Tűzifa udvart alakított ki Egerben az Egererdő Zrt.
A beruházás 255 millió forintba, ezen belül a gépek beszerzése 155 millió forintba került; ez utóbbihoz 50 százalékos támogatást nyertek az Új Széchenyi Terv keretében - közölte Vigh Ilona.
A telepen egy helyen megtalálható és megvásárolható az erdei fás szárú biomasszából előállított szinte valamennyi termék a hengeres tűzifától, a darabolt-hasított tűzifán, a faaprítékon, és a fabriketten át a fapelletig - tette hozzá.
A tájékoztatás szerint főleg a Mátrában és a Nyugat-Bükkben gazdálkodó társaság, érzékelve a tűzifa, illetve a hozzá kapcsolódó termékek iránt megnövekedett igényt, 2011-ben döntött a fejlesztés megvalósításáról.
Üzembe helyeztek egy mobil aprítógépet, amellyel évente közel 30 ezer tonna faaprítékot képes előállítani a társaság. Ugyanakkor munkába állítottak egy teleszkópos homlokrakodó, két daraboló- hasító gépet, illetve egy hídmérleget a hozzá tartozó informatikai rendszerrel együtt.
Az állami tulajdonú erdészeti társaság éves árbevétele az elmúlt esztendőben 4,213 milliárd forint volt. A tűzifa iránti növekvő igényt jelzi, hogy amíg 2010-ben a termék értékesítéséből 1,1 milliárd forint bevételük származott, az elmúlt évben ez az összeg megközelítette az 1,5 milliárd forintot.
Az igények további növekedése esetén lehetőséges a telephely további bővítése és fejlesztése is - közölte Vígh Ilona.
Forrás: MTI
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


