Megmenekült a magyar akác
Glattfelder Béla szerint a kezdeményezés potenciális fenyegetést jelenthetett volna a magyarországi akácosokra, valamint több tízezer méhész és erdőgazdálkodással foglalkozó ember megélhetésére. "Magyarország a kezdetektől fogva hangoztatta, hogy nem egyezik bele abba, hogy az EU korlátozhasson vagy betilthasson gazdaságilag és társadalmilag jelentős növény- és állatfajokat" - írta kommünikéjében a fideszes politikus. A javaslatról az EP és a tagállamok képviselői közötti egyeztetéseken szerdán nyílt lehetősége Magyarországnak, hogy vétót emeljen a javaslat ellen, miután nem kapott garanciát, hogy az akác nem kerülhet fel a listára. Az EP és a tagállamok kompromisszumát ugyanis a bizottság nem tudta elfogadni, így csak ellenszavazat nélkül mehetett volna át a kezdeményezés, ám Magyarország egyedüliként nemmel szavazott.
Glattfelder Béla úgy értékelte a történteket, hogy ezzel Magyarország fontos győzelmet aratott, a kérdés lekerült a napirendről, és így a magyar akác megmenekült. Glattfelder Béla, aki korábban a fehér akác védelmére úgynevezett akáckoalíció létrehozását is kezdeményezte, most úgy véli, hogy a szövetség küldetése nem ért véget, annak feladata immár a fehér akác hungarikummá minősítésének, majd a 2009-ben született erdőtörvény és a hozzá kapcsolódó jogszabályok felülvizsgálatának támogatása, mert azok szerinte "indokolatlanul korlátozzák az akáccal való gazdálkodást".
MTI

Tetszett a cikk?
Cikkajánló
LT15 szalagfűrészek: több lehetőség az Ön gazdasága számára
Most 10% kedvezménnyel július 31-ig. A Wood-Mizer LT15 szalagfűrészek Európa legnépszerűbb fűrészei közé tartoznak.
Egyetemi hírek – 2026. június
A Soproni Egyetem 2026. júniusi hírei
A Wood-Mizer dokumentumfilmet mutatott be egy mobil fűrészgépkezelő életéről
Ez a dokumentumfilm hiteles betekintést nyújt a skóciai fűrészelési szolgáltatás bérmunka keretében végzett működésébe.


