Fajavítás mesterfokon a XXI. században
A Gordius Lignum Kft.-t 2016- ban alapítottuk azzal a céllal, hogy a magyar asztalosipart a XXI. század legkorszerűbb javítóanyagaival lássuk el. A tradicionális „folyékony fáink”, vizesbázisú termékeink, lágy- és keményviaszaink mellett az említetteknél gyorsabb, hatékonyabb megoldásokat is kínálunk a dán Wood Repair by Boegh Consult kizárólagos magyarországi és szlovákiai importőreként.

Minőségben, környezettudatosságban nem ismerünk megalkuvást, partnereink számára minden esetben a számukra leginkább célravezető javítási megoldást igyekszünk megtalálni. Háromévnyi töretlen fejlődésünk kulcsa a személyes ügyfélkapcsolat, a rugalmas kiszolgálással párosuló gyakorlati szaktanácsadás, így váltunk a köznyelvben: „A javítóanyagos céggé”.
Büszkék vagyunk rá, hogy Magyarország egyetlen, kizárólag fa- és agglomerált termékek javításához kapcsolódó anyagok, és AURO bio olajok/viaszok forgalmazásával foglalkozó vállalkozásaként elmondhatjuk, termékeinkkel dolgozik a Sixay Furniture, a Wimmer gyártó cégek nagy része, neves nyílászárógyártók, fiatal világ- és Európa-bajnok asztalosaink, mint ahogy elsődleges Knot Filler javítással találkozhatunk már az IKEA, valamint a VELUX gyártásában is. Szakirányú faipari középiskolai, valamint felnőttképzéssel foglalkozó intézményekben folyamatosan tartunk fajavítási és olajozási elméleti, valamint gyakorlati oktatásokat.
KNOT FILLER
Vezértermékünk, a KNOT FILLER egy 30 éve Dániában feltalált, tömörfában található csomók, repedések, sérülések javítására szolgáló anyag. Az egyetlen rugalmas tömítő, mely 15%-ban képes a fával együtt mozogni, annak elengedése nélkül. Kiemelt előnye, hogy nem zsugorodik, és másodpercek alatt köt, azonnal átcsiszolható, megszűnik a vizesvagy 2K anyagok miatti felesleges félkésztermék-mozgatás a javítási fázis száradási ideje alatt. UV- és vízálló, így bel- és kültérben egyaránt használható.
Strukturálható, felületkezelhető, azonnal használatra kész 16 alapszínben áll rendelkezésre. Nincs beszáradás, helyes tárolás esetén minőségét korlátlan ideig megőrzi! Kiválóan alkalmazható a nagyipartól a kis faesztergályos műhelyekig hajszálrepedések, vagy éppen nagy kieső göcsök, saroksérülések időtálló, azonnali javítására. A munkafolyamat végtelenül egyszerű: javítás – hűtés – feleslegeltávolítás – csiszolás fázisok 60–90 másodpercen belül. Hobbibarkács, vagy ipari szettekben egyaránt elérhető.
POWDER FILLER
Új, különleges termékünk egy 2K-s javító, por alakban, melyből víz hozzáadásával készítünk pillanatok alatt javítóanyagot. Pácporral, vizespáccal bármikor elérhetjük a kívánt színt, gyorsan szárad, 15 mm-ig nem zsugorodik, kefézhető felületű. 8 alapszínből válogathatunk, melyek egymás között keverhetőek. Termékmegrendelés, oktatási, workshop- és ingyenes termékbemutató igény esetén forduljanak hozzánk, vagy viszonteladóinkhoz bizalommal.
(X)
Lőrinczy Zsolt
Gordius Lignum Kft.
fajavitas@fajavitas.hu
www.fajavitas.hu
Tel.: +36-20/77-55-777
Kapcsolódó dokumentum:
fajavitas-mesterfokon-a-xxi-szazadban
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


