Kamarával karöltve
A kamarai kompetenciák bővítésével a testületnek a szakoktatás területén is új feladatokkal kell a jövőben szembenéznie. A szakmák presztízse, az oktatás színvonalának erősítése, a mesterképzés mind-mind olyan feladatok, amelyek kapcsán a kamaráknak rengeteg tennivalójuk lesz a jövőben.
„Nem véletlen tehát, hogy az ország egyetlen asztalosipari szaklapjával és az újságkiadáson kívül rengeteg területen tevékenykedő szakmai szerkesztőséggel felvettük a kapcsolatot és közösen kidolgoztunk egy pilotprogramot” – nyilatkozta lapunknak Cser Tamás, a faipari szakosztály elnöke.
Az együttműködés eredményeként a jövőben a Magyar Asztalos újság közelebb kerül a kamarai tagokhoz, valamint az ország egyetlen, asztalostanulóknak szervezett szakmai csapatversenyének lebonyolításában, a feladatok kidolgozásában is részt vállal a kamara szakosztálya. Mindez jól illeszkedik a hosszú távú koncepciójukba, amit a szakoktatás lehetőségeinek és az annak keretein túlmutató projektek szervezésére dolgoztak ki, hiszen a jövőben a kamaráknak egyre nagyobb részt kell majd vállalniuk ebben a témában.
A verseny döntőjére Sopronban a NYME faipari tanműhelyében került sor, ahol 48 diák (16 csapat) mérte össze tudását.
A zsűriben a GYMSKIK faipari szakosztálya mellett az Országos Asztalos- és Faipari Szövetség, a Magyar Asztalos újság szerkesztősége és az Euroskills verseny szervezői is képviseltették magukat, így bátran elmondható, hogy a kamarai jelenlét és együttműködés egy nagyon magas színvonalú szakmai kooperáció keretén belül valósult meg.
A szervezők a jövőben kétnaposra tervezett rendezvény köré számos kísérőprogramot is illesztenek, hogy a régióban tevékenykedő asztalosipari vállalkozások számára még vonzóbbá tegyék a rendezvényt.
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
LT15 szalagfűrészek: több lehetőség az Ön gazdasága számára
Most 10% kedvezménnyel július 31-ig. A Wood-Mizer LT15 szalagfűrészek Európa legnépszerűbb fűrészei közé tartoznak.
Egyetemi hírek – 2026. június
A Soproni Egyetem 2026. júniusi hírei
A Wood-Mizer dokumentumfilmet mutatott be egy mobil fűrészgépkezelő életéről
Ez a dokumentumfilm hiteles betekintést nyújt a skóciai fűrészelési szolgáltatás bérmunka keretében végzett működésébe.


