Megkezdődött a csemeteültetés a debreceni Nagyerdőben
Pusztai Virág, a NYÍRERDŐ Zrt. Debreceni Erdészetének általános műszaki vezetője csütörtökön az MTI-nek elmondta: túl azon, hogy nem őshonos növényekről volt szó, a fakivágást az is szükségessé tette, hogy ebben az erdőrészletben sok elöregedett, korhadt, csúcsszáradt, veszélyesen megdőlt fatörzs volt.
Ugyanakkor úgynevezett hagyásfaként megőrizték a fenntartható őshonos fafajokat, a kocsányos tölgyet és a fehér nyarat. Erre az idős állomány ökológiai memóriájának átörökítése érdekében van szükség - magyarázta.
A következő napokban mintegy 8000 csemetét ültetnek el: hazai nyár, ezüst hárs és nyír kerül a területre. A munkában önkéntesek is segítenek: a Központi Ifjúsági Egyesület szervezésében csütörtökön a debreceni Brassai Sámuel Gimnázium és Műszaki Szakközépiskolából érkeztek fiatalok, rajtuk kívül a Ganga Egyesület és a DEHÖK hallgatói környezetvédelmi bizottság tagjai is részt vettek az ültetésben. Csatlakoztak a faültetéshez a Tiszántúli Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség munkatársai is - közölte az erdészeti vezető.
Forrás: MTI
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
LT15 szalagfűrészek: több lehetőség az Ön gazdasága számára
Most 10% kedvezménnyel július 31-ig. A Wood-Mizer LT15 szalagfűrészek Európa legnépszerűbb fűrészei közé tartoznak.
Egyetemi hírek – 2026. június
A Soproni Egyetem 2026. júniusi hírei
A Wood-Mizer dokumentumfilmet mutatott be egy mobil fűrészgépkezelő életéről
Ez a dokumentumfilm hiteles betekintést nyújt a skóciai fűrészelési szolgáltatás bérmunka keretében végzett működésébe.


