Több mint 50 ezer fát ültetnek az Ültessünk fákat a jövőért program keretében
A programot létrehozó Citibank 2008-ban azt ígérte ügyfeleinek, hogy mindazok nevében, akik áttérnek a nyomtatott számlakivonatról az elektronikusra, elültet egy fát. Ezzel a globális programmal kíván a pénzintézet hozzájárulni a környezettudatos szemlélet építéséhez ügyfelei körében úgy, hogy ügyfeleivel, környezetvédelmi alapítványokkal és erdészetekkel karöltve szolgálja az erdők megújítását a főváros környezetében - olvasható a pénzintézet közleményében.
Az idei ültetésekkel összesen 111 ezer facsemete telepítésével járultak hozzá a főváros környéki erdők megújításához.
Az elültetett fák hozzájárulnak a levegő, a víz és a talaj védelméhez, emellett növelik a táj szépségét, miközben élelmet és lakhelyet biztosítanak az erdei életközösségben élő állatoknak - idézi a közlemény Csépányi Pétert, az erdészet természetvédelmi és termelési főmérnökét.
Az idei programját a bank a Naszályért! Közhasznú Alapítvánnyal, valamint a Pilisi Parkerdőgazdasággal együttműködésben valósítja meg. A Pilisi Parkerdőgazdaságot 1969-ben alapították, szakemberei napjainkban 65 ezer hektárnyi állami tulajdonú erdőterületet kezelnek a főváros környezetében, ahol a legfontosabb feladat a helyi lakosság számára élhető környezet létrehozása mellett a természeti értékek megóvása.
Forrás: MTI
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
LT15 szalagfűrészek: több lehetőség az Ön gazdasága számára
Most 10% kedvezménnyel július 31-ig. A Wood-Mizer LT15 szalagfűrészek Európa legnépszerűbb fűrészei közé tartoznak.
Egyetemi hírek – 2026. június
A Soproni Egyetem 2026. júniusi hírei
A Wood-Mizer dokumentumfilmet mutatott be egy mobil fűrészgépkezelő életéről
Ez a dokumentumfilm hiteles betekintést nyújt a skóciai fűrészelési szolgáltatás bérmunka keretében végzett működésébe.


