Szárazság miatt pusztulnak a mátrai fenyvesek
Hozzátette: a probléma nem újkeletű, a 2011-es és a tavalyi rendkívül aszályos év után egyértelmű volt, hogy az idén már bajok lesznek. Megjegyezte, hogy a Bakonyban, a Mecsekben és a Keszthelyi-hegységben is jól láthatók a pusztulás jelei.
A Mátrában - százéves átlagot nézve - 600-800 milliméter csapadék esik évente. Ez a mennyiség 2010-ben 1500-1600 milliméter volt, 2011-ben viszont Mátrafüreden mindössze 400 millimétert mértek, azt is zömmel a fák fejlődése szempontjából a legfontosabb, vegetációs időszakon kívül.
Az idén ugyan az év elején még kellő mennyiségű csapadék hullott, a forró, aszályos nyár azonban tovább rombolta a korábbi években meggyengült állományt, amelyet már a gombabetegségek és a kártevő rovarok is megtámadtak, elsősorban a fenyveseket veszélyeztetve. Az erdészet vezetője megjegyezte, hogy ez a kisebbik baj, a fenyő ugyanis nem őshonos az országban, sokkal nagyobb probléma, hogy a szárazság a bükkösöket is pusztítja.
Elmondta, hogy a fenyvesek telepítését Trianon után, a ‘20-as években kezdték meg, miután az elcsatolt országrészekkel az ipar számára fontos fenyőfa-alapanyag is elveszett. A mai Magyarország területén élő, kevésbé ellenálló, fiatalabb korukban pusztuló fenyveseket pedig már amúgy is jó ideje tölggyel, illetve bükkel pótolják: a Mátrafüredi Erdészet területének 15 éve még nyolc, ma már csak 3-4 százaléka fenyves, a többi jellemzően kocsánytalan tölgy, cser és bükk.
Az ellenállóbb tölgyest a hűvösebb, nedvesebb körülményeket kedvelő, kevésbé toleráns bükkös váltja a Mátra déli oldalán például mintegy 700 méter tengerszint feletti magasságon. Az aszályos évek miatt azonban ez a határsáv egyre feljebb tolódik. Dudás Béla elmondta, hogy a csapadékhiány még a 10-12 éves bükkfákat is elpusztíthatja. Az éves veszteség a bükkösökben hektáronként akár öt százalék is lehet, így viszont 10-12 év alatt a pusztulás mértéke az 50 százalékot is elérheti, ami már radikális beavatkozást kíván.
Kiemelte, hogy amikor megoldást keresnek, hosszú távon kell gondolkodniuk. Az teljesen világos, hogy idegen fajokkal nem érdemes próbálkozni, a fő fafajta a tölgy és a bükk lesz, és ezekből is az itt élő egyedek szaporítására kell koncentrálni. A labilisabb, betegségekre érzékenyebb tuskósarj-eredetű állományt pedig az erősebb, ellenállóbb mageredetű állományra kell cserélni – jelentette ki a Mátrafüredi Erdészetének vezetője.
Forrás: MTI
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


