Kellene 6 millió cégalapításhoz? Itt van!
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatásáért felelős államtitkára elmondta: a pályázat kétkomponensű. Az első félévben a fiatalokat képzésen készítik fel a vállalkozóvá válásra, e célra mintegy 2 milliárd forint áll rendelkezésre. A második félévben, az üzleti terv elkészítését követően, 3 vagy 6 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak a résztvevők elképzeléseik megvalósításához. Erre a célra összesen 5 milliárd forintot fordítanak.
Az államtitkár közölte: négy régióban - Észak-Magyarország, Dél-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl, Észak-Alföld - már elkezdődtek a pályázattal összefüggő képzések összesen 2130 fiatal részvételével. További két régióban - a Közép-Dunántúlon és a Dél-Alföldön - napokon belül megkezdődik a képzés, az oktatásban 1100-an vesznek majd részt. A második szakaszban várhatóan mintegy 1500-an kaphatnak majd támogatást.

A pályázaton nyertes fiatalok a remények szerint nemcsak maguknak, hanem más fiataloknak is munkát biztosítanak majd. Kovács Patrik, a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke többek között arról beszélt, hogy a magyar vállalkozók között a fiatalok aránya valamivel kevesebb, mint 4 százalék. Megjegyezte, hogy a világon és Európában is az egyik legnagyobb társadalmi gond az ifjúsági munkanélküliség, amit olyan módon is mérsékelni lehet, ha a fiatalok vállalkozóvá válását ösztönzik, támogató programokkal segítik. Czomba Sándor emlékeztetett: Magyarországon az ifjúsági munkanélküliség aránya 2012-ben 28,1 százalék volt, míg a múlt év utolsó negyedében 21 százalék. Magyarországon az ifjúsági foglalkoztatási ráta 2012-ben 18,6 százalék volt, 2013 utolsó negyedében pedig már 21 százalékot tett ki.
Részletek: http://palyazat.gov.hu/doc/3581
MTI
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


