polimer, amely minőségben messze elmarad az urusi lakktól, viszont erre épült az európai felületkezelés. Az 1800-as évek elejére több technológiát fejlesztettek ki.

Sellakpolitúrozás
Az angolok többféle gyantából keverték ki a felületkezelő lakkokat, a franciák olaj- vagy sellakalapozás után habkőporos labdával tömítették a felületet, majd labdával politúrozták tükörfényesre. A restaurátorműhelyben a távol-keleti lakktárgyakat lakkrestaurátorral konzultálva javítják. Az 1900-as évek elején sok lakkozást sellakkal javítottak, mert erre volt lehetőségük, mára ezek a felületek besötétedtek, és a felületről a kiszáradt sellak lemosható.
Letisztítás után urusi lakkal lakkozzák, már amennyiben a tulajdonosnak van rá anyagi kerete.

KORSZERŰ ANYAGOK
Az asztalosokra nagy nyomás nehezedik a megrendelő felől, hogy olcsóbban és gyorsabban készüljön a felületkezelés. Néhány nagyobb lakkgyártó cég ezért szórható politúrt, és politúr hatású lakkot fejlesztett ki. Ezek új bútoroknál és felújításnál használhatóak, azonban restaurálásnál mindenképpen kerülni kell ezeket.
A szórható politúr, a kolofónium (fenyőgyanta) hozzáadásával jobban terül. De több réteg felhordása esetén a lakkrétegek között apró narancshéjszerű foltok láthatóak néhány hónap múlva. Ezek a teljesen sima, tükröződő felület alatt hologramszerűen látszódnak. Az átlagos felhasználót nem zavarja, viszont a műgyűjtők ezt észreveszik, és a nem eredeti technológia használata lerontja a műbútor értékét.

A politúr hatású lakk, nitrocellulóz alapú készítmény, amely anyagában színezve van, és a 70 gloss felületi struktúrája megfelel egy átlagos sellakpolitúrozásnak. Ez az anyag labdázható és jó minőségben szórható, azonban restaurálás során tilos használni, mert az antik bútor elveszti az eredetiségét.
Kapcsolódó dokumentum:
felueletkezelesek-a-butorrestaurator-muhelyben-szakmai-fogasok-ii-resz
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


