Javaslatcsomag energiahatékony építések és felújítások ösztönzésére
A Belügyminisztérium Országos Építésügyi és Településrendezési Tanácsának (OÉTT) évzáró ülésén mutatta be a Hazai Hatékonyság javaslatcsomagot Szarka László, a Magyar Építőanyagipari Szövetség ügyvezetője (MÉASZ), és Dr. Reith András, a Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete elnöke (HuGBC).
A Hazai Hatékonyság javaslatcsomag benyújtásra került a Kormány építésgazdasági ügyekért felelős minisztériumaihoz, továbbá a szakmai szervezetek egyúttal konzultációra hívták az érintetteket a megvalósítás részleteire, és a szakma szerepvállalására vonatkozóan.

Az energiahatékonyság a magyar gazdaság eddig kevéssé kihasznált versenyképességi lehetősége, hisz rengeteg olyan gazdaságos beruházás végezhető el ezen a téren, ami ma a tőkehiány miatt nem valósul meg. Házaink az utcát fűtik, a gépeink falják az áramot, és az iskolákat sokszor nehéz kifűteni. Ha jutna pénz ezekre a beruházásokra, nemcsak a rezsi csökkenne, de kisebb lenne a gázimport is, és új munkahelyek jöhetnének létre, új növekedés bontakozhatna ki. Az energiahatékonyság tehát környezetvédelmi kérdés mellett versenyképességi kérdés is.
Az energiahatékonysági beruházásokat a 2014-2020 közötti EU-s vissza nem térítendő forrásokból és fejlesztési és kereskedelmi banki forrásokból valósíthatnák meg a lakossági, vállalati és önkormányzati pályázók, adóforintok nélkül. A támogatás részben vissza nem térítendő, részben pedig önrész nélküli kedvezményes hitel formájában lenne elérhető, egy központi hatékonysági alapon keresztül. A hitelek visszafizetését a fejlesztésekkel elért energia-megtakarítás finanszírozná. A Hazai Hatékonyság 7 év alatt 66%-nyi piaci forrás bevonásával 1260 milliárd forint bevonását javasolja az épületenergetikai fejlesztések szolgálatába. A Hazai Hatékonyság programban javasolt 33 százaléknyi, azaz 420 milliárdos uniós támogatási összeg a teljes uniós forrás mindössze 6,7 százaléka.
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Egger Dekoratív Kollekció 26+ kollekció a Forest kínálatában
Az EGGER megújult kollekciójának teljes palettája elérhető a FOREST kínálatában. A folyamatosan változó trendek és piaci igények alapján a fa alapanyagok specialistája most &aac...
Építsünk modern médiafalat!
A nappali a család életében nagyon fontos helyszín, érdemes a megtervezésére több időt szentelni.
A tervezés kézzelfoghatóvá válik
A Palette CAD megmutatja a különböző megjelenítési stílusok előnyeit. A helyiség- és bútortervezés vizualizációja az előnyök egész sorát kínálja.

