Átnevezték a Faipari Mérnöki Kart
A kari névváltás több éves előkészítő munkát takar. Mivel a kar profilja – 50 éves története során – jelentősen kiszélesedett, a „faipari" név már nem fejezi ki képzéseinek sokféleségét. Jelenleg műszaki, művészeti és informatikai területeken zajlik oktatás a karon, kilencszáz hallgatóval. Az idei akkreditációs jelentés már javasolta a kar nevében a művészeti terület megjelenítését. A „faanyagtudományi" jelző az első induló és máig meghatározó fontosságú, országosan egyedi képzés megnevezését szolgálja. Pusztán e három szakterület feltüntetése azonban egy nehezen megjegyezhető, rosszul rövidíthető nevet eredményezett volna.
Szerkesztőségünk támogatja az átnevezést, azonban faiparos szívvel kicsit sajnáljuk, hogy sor került erre a lépésre.
Simonyi Károly professzor neve a többféle szakterület együttlétét egyértelműen hitelesíti. Sopronban a – ma a Faipari Mérnöki Kar keretében működő – Fizika és Elektrotechnika Intézet jogelődjében megépített részecskegyorsító elismeréseként kapott Kossuth-díjat 1952-ben. Országosan és nemzetközileg is elismert kiemelkedő műve „A fizika kultúrtörténete" kiváló példáját adja a természettudomány és kultúra, a műszaki és művészeti világ egységének. Kiemelkedő alkotásai mellett további különleges értéket jelent Simonyi professzor diákjai által is csodált, és számos visszaemlékezésben megörökített tanári teljesítménye.
A NYME rektora és a FMK dékánja levélben kérte Simonyi professzor özvegyétől a névfelvétel lehetőségét, amelyre 2013. szeptember 8-i keltezéssel megérkezett a család hozzájárulása.

Forrás: NYME
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Egger Dekoratív Kollekció 26+ kollekció a Forest kínálatában
Az EGGER megújult kollekciójának teljes palettája elérhető a FOREST kínálatában. A folyamatosan változó trendek és piaci igények alapján a fa alapanyagok specialistája most &aac...
Építsünk modern médiafalat!
A nappali a család életében nagyon fontos helyszín, érdemes a megtervezésére több időt szentelni.
A tervezés kézzelfoghatóvá válik
A Palette CAD megmutatja a különböző megjelenítési stílusok előnyeit. A helyiség- és bútortervezés vizualizációja az előnyök egész sorát kínálja.

