Jövő szerdán nyit a Construma
Az idei mustrán 14 ország, 510 kiállítója lesz jelen, több mint 17 ezer négyzetméteren. A látogatók száma - a múlt évihez hasonlóan - várhatóan meghaladja majd az 50 ezret, 70 százalékuk szakmai érdeklődő lesz - tette hozzá a vezérigazgató. Az idei bemutató középpontjában a felújítás áll - ismertette a részleteket Szalai Levente, a Construma igazgatója. A betét-kiállítások közül kiemelkedik a Reneo, amely a megújuló energia hasznosítását mutatja be, az ahhoz tartozó gépészeti berendezésekkel együtt. Külön standot kap az Öko City, amelyen működés közben tekinthető meg egy alacsony energiaigényű ház. A következő évtizedben már csak ilyen házak kaphatnak építési engedélyt. A szükséges építőanyagokat és gépészetet kínáló termékek gyártói és forgalmazói is ott lesznek a standon. A szakmai programok közül kiemelkedőek azok, amelyek a fenntartható építéssel és az épületenergetikával foglalkoznak.

A kiállítás igazgatója bemutatta az idei Construma díj nyertes cégeit, termékeit is. A Wolf System Kft. szeglemezes kötésű tartógerendája, a Rockwool Hungary Kft. homlokzati hőszigetelő rendszere, az Öko Tech Kft. biológiai szennyvíztisztító berendezése, valamint az Oventrop GmbH & Co. KG termosztatikus szelepfeje érdemelte ki a díjat. A Contsruma egyik fővédnöke, Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) ügyvezető alelnöke arról beszélt, hogy amíg tőlünk nyugatabbra az építőipari teljesítmény 32-35 százalékát rendeli a lakosság, addig Magyarországon ez az arány mindössze 6-7 százalék. Az elhalasztott beruházásokat mielőbb pótolni kellene - tette hozzá az alelnök. A másik fővédnök, Vidor Győző, a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség elnöke a lakásépítés fellendülésétől várta az építőanyagpiac fellendülését. Az idén először lesz jelen saját standdal a Construmán a Magyar Mérnöki Kamara. Barsiné Pataky Etelka elnök elmondta, hogy a kamara teljes információs rendszerét kiviszik a bemutatóra, így abból bárki választhat jogosított mérnököt.
MTI
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


