Öt erdőtervezési körzet közjóléti fejlesztési tervét készítette el a Nébih
Az alpokaljai, budapesti, gemenci, kab-hegyi és pilisi-visegrádi körzetekre vonatkozó tervekben az erdei közjóléti - például sportolási, turisztikai, üdülési, oktatási - funkciók fejlesztéséről és összehangolásáról olvashatók részletes javaslatok.
Az erdők közjóléti hatásai, a sokrétű sportolási, turisztikai, üdülési, valamint oktatási és kutatási funkciói az utóbbi évtizedekben jelentősen felértékelődtek. E funkciók érvényesülésének érdekében körzeti közjóléti fejlesztési terveket kell készíteni; most ennek tett eleget az Erdészeti Igazgatóság az első öt terv elkészítésével.
A kiadványok - amelyeket a Nébih honlapjáról lehet letölteni - elsősorban tapasztalatszerzési, döntés-előkészítési céllal készültek - hangsúlyozza a hivatal. Az anyagokat az érintett körzetekben lakossági fórumokon is bemutatták a hatóság szakemberei, és azok fogadtatása kedvező volt.
A tervekben, az aktuális közjóléti állapot felvázolása mellett, a fejlesztések - erdészeti igazgatás által javasolt - irányairól is szó esik. A Nébih Erdészeti Igazgatósága a jövőben további tervek elkészítését is tervezi.
Forrás: MTI
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Több mint restaurálás – A boconádi Szeleczky-kastély parkettájának története
Hiszek abban, hogy nincsenek véletlenek – minden akkor történik, amikor eljön az ideje. 2024. január 3-án e-mailben megkeresést kaptunk Boconádról, egy Heves vármegyei kis településről.
HR250 kétfejes vízszintes hosszantvágó fűrész
A Wood-Mizer a HR250 kétfejes vízszintes hosszantvágó fűrésszel, egy kompakt, nagy teljesítményű géppel bővíti ipari termékkínálatát, raklapok és fűrészá...
LT15 szalagfűrészek: több lehetőség az Ön gazdasága számára
Most 10% kedvezménnyel július 31-ig. A Wood-Mizer LT15 szalagfűrészek Európa legnépszerűbb fűrészei közé tartoznak.


